Négyen küzdhetnek a feljutásért a maratoni hosszúságú bajnokságban

Füzesi BálintFüzesi Bálint
Vágólapra másolva!
2016.07.29. 17:20
null
A Balmazújváros elkapta a Palermót a felkészülési időszakban (Fotó: Palermo Facebook)
A Csákváron rendezendő Budaörs–Kisvárda találkozóval vasárnap 16 órakor elrajtol a labdarúgó NB II 2016–2017-es idénye, az eddigi tizenhat helyett immár húsz csapattal. Maratoni hosszúságú bajnokság vár ránk, több szerdai játéknappal, hiszen összesen 38 kör lesz. Abban nincs változás, hogy az első két helyezett jut fel az NB I-be és az utolsó három együttes esik ki, abban viszont van, hogy ebben a kiírásban a hétvégi fordulókban szinte mindig vasárnaponként rendezik a meccseket. Változott a „fiatalszabály" is: eddig három fiatal – 21 év alatti – játékos szerepeltetése után járt pénz a kluboknak (azonban ez nem volt kötelező), mostantól azonban muszáj kezdőként nevezniük két, 1996. január 1-je után született futballistát a bajnokikra. Érdekesség, hogy stadionjának felújítása miatt több NB II-es gárda is „albérletben" kezdi meg az évadot: a Budaörs Csákváron, a Cegléd Albertirsán, a Kozármisleny Pécsett, a Mosonmagyaróvár Gyirmóton, a Vác Dunaújvárosban, a Cigánd Balmazújvárosban, míg a Szeged 2011 továbbra is marad Gyulán. 

NÉGYEN KÜZDHETNEK A FELJUTÁSÉRT – AZ EGYIK ÚJONC IS

Az NB I-be való azonnali visszajutást tűzte ki célul a Puskás Akadémia, amelyhez Bognár György személyében új szakmai igazgató érkezett, míg a vezetőedző Szijjártó István maradt. A klub az összes külföldi játékosától elköszönt, de a keret így is nagyon erős lesz, hiszen a maradók mellé érkezett Sándor György, Heffler Tibor, Gajdos Zsolt, Makrai Gábor, Molnár Csaba, illetve visszatért Tischler Patrik és Lencse László is. A feljutás így reális cél, az persze ismét nagy kérdés, hogy hány saját nevelésű akadémistát sikerül beépíteni a csapatba.

Hasonló ambícióval vág neki az NB II-nek a Békéscsaba, ahonnan a légiósok mellett Vaskó Tamás, Koszó Balázs, Vadász Viktor és Laczkó Zsolt ment el. Zoran Szpisljak együttese Kelemen Dávid, Urbin Péter, Bagi István, Nagy István és Ribánszki László mellett fiatalokat igazolt, Popov Patrik, Gránicz Patrik, Ihrig-Farkas Sebestyén mind a jövő emberei. Az újak összességében segítséget jelenthetnek az élvonalért vívott harcban, a lila-fehéreknek jók az esélyeik a visszajutásra.

Bár az újoncokkal lejjebb foglalkozunk, az NB I-ből tavaly nyáron kizárt, majd az NB III Keleti csoportját fölényesen megnyerő Nyíregyháza Spartacus külön elbírálást igényel, már csak azért is, mert a tulajdonosi kör a feljutást tűzte ki a csapat elé. Mátyus János vezetőedző ennél óvatosabban fogalmazott, az állomány azonban tizenkét új játékossal bővült, többségükben olyanokkal, akikkel elérhető a cél. Máté Péter és Rudolf Gergely számít a legnagyobb neveknek, de Úr Lászlótól, Tamási Zsolttól, Dvorschák Gábortól, Heffler Norberttől és Hermány Bencétől is sokat várhatnak a szurkolók.. Utolsóként Dragóner Attila fia, a tehetséges, 18 esztendős Dragóner Filip is csatlakozott a kerethez. A nyírségiek harcban lehetnek a feljutásért.

Nagy csalódás volt a ZTE FC-nél, hogy nem sikerült kiharcolni a feljutást, és a hírek szerint a zalaiak az eddiginél kevesebb pénzből gazdálkodhatnak a következő szezonban, ezért szinte nem is költöttek pénzt erősítésre. Az együttest ifj. Mihalecz Istvántól Csank János pályaedzője, Csató Sándor vette át, akinek nem lesz könnyű dolga, két fiatal játékos mellett csak Villám Balázs érkezett. A távozók sorában pedig olyan nevek vannak, mint a korábbi csapatkapitány, Simonfalvi Gábor, illetve Gyagya Attila, Koller Krisztián és Wittrédi Dávid. A zalaiak természetesen szeretnének feljutni, de a helyük inkább a negyedik-hatodik hely környékén lehet.

ERŐS KÖZÉPMEZŐNY VÁRHATÓ, NÜANSZOK DÖNTHETNEK A HELYEZÉSEKRŐL

A nyár szenzációját a Balmazújváros okozta, miután 3–1-re legyőzte az olasz Palermót felkészülési mérkőzésen, stadionjának avatóján. Feczkó Tamás csapata szeretné megismételni a tavasszal mutatott teljesítményét, eredményességét, és erre minden esélye meg is van. Nem volt nagy mozgás a keretben, Bokros Tibor és Kónya Márk pótlását kell megoldani, az újonnan érkezők közül pedig Kapacina Kevin, Tamás László és Vólent Roland is erősítést jelenthet.

Visszafogottan igazolt a nyáron a Budaörsi SC, amely elsősorban kerete együtt tartásában bízik, s abban, hogy a megszerzett és tehetségesnek tartott fiatalok (Gyurácz András, Árvai Dániel, Pethő Bence, Ordasi Gergő) erősítést jelentenek majd a bajnokságban. Érzékeny veszteség a kapus Szentpéteri Viktor, a védő Hegedűs János és a csatár Szabó Viktor távozása, Miskei Attila gárdájának azonban egy középmezőnybeli tagság így is „kijár".

Lemásolná előző szezonját a Csákvár, ahol ismét jelentős mozgás volt a keretben, miközben Bognár György szakmai igazgató a Puskás Akadémiához ment. A felcsúti kölcsönjátékosok helyett új labdarúgók érkeztek a „szomszédhoz" kölcsönbe, rajtuk kívül Vallejos Dominique és Horváth Roland számít erősítésnek. Ennek ellenére várható kisebbfajta visszaesés, hatalmas bravúr lenne az előző idénybeli 6. pozíció megismétlése.

Nem akarja lejjebb adni a tavalyi helyezésnél a Kisvárda, amely korábbi élvonalbeli játékosokkal erősített, Miroszlav Grumics, Vermes Krisztián, Fodor Ferenc, Lengyel Béla és Oláh Gergő megszerzése mind nagy fegyvertény. A távozók többségükben kevesebb lehetőséget kapó labdarúgók voltak, így a csapat – amelyet Soós Imre helyett újra Kovács János irányít, de a szakmai igazgató Révész Attila maradt – megismételheti az előző szezonbeli bravúros teljesítményét (4. hely).

Nem változott a koncepció Siófokon, ahol Goran Kopunovics irányításával – a sikeres szereplés mellett – megint az a cél, hogy az újonnan érkező fiatalok beépüljenek. Tamaskó Ádám és Pendl Alex mellett a Kubala-akadémiától is jött két ifjú játékos, de Berde István, Szalai Vilmos, Petneházi Márk és a visszatérő Tajti Norbert személyében rutinos labdarúgók is csatlakoztak a kerethez. A távozók közül csak Ivancsics Gellért elvesztése hátrányos, így a középmezőny reális cél a Balaton-partiaknál.

Csupán heten maradtak a tavaszi keretből a Soproni VSE-nél, amely jelenleg 23-as kerettel dolgozik, azaz új 16 új játékost kell beépítenie Supka Attila szakmai igazgatónak. Az érkezők többsége azonban minőségi futballista, a visszatérő Horváth Péter mellett Eszlátyi István, Gelei Vince, Gyürki Gergő és Kovács Gergő is erősítést jelent, így a soproniaktól elvárás, hogy az előző idénybeli 12. helyhez képest előrébb lépjenek.

Télen szinte teljes keretcsere volt a Soroksárnál, ezért a tavasszal remekül szereplő – mi több, tavaszi bajnoki címet szerző – együttesnél csak „finomhangolásra" került sor. Továbbra is Lucsánszky Tamás irányítja a gárdát, amelynél Gohér Gergő távozása jelent igazi veszteséget. A Csilus testvérek mellett Valencsik Dávid és Silye Erik a Fraditól jött kölcsönbe, így ha sikerül egy balhátvédet szerződtetni, a gárda a mezőny első felében végezhet.

Még a most kezdődő bajnokságban is Gyulán játssza a hazai meccseit a Szeged 2011-GA, igaz, az elmúlt évek megmutatták, hogy ez nem feltétlenül jelent hátrányt a csapatnak. A koncepció megmaradt, a cél a saját nevelésű fiatalok beépítése, akik mellé rutinosabb játékosok (Molnár Péter, Horváth Attila, Geiger Norbert, Jagodics Bence) jöttek. A Kisvárdára távozó Szabó Pétert és Oláh Gergőt, illetve Samuel Obotot azért pótolnia kell az együttesnek, amely hasonló szinten lehet, mint az előző kiírásban.

Az előző szezonbeli gyenge szereplés (mindössze 13. pozíció) után a Szolnoki MÁV-nál nem kevesebb mint 15 játékostól megváltak, így a Balogh Pál, Antal Gábor edzőpárosnak teljesen új csapatot kell építenie az újonnan érkező 15, és a klubnál maradó hat futballistából. Az elküldöttek többsége másodosztályú szinten „nevesnek" mondható, akik helyére kevésbé ismert labdarúgók jöttek, de nem biztos, hogy az eredményesség ettől rosszabb lesz. A szolnokiak várhatóan a mezőny második felében lesznek, ám a kieséstől nem kell félniük.

A hektikus idény után nyugodtabbra vágynak a Vác FC-nél, amelyet továbbra is Nagy Tibor irányít. Arénájának alkalmatlansága miatt a csapat egyelőre Dunaújvárosban játssza a hazai meccset, azonban biztató fejlemény, hogy éppen ma született döntés a váci stadion felújításáról. Az állományban jelentős változások vannak, a tíz távozó helyére elsősorban váci kötődésűek (Nagy Richárd, ifj. Nyilas Elek, Gulyás Máté, Szenes Bence) jöttek, de a klubnál tudják, hogy rutinos labdarúgókra (Szentpéteri Viktor, Halasi Péter, Kákonyi Dániel) is szükség lesz a sikeresebb szerepléshez.

TÖBB ÚJONC NAGYOT AKAR DOBBANTANI

Tizennégy év után tért vissza a magyar profi futballba a tradicionális egyletnek számító Dorogi FC, amelyhez mások mellett Kővári Róbert, Bor Dávid, Medgyes Zoltán, Csák Zoltán és Csató Martin érkezett. Bár a vezetőedző Németh Szabolcs marad, szakmai igazgatót is kineveztek az előző évadban a Gyirmóttal NB II-es bajnokságot nyerő Bene Ferenc személyében, mindez pedig elég lehet a középmezőnybeli tagság kiharcolására.

KÍVÁNCSI AZ NB II-ES KLUBOK NYÁRI ÁTIGAZOLÁSAIRA?
IDE KATTINTVA MINDEN JÁTÉKOSMOZGÁST MEGTUDHAT!

Hasonló jóban reménykedhet az MTE 1904 Mosonmagyaróvár is, amely a tehetséges Mayer Milánnal, illetve Czár Richárddal, Bartos Juliánnal és Kószás Krisztiánnal erősítette meg amúgy sem gyenge keretét. A klubnál igyekeznek mindenben megfelelni a másodosztályú elvárásoknak, a stadionban is zajlanak a munkálatok, igaz, a ZTE elleni, első hazai bajnokit még a Gyirmót stadionjában rendezik meg.

Érdekes módon az NB III Középcsoportját fölényesen megnyerő Kozármisleny FC-nél sokáig kérdéses volt, hogy elindul-e a másodosztályban – a tulajdonosi döntés végül pozitív lett, így a gárda készülhet az NB II-re. A legnagyobb erősítés, hogy a gólvágó Wittrédi Dávid fél év után visszatért a ZTE-től, de Andrej Causic, Racskó Roland és Csábi Mihály megszerzése is nagy fegyvertény, illetve Keglovics Bence is a csapathoz igazolt. Viszont a távozók között is vannak korábbi alapemberek (Gránicz Patrik, Fellai József, Ihrig-Farkas Sebestyén, Kovács Tamás), így az ő pótlásuk határozhatja meg a Misleny szezonját. Meglepetés lenne, ha az idényt stadionja építése miatt Pécsett kezdő együttesnek kiesési gondjai lennének.

Nehezebb dió lesz a megkapaszkodás a Középcsoportból feljutó, hazai bajnokijait Szegeden játszó SZEOL SC-nek. Az egyesület a nyáron csakis ambiciózus játékosokat akart szerződtetni (ez volt a fő szempont az átigazolásoknál), de nagy kérdés, hogy a hosszabb kihagyás után visszatérő Vágó Levente és Búrány Zoltán, meg a tehetséges fiatalok – Péter Antal, Konsztantinosz Ikonomu, Lászik Milán Harsányi István – képesek-e egyből megfelelni az NB II követelményeinek. Mindenképpen nagy bravúr lesz, ha a csapat elkerüli a kiesést.

Cegléden nem bízzák a véletlenre, az NB II-be egy év után visszatérő Pest megyei együttes Miklós Viktor személyében még a szlovák élvonalból is hozott játékost – persze a többi újonnan érkező sem rossz, Albert Ádám, Szabó Ádám, Szabó Viktor és Asztalos Dávid mindenképpen erősítést jelent. Ehhez jó szakmai munka párosul – Varga Attila már több helyen bizonyított, – így a hazai meccseit stadionja építése miatt egyelőre Albertirsán rendező gárdának nem kell a kieséstől félnie.

Abszolút újonc a másodosztály mezőnyében az NB III legjobb harmadikjaként feljutó Cigánd. A bodrogközi klub nem szeretne a kiesés ellen küzdeni, a középmezőnybeli tagság elérése a célja, ezért a gárda erősített is becsülettel: tizenhárom új labdarúgó érkezett – igaz, a tíz távozót létszámban is pótolni kellett –, ám hogy minőségben milyenek az újonnan jövők, arra a bajnokik adják majd meg a választ. Több mint valószínű, hogy a Cigánd bennmaradása nagy és meglepő siker lesz.

NB II
AZ 1. FORDULÓ PROGRAMJA – JÚLIUS 31. (VASÁRNAP)


16.00: Budaörs–Kisvárda
18.00: Mosonmagyaróvár–ZTE
18.00: Soroksár–Puskás Akadémia
18.00: Cegléd–Békéscsaba
18.00: Szeged 2011–SZEOL
18.00: Dorog–Cigánd
18.00: Nyíregyháza Spartacus–Csákvár
19.00: Siófok–Vác
19.00: Balmazújváros–Sopron
19.00: Szolnok–Kozármisleny

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik