Pásztor József nyolc év után újra az Előrénél

2010.04.20. 14:48
Címkék
Kedden Pásztor Józsefet nevezték ki a Békéscsaba 1912 Frühwald Előre SE vezetőedzőjének, miután a másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő klub vezetői előző este felmentették állásából a csapatot eddig irányító Belvon Attilát.

Pásztor József feladata egyértelmű: biztosan tartsa benn a másodosztályban a tavasszal gyengélkedő, jelenleg az NB II Keleti csoportjának 12. helyén álló együttest.

A békéscsabai klub elnöksége már két héttel ezelőtti közleményében nehezményezte: dacára annak, hogy a feltételek adva vannak (például a játékosok időben hozzájutnak jövedelmükhöz), a felkészülés pedig zökkenőmentes volt, az alakulat a kiesőhelyek közelébe sodródott.

A klub elöljárói most döntöttek az április 8-án kilátásba helyezett személyi változtatásokról, hangsúlyozva, hogy nem kizárólag Belvon Attilát, az eddigi vezetőedzőt és segítőjét tekintik felelősnek a rossz szereplésért.

A Békéscsaba színeiben 361 bajnoki mérkőzésen 45 gólt szerző, a magyar válogatottban kilenc mérkőzésen szereplő Pásztor negyedszer ült le az Előre kispadjára. Első időszakában (1991–1996) egyszer bronzérmet szerzett a csapattal (1994), másodjára ő sem tudta megakadályozni a kiesést (1997–98), harmadszor viszont újra feljutást ünnepelhetett (2002) – igaz, az élvonalbeli bajnokság elején váratlanul lemondott.

Nyolc évvel ezelőtti Előre-búcsúja óta Pásztor alsóbb osztályú csapatok, a Gyulai Thermál, a Békési SE és a Jamina SE kispadján ült.

A leváltott Belvon Attila a klub hamarosan beinduló futballiskolájának lesz a szakágvezetője.

Legfrissebb hírek

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
1 perce

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2 perce

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
2 perce

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
7 perce

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
13 perce

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
34 perce

Óriási meglepetés, Sallai Rolandék csak a végén mentettek pontot az újonc ellen

Minden más foci
38 perce

El-selejtező: öt gólt vágott Feröeren, kettős győzelemmel jutott tovább a Lech Poznan

Európa-liga
45 perce