NB III: „Szégyellje magát, aki ilyen megaláztatásra kényszeríti a fiatalokat”

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2019.11.26. 09:47
null
Nem a tállyaiak miatt vált komolytalanná az Ózd elleni bajnoki (Fotó: tallyakse.hu)
Mint ismeretes, az  Ózdi Kohász ifjúsági játékosokkal felállva szenvedett huszonkilenc gólos vereséget – Minczér Tibor, a tállyaiak középpályása mesélt a meccsről a Nemzeti Sportnak. 


Tragikomédiába illene az Ózdi Kohász őszi kálváriája, amelyről szerdai Hajrá, foci! mellékletünkben részletesebben is olvashatnak. Az NB III Keleti csoportjában szereplő klub vasárnap is emlékezeteset futott, Gál László klubelnök – labdarúgók hiányában – jobbára az utánpótlásból összeállított kerettel utazott el Tállyára, ahol a kezdőcsapatban nyolc 18 éven aluli játékossal felállva a fekete-fehérek 29–0-s vereséget szenvedtek. Az előző fordulóban a Putnok FC elleni bajnoki elmaradt, mert a keret nagy része megelégelte a fizetés rendszeres elmaradását, az elnök azonban jelezte, több bajnoki nem marad el az NB III-ban.

„A vezetőket egész héten nem lehetett elérni, ezért bizonytalanságban készültünk a vasárnapi bajnokira – kezdte Minczér Tibor, a Tállya KSE 35 esztendős középpályása, korábbi élvonalbeli labdarúgó, jelenleg testnevelő tanár. – Amikor megérkezett az ellenfél, vezetőink többször is rákérdeztek, komolyan gondolják-e a mérkőzést, mert nagyon fiatal srácok álltak ott megszeppenve. Megláttam a kapust, mennyire alacsony, és el is ment a kedvem a játéktól. Még szerencse, hogy a szünetben lecserélt az edző.”

A Tállya a hetedik percben már 3–0-ra vezetett, az első játékrészt követően pedig 17–0-ra, és meg sem állt 29-ig. A kapus Tarr Tibor kivételével valamennyi pályára lépő tállyai labdarúgó betalált, közülük Kelemen Gergő hatszor, Ondó János és Paranai Gábor egyaránt négyszer, s Minczér Tibor is szerzett két gólt.

„A szünetben megkérdeztük a játékvezetőt, véget vethet-e a mérkőzésnek, úgy tudom, meg is kérdezte az ellenfelet, de a vezetőjük hajthatatlan volt – folytatta a középpályás. – Nem hinném, hogy mentegetőznünk kellene, amiért huszonkilenc gólt szereztünk. Inkább szégyellje magát, aki ilyen helyzetnek kiteszi a saját utánpótlását. A fiatalok nem tehetnek a kialakult helyzetről, de vezetőjük megaláztatásra kényszerítette őket.”

Információnk szerint a pályára lépő labdarúgók vezetői utasításra utaztak el Tállyára, hogy a télen klubot válthassanak. A megaláztatás mellett elgondolkodtató, hogy pályára lépésével az Ózdi Kohász mennyiben befolyásolta, befolyásolja a bajnokság kimenetelét, illetve a versengést a gólkirályi címért.

„Néhány hete bementem az öltözőbe, és elmondtam, hogy dolgozunk a tartozás rendezésén. Akkor a játékosok biztosítottak, hogy ezt a szezont akár ingyen is lejátsszák. Sajnos eddig tartott a türelmük” – nyilatkozta Gál László a Borsnak.

„Érteni vélem őket, csak hát nem gondoltam, hogy ennyit ér a szavuk
– tette hozzá az elnök. – Amióta átvettem a klubot, a megyei csapatból NB III-ast csináltunk. Most minden veszélybe került!”

„Én is felemeltem a kezemet, hogy vállalom játékot
– idézi a Bors Gábor Lukácsot, az ózdiak játékosát. – Kértük, legalább annyi pénzt szerezzen, hogy kajálni tudjunk. Elhiszem, hogy az elnök mindent elkövet, imádja a focit és a klubot, s abban is biztos vagyok, hogy egy fillért sem vett ki a kasszából. Mégis az lehetne a megoldás, ha lelépne. Akkor valaki más segítene a csapaton.”

KELETI CSOPORT
16. FORDULÓ

FC Hatvan–ESMTK 1–2
Eger SE–Ceglédi VSE 1–2
Füzesgyarmat–Jászberény 2–0
Gyöngyösi AK–Tiszaújváros 3–2
Diósgyőri VTK II–Balassagyarmati SE 1–3
Debreceni VSC II–Sényő 0–1
Putnok FC–Debreceni EAC 1–4
Tállya–Ózdi Kohász29–0

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Füzesgyarmati SK 16 13 3 31–16 +15 39
2. Debreceni EAC 16 11 2 3 41–18 +23 35
3. Ceglédi VSE 16 9 3 4 27–22 +5 30
4. Jászberényi FC 16 7 7 2 32–21 +11 28
5. ESMTK 16 7 6 3 27–20 +7 27
6. Sényő FC 16 7 6 3 32–26 +6 27
7. Tiszaújváros 16 7 3 6 26–20 +6 24
8. Balassagyarmat 16 6 4 6 28–27 +1 22
9. Tállya KSE 16 5 4 7 45–17 +25 19
10. Putnok FC 15 5 4 6 21–20 +1 19
11. Gyöngyösi AK 16 5 3 8 25–32 –7 18
12. Eger SE 16 5 2 9 17–28 –11 17
13. Debreceni VSC II 16 4 3 9 29–31 –2 15
14. FC Hatvan 16 3 3 10 20–34 –14 12
15. Diósgyőri VTK II 16 2 2 12 15–39 –24 8
16. Ózdi Kohász SC 15 1 8 6 9–54 –45 0

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik