NB III: súlyos érdi vereség, a Győr átvette a vezetést

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.18. 21:18
A labdarúgó NB III Nyugati csoportjának 19. fordulójában a sokáig emberhátrányban játszó ETO FC Győr 2–0-s győzelmet aratott az Andráshida otthonában, ezzel pontszámban utolérte, sőt jobb gólkülönbségének köszönhetően meg is előzte az eddigi listavezető Érdet, amely hazai pályán súlyos vereséget szenvedett az Ajkától.

Az ETO a 21. perctől tíz emberrel küzdött az Andráshida vendégeként, miután Rácz Ferencnek felmutatta a piros lapot a játékvezető, de kilenc perccel később Beliczky Gergő góljával így is megszerezte a vezetést a Győr. A 83. percben aztán Szegleti Gergely kiállítása miatt a hazaiak is tíz főre fogyatkoztak, majd Major Máté öngóljával kialakult a 0–2-es végeredmény.

A forduló előtt még listavezető Érd simán kikapott az Ajkától – Koós Gábor hajrában esett találata csak a szépítésre volt elegendő –, így az ETO átvette a vezetést a táblázaton.

A Keleti csoportban a Monor győzelmével nyomást helyezett az éllovas Kazincbarcikára, a harmadik helyezett Jászberény viszont meglepő vereséget szenvedett a 16. helyről előrébb lépő Tállyától.

A Középcsoportban szombaton a Pénzügyőr, a Szekszárd és a Dunaújváros gazdagodott három ponttal.

NB III
19. FORDULÓ
KELETI CSOPORT
Jászberény–Tállya 1–2
Tiszaújváros–REAC 1–0
Monori SE–Rákosmenti KSK 1–0
STC Salgótarján–FC Hatvan 1–0

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kazincbarcika SC 18 13 1 4 46–17 +29 40
2. Monori SE 19 12 4 3 32–17 +15 40
3. Jászberényi FC 19 10 6 3 37–19 +18 36
4. Rákosmente KSK 19 9 3 7 39–27 +12 30
5. Termálfürdő Tiszaújváros 19 9 3 7 23–18 +5 30
6. Rákospalotai EAC 19 9 3 7 28–27 +1 30
7. MTK Budapest II 18 8 4 6 35–21 +14 28
8. Diósgyőri VTK II 18 8 4 6 31–27 +4 28
9. Putnok FC 18 8 4 6 25–21 +4 28
10. STC Salgótarján 19 7 6 6 35–25 +10 27
11. Nyírbátori FC 18 6 5 7 29–25 +4 23
12. Debreceni VSC-DEAC II 18 6 5 7 24–27 –3 23
13. Tállya KSE 19 6 4 9 31–44 –13 22
14. BKV Előre SC 18 7 11 30–37 –7 21
15. FC Hatvan 19 5 6 8 27–30 –3 21
16. ESMTK 18 5 5 8 17–30 –13 20
17. Hajdúböszörményi TE 18 5 3 10 19–36 –17 18
18. Újpest FC II 18 18 15–75 –60 0

KÖZÉPCSOPORT
Pénzügyőr–Dabas-Gyón 2–1
Komlói Bányász–Szekszárd 1–3
Dunaújváros–Mórahalom 2–1

A KÖZÉPCSOPORT ÁLLÁSA
1. Szigetszentmiklós 18 16 1 1 49–15 +34 49
2. Budafoki MTE 18 14 1 3 33–14 +19 43
3. Dunaújváros 19 12 3 4 42–20 +22 39
4. Pécsi MFC 18 12 1 5 44–12 +32 37
5. Hódmezővásárhelyi FC 18 10 1 7 29–25 +4 31
6. Paksi FC II 18 9 3 6 29–28 +1 30
7. Pénzügyőr SE 19 8 4 7 23–24 –1 28
8. Ferencvárosi TC II 18 7 5 6 26–21 +5 26
9. Szekszárdi UFC 19 6 8 5 16–16 0 26
10. Szentlőrinc SE 18 7 1 10 28–33 –5 22
11. Mórahalom VSE 19 6 3 10 27–29 –2 21
12. Méhkeréki SE 18 6 3 9 22–28 –6 21
13. Dabas-Gyón FC 19 6 3 10 27–50 –23 21
14. Dunaharaszti MTK 18 6 2 10 21–26 –5 20
15. FC Dabas 18 6 2 10 18–23 –5 20
16. Várfürdő-Gyulai Termál FC 18 6 2 10 15–29 –14 20
17. Békéscsaba 1912 Előre II 18 4 4 10 24–41 –17 16
18. Sport 36 Komlói Bányász 19 1 18 9–48 –39 1

NYUGATI CSOPORT
Csepel–Csorna 0–2
Kaposvár–Sárvár 1–0
Andráshida–ETO FC Győr 0–2
Érdi VSE–FC Ajka 1–4
Veszprém–Diósd 4–0

A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. ETO FC Győr 19 15 4 50–11 +39 45
2. Érdi VSE 19 15 4 45–19 +26 45
3. Kaposvári Rákóczi FC 19 12 3 4 40–13 +27 39
4. FC Ajka 19 10 5 4 40–23 +17 35
5. Csornai SE 19 10 2 7 32–26 +6 32
6. Puskás Akadémia FC II 18 9 2 7 27–21 +6 29
7. III. kerületi TVE 18 8 3 7 34–25 +9 27
8. Tarr Andráshida SC 19 8 3 8 23–26 –3 27
9. Gyirmót FC Győr II 18 6 8 4 22–21 +1 26
10. Budapest Honvéd-MFA II 18 7 4 7 39–33 +6 25
11. Tatabánya FC 18 6 7 5 21–29 –8 25
12. Csepel FC 19 7 3 9 19–23 –4 24
13. Videoton FC II 18 7 2 9 30–37 –7 23
14. Hévíz SK 18 5 4 9 15–21 –6 19
15. VLS Veszprém 19 3 6 10 11–30 –19 15
16. Diósd 19 4 2 13 9–53 –44 14
17. Sárvár FC 19 2 5 12 6–28 –22 11
18. Komárom VSE 18 2 3 13 15–39 –24 9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik