Rekorder lett a volt Fradi-csatár, szédületes formában az újonc

FÜZESI BÁLINTFÜZESI BÁLINT
2016.11.20. 10:04
null
Sitku Illés harcban a labdáért (Fotó: NS-archív)
Tizenhat forduló ment le a labdarúgó NB II 2016–2017-es kiírásából, amely során már húsz csapat küzd a pontokért. A Nemzeti Sport Online az őszi bajnoki hajrá előtt visszapillantott az eddig eltelt fordulók legjeire, érdekességeire: jelenleg egy újonccsapat, a Mosonmagyaróvár van a legjobb formában; eddig csak egy mesterhármas volt, a ZTE-s Babati Benjamin tudott triplázni; a dorogi Sitku Illés 38 évesen, 6 hónaposan és 16 naposan talált be, ezzel ő a legidősebb gólszerző; a legtöbb sárgát begyűjtő balmazújvárosi Tamás László pedig már tíz ilyen színű kártyát szedett össze.

 

A LEGJOBB FORMÁBAN LÉVŐ CSAPAT
Az utóbbi hat bajnoki mérkőzést nézve az újonc Mosonmagyaróvár van a legjobb passzban, Király József együttese öt győzelem mellett egy döntetlent játszott, ezzel fel is kúszott a táblázaton a 8. helyre. A kisalföldiek szédületes formáját ráadásul alátámasztja, hogy nem akármilyen skalpokat gyűjtöttek be, hiszen legyőzték a Puskás Akadémiát, a Kisvárdát és a Békéscsabát is (utóbbi kettőt idegenben), így elmondható, hogy jelenleg – a Balmazújváros mellett – ők a szezon másik meglepetéscsapata.

A LEGJOBB ÉS A LEGROSSZABB HAZAI CSAPAT
A legjobb otthoni mérleggel a „normál" tabellát is vezető Balmazújváros rendelkezik, a hajdúságiak kilencszer játszottak otthon, ezeken hatszor győztek és egy döntetlen mellett csak kétszer kaptak ki, így 19 pontot szereztek hazai környezetben. A legrosszabb pályaválasztói mutatóval pedig a Cigánd áll (igaz, ők eddig Balmazújvárosban rendezték a hazai találkozóikat), a borsodiak mindössze két meccset nyertek meg és egyszer ikszeltek, így 7 pontot gyűjtöttek be.

A LEGJOBB ÉS A LEGROSSZABB EGYÜTTES IDEGENBEN
Házon kívül a Kisvárda szerepel a legjobban, Révész Attila gárdája öt győzelem és három döntetlen révén 18 pontot szerzett otthonától távol, és csak egyszer kapott ki. A leggyengébb idegenbeli mérlege pedig az újonc Ceglédnek van, amely hét kirándulásán egyetlen pontot sem tudott összekaparni és 6 rúgott gólja mellé 16-ot kapott.

A LEGJOBB „ELSŐ FÉLIDEI" CSAPAT
A Puskás Akadémia. A felcsútiak az első félidei teljesítmények alapján a legjobbak a mezőnyben, ha csak 45 percig tartana egy mérkőzés, akkor 33 pontot szereztek volna eddig, és – három ponttal megelőzve a Szeged 2011-et – vezetnék a bajnokságot. Figyelemre méltó, hogy a szünetben a Mosonmagyaróvár, a ZTE, a Kisvárda és a Kozármisleny ellen is győzelemre állt a gárda, végül mégis döntetlen, vagy vereség lett az adott találkozók vége.

A LEGNAGYOBB KÜLÖNBSÉGŰ GYŐZELEM
A második fordulóban a Szeged 2011 idegenben 7–0-ra kiütötte a Cigándot úgy, hogy már a szünetben öt góllal vezetett, így ez a mérkőzés jelenti a legnagyobb különbségű sikert a bajnokságban.

A LEGHOSSZABB VERETLENSÉGI SZÉRIA
A leghosszabb veretlenségi sorozattal a Soroksár büszkélkedhet, amely hét meccs óta nem kapott ki és ezen időszak alatt legyőzte többek között a listavezető Balmazújvárost, illetve 6–1-re kiütötte a Siófokot. A XXIII. kerületiek ezen széria következtében feljöttek a táblázaton a harmadik helyre.

A LEGHOSSZABB NYERETLENSÉGI SOROZAT
A nem éppen kitüntető cím az újonc SZEOL-t illeti, amely már tíz bajnoki forduló óta nyeretlen és ezalatt az utolsó helyre esett vissza. A szegediek kilenc vereség mellett mindössze egy döntetlenre voltak képesek (a Sopron otthonában), gólkülönbségük pedig ebben az időszakban 3–19.

A LEGHOSSZABB, KAPOTT GÓL NÉLKÜLI SOROZAT
A Békéscsabáé. A csabaiak hat fordulón keresztül, a 6–11. játéknap alatt nem kaptak egyetlen gólt sem, kapusuk pedig összesen – a következő, Csákvár elleni meccset is beleszámítva – 601 (!) percen keresztül őrizte meg hálóját a góltól.

A LEGFIATALABB GÓLSZERZŐ
A Szeged 2011 játékosa, Balogh Gusztáv 1999. január 19-én született és 17 évével ő a legifjabb gólszerző az idényben. A futballista a 2. fordulóban, a Cigánd ellen volt eredményes, ő szerezte csapata hetedik találatát.

Sitku Illés dorogi mezben (Fotó: dorogifc.hu)
Sitku Illés dorogi mezben (Fotó: dorogifc.hu)

A LEGIDŐSEBB GÓLSZERZŐ
A dorogi Sitku Illés, aki 1978. február 5-én született, így a 39. életévét tapossa, de az NB I-ben egykor a Fradiban, a Videotonban, az Újpestben és a Siófokban is játszó támadó elnyűhetetlen, ennek bizonyítéka, hogy ebben a bajnokságban bevette (egyszer) a Mosonmagyaróvár kapuját. Őt nem sokkal, majdnem hat hónappal lemaradva követi a váci Rusvay Gergely, aki szintén a 39. életévét tapossa, ő azonban már kétszer is betalált a bajnokságban.

A LEGTÖBB GÓLT SZERZŐ FUTBALLISTA EGY MÉRKŐZÉSEN
A zalaegerszegi Babati Benjamin, aki egyedüliként ért el mesterhármast ebben az idényben. A szélső a Sopron ellen 4–1-re megnyert idegenbeli bajnokin triplázott, a 3., a 23. és a 92. percben vette be a hálót. Érdekesség, hogy ennek ellenére Babati öt találatával csak a nyolcadik helyen áll az összesített góllövőlistán.

A LEGTÖBBSZÖR KIÁLLÍTOTT JÁTÉKOS
A siófoki Szalai Vilmos, aki kétszer is idő előtt mehetett zuhanyozni. A középhátvédet a Soroksár és a Sopron ellen egyaránt kiállították, így négy forduló alatt kapott kétszer piros lapot.

A LEGTÖBB SÁRGA LAPPAL RENDELKEZŐ FUTBALLISTA
A balmazújvárosi Tamás László, aki nem kevesebb mint tíz sárga lapot kapott a bajnokságban, így kétszer is pihenni kényszerül(t) – másodszor épp most, a szolnoki találkozón fog a lelátón ülni, hiszen egy hete, a Soroksár elleni meccsen kapta meg a tizedik sárgáját. A védő azonban a sportszerűség határát nem lépi át, piros lapot még nem kapott az őszi idényben.

A 17. FORDULÓ PROGRAMJA
NOVEMBER 20.

13.00: Szolnok–Balmazújváros
13.00: Soroksár–Budaörs
13.00: Kisvárda–Szeged 2011
13.00: Cigánd–Mosonmagyaróvár
13.00: SZEOL–Siófok
15.00: Békéscsaba–Nyíregyháza Spartacus
16.00: Soproni VSE–Dorog
16.00: Csákvár–ZTE
16.00: Puskás Akadémia–Cegléd
16.00: Kozármisleny–Vác

AZ NB II ÁLLÁSA
1. Balmazújváros 16 10 2 4 21–14 +7 32
2. Kisvárda 16 8 5 3 26–13 +13 29
3. Soroksár SC 16 8 5 3 29–18 +11 29
4. ZTE FC 16 8 5 3 27–18 +9 29
5. Puskás Akadémia FC 16 7 6 3 29–26 +3 27
6. Békéscsaba Előre 16 8 2 6 21–14 +7 26
7. Szeged 2011 16 7 5 4 23–11 +12 26
8. Mosonmagyaróvári TE 16 7 3 6 24–17 +7 24
9. Soproni VSE 16 6 5 5 20–19 +1 23
10. Vác FC 16 6 4 6 19–17 +2 22
11. Nyíregyháza Spartacus FC 16 6 4 6 17–20 –3 22
12. FC Csákvár 16 5 7 4 19–22 –3 22
13. Dorogi FC 16 6 3 7 18–20 –2 21
14. Szolnoki MÁV FC 16 6 2 8 19–24 –5 20
15. BFC Siófok 16 6 2 8 17–23 –6 20
16. Kozármisleny FC 16 5 4 7 16–18 –2 19
17. Budaörs 16 5 1 10 9–22 –13 16
18. Ceglédi VSE 16 4 2 10 22–29 –7 14
19. Cigánd* 16 3 4 9 11–25 –14 13
20. SZEOL SC 16 3 1 12 8–25 –17 10
*A Cigándtól az MLSZ versenybizottsága levont 3 (háromszor egy) pontot, ám a klub fellebbezett a döntés ellen.


Legfrissebb hírek

A KTE a ráadásban lőtt góllal verte meg a Vidit, csak döntetlenre volt képes a DVTK – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
10 órája

Szegeden is nyert az újonc Gyirmót

Labdarúgó NB II
10 órája

Három pontot ért az idény első kövesdi gólja

Labdarúgó NB II
10 órája

Potya gól után döntetlenre kapaszkodott vissza a DVTK

Labdarúgó NB II
10 órája

Kazincbarcikán zsinórban a negyedik vereségét szenvedte el a Kozármisleny, lemondott a vezetőedzője

Labdarúgó NB II
10 órája

Az újonc otthonában nyert, továbbra is éllovas a Soroksár

Labdarúgó NB II
10 órája

Az utolsó percben gyűrte le a KTE a Videotont

Labdarúgó NB II
10 órája

Bohdan Melnik: Itt az ideje, hogy legyőzzük a Szparit!

Labdarúgó NB I
17 órája