Serie A: Győrből igazolt új játékost a kiesés elől menekülő SPAL

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.30. 15:26
A Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia egyik kiemelt tehetsége, az utánpótlás-válogatottakat is megjárt Márton Adrián a Serie A-ban, a SPAL csapatánál folytatja labdarúgó-pályafutását – számolt be róla az eto.hu.

A 17 éves tehetség fél évre kölcsönbe került az olasz élvonalban a kiesés ellen küzdő SPAL-hoz, s a ferrarai klubnak a fél év letelte után opciós joga lesz a fiatal játékos végleges szerződtetésére.

Az U17-es korosztályba tartozó támadó a téli felkészülés során rendszeresen az NB II-ben 7. helyen telelő győriek felnőtt keretével edzett, s rendszeresen tagja volt az U16-os és U17-es korosztályos válogatottaknak.

Az MLSZ adatbankja szerint az U17-es korosztályos bajnokságban ebben a szezonban 13 mérkőzésen szerepelt, és hatszor volt eredményes.

A klub közleménye arról nem szól, hogy a SPAL melyik csapatánál számít Márton Adriánra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik