Tatabánya: Vincze Istvánt nevezné ki vezetőedzőnek az új befektető

2011.06.04. 12:41
Címkék
Március elején robbant a bomba Tatabányán. Az NB II-es FC Tatabányában 49 százalékos tulajdonrésszel rendelkező Esti Reklám Kft. bejelentette, nem tudja tovább finanszírozni a csapat fenntartását, így a klub száz százalékban az önkormányzat tulajdonába került. A jövő azóta kezd körvonalazódni a megyeszékhelyen.  

Tatabányán a tulajdonos kiszállása mellett a bajt tetézte, hogy az addigi vezetőedző, Herédi Attila lemondott. Hónapok óta anyagi nehézségekkel küzdött az egyesület, nem kapták meg teljes fizetésüket sem a játékosok, sem a szakmai stáb.

Herédi Attila helyére P. Nagy László ült, s vezetésével a csapat megtartotta pozícióját a tabellán. Aztán május utolsó hetében bejelentették, hogy megérkezett a megmentő, egy felcsúti építőipari cég, a Mészáros és Mészáros Kft.

A most kötött megállapodás szerint a tatabányai önkormányzat 36 millió forinttal és a létesítmény rendelkezésre bocsátásával továbbra is részt vállal a klub életében, míg a befektetők ötvenszázalékos tulajdonrészt vásároltak, s 50 millió forintos támogatást adnak az FC Tatabányának. A társaság tulajdonosa ismerős a honi labdarúgóvilágban, Mészáros Lőrinc ugyanis a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó-akadémia kuratóriumának is az elnöke.

„Mi kerestük meg az egyesületet, s ez egyáltalán nem okoz problémát a Puskás-akadémián belül" – tudta meg a Nemzeti Sport Mészáros Lőrinctől.

A támogatás fejében természetesen voltak feltételeik a befektetőknek. Így az új szezon kezdetére már elképzeléseik szerint folytatódik a szakmai munka.

„Ebbe mindenképpen beleszólunk, s az egykori válogatott tatabányai csatárt, a jelenleg a Puskás-akadémia edzői stábjában dolgozó Vincze Istvánt neveznénk ki az együttes élére – tette hozzá Mészáros Lőrinc. – Az önkormányzattal közösen kialakított koncepció szerint hat-hét tatabányai kötődésű játékos a keret tagja marad, továbbá néhány rutinosabb labdarúgó mellé érkezhetnek a fiatalok. Reméljük, ütőképes lesz a csapat."

A befektetők célja, hogy stabilizálják a klubot, és a tabella első felében szeretnének végezni. A Tatabánya két fordulóval a bajnokság vége előtt a 7. helyen áll az NB II Nyugati csoportjában.

Legfrissebb hírek

Győzelem a franciák ellen, osztályozót vívhat a magyar csapat a Billie Jean King-kupában

Tenisz
1 perce

Távozik a Hydro Fehérvár AV19-től a csapat kanadai hátvédje

Jégkorong
6 perce

NB I: Puskás Akadémia FC–ETO FC

Labdarúgó NB I
10 perce

Szindarov már két ponttal vezet a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén

Egyéb egyéni
16 perce

Férfi kézi BL: megvan, mikor játsszák a Veszprém negyeddöntőit

Kézilabda
24 perce

Az U21-es válogatott edzője irányítja majd az olasz csapatot a júniusi mérkőzéseken

Olasz labdarúgás
44 perce

Továbbra is Magyar Zoltán a Magyar Tornaszövetség elnöke

Torna
54 perce

Utolsóként Horváth Imola került ki a női hokiválogatott keretéből

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik