Osztályozó – Szöllősi György jegyzete

SZÖLLŐSI GYÖRGYSZÖLLŐSI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2019.06.04. 22:44

Napok óta beszédtéma futballkörökben, és a Hajrá, foci! mellékletünkben is részletesen beszámolunk arról, hogy a Budapest-bajnokság REAC–Kelen SC rangadóján kétezer (sőt, egyes hírek szerint háromezer!) néző volt a múlt hétvégén. És egy még frissebb információ: a húsz megyei (ideértve a BLASZ-t is) bajnokcsapat közül hat nem akar elindulni az NB III-ban, ezért ők már az osztályozó mérkőzések sorsolásán sem vettek részt. A két hír szerintem csak látszólag mond ellent egymásnak, de mindenképpen érdemes kicsit elmélkedni az okokon. Nem vitatom, hogy egykor, a magyar futball erőtől duzzadó évtizedeiben az NB III-ban is hatalmas presztízst jelentett futballozni, kitűnő játékosok szerepeltek még a harmadik vonalban is. Nem véletlen azonban, hogy korábban már háromcsoportosra szűkült az egykor hatcsoportos osztály, s az sem, hogy továbbra is ez a legérdektelenebb bajnokság. A viszonylag még mindig távoli utazások miatt eléggé drága, és a testvérvárak gyakori összecsapásának varázsát nélkülözve a nézőszámok sokszor alacsonyabbak, mint az egymással száz éve rivalizáló megyei csapatok meccsein. Az, hogy nemcsak vidéken, hanem Budapesten is ilyen érdeklődést vált ki egy megyei (BLASZ) első osztályú rangadó, viszonylag új, de örömteli jelenség, amire érdemes odafigyelni.

Amikor a versenyrendszerrel kapcsolatos ellentmondásokra – többnyire a tizenkét csapatos élvonal szűk létszámának gyakori kritikájára – hívtuk fel az illetékesek figyelmét, Csányi Sándor MLSZ-elnök azt mondta, gyűjtik a javaslatokat, hogy alaposan előkészítve alkossák meg a 2020 és 2025 közötti időszak stratégiáját, beleértve a bajnokságok rendszerének és létszámának esetleges változását is. Nos, elfogadva, hogy önmagában egy sokadik átszervezés sem oldja meg futballunk általános problémáit, azért hadd kockáztassak meg én is egy javaslatot, remélve, hogy sokan mások is elmondják a véleményüket, és kiforrott, jó végeredmény születik. Hasznosítsuk a hagyományból, ami megint működhetne jól, és ne ragaszkodjunk ahhoz, ami használhatatlan, vagyis szerintem szűnjön meg az érdektelen, de drága NB III, még tovább erősítve az igenis népszerű és helyben érdekes megyei amatőr bajnokságokat; az átmenet a profik felé legyen a hagyományos, Keleti és Nyugati csoportra osztott NB II, míg az NB I visszatérhetne a klasszikus 16 csapathoz (két kiesővel és két osztályozót játszó csapattal), talán kevésbé hisztérikus hangulatú, de jó esetben több tradicionális, vidéki klubnak helyet adó bajnoksággal.

Jó esetben…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik