NB III: nem lett győztese az apa-fia harcnak Egerszegen, ismét nyert az FTC II

K. T. I.K. T. I.
2020.08.16. 20:09
null
Bozsik Péter csapata döntetlent játszott fia, Bozsik József ZTE II-jével (Fotó: Komárom Városi Sportegyesület/Facebook)
A korábbi szövetségi kapitány, Bozsik Péter vezette Komárom 2–2-t játszott fia, Bozsik József ZTE II-jével a labdarúgó NB III 4. fordulójában. Mind a három csoportban egy-egy klub őrzi százszázalékos mérlegét, keleten a Tiszakécske, nyugaton a III. Kerület, míg a Közép-csoportban az Iváncsa. Győzött az FTC és az Újpest tartalékcsapata is.

 

Bozsik Péter és Bozsik József először találkoztak edzői pályafutásuk során – bár előzetesen a Komárom ígérkezett esélyesebbnek, a fiú a jelek szerint meg tudta lepni az apját. A találkozón Simigla Attila góljával a vendégek szereztek vezetést, aztán viszont a ZTE II fordított, előbb Fehér Barnabás, majd a második játékrészben Zimonyi Dávid is a kapuba talált. A 74. percben esett második ZTE-gólra azonban még volt válasza a Komáromnak, a 80. minutumban Molnár Sándor állította be a végeredményt.

LABDARÚGÓ NB III
4. FORDULÓ
KELETI CSOPORT
Putnok FC
–Mezőkövesd II 3–0
Diósgyőri VTK II–Kisvárda II 3–4
Debreceni VSC II–Sajóbábonyi VSE 5–0
Termálfürdő Tiszaújváros–Eger SE 0–1
Jászberényi FC–Ceglédi VSE 1–0
Gyöngyösi AK–Tiszakécskei LC 1–7
Füzesgyarmati SK–Balassagyarmati SE 3–0
FCHatvan–Tiszafüredi VSE 3–2
Tállya KSE–Salgótarjáni BTC 0–0
Sényő–BVSC-Zugló 1–2

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Tiszakécske 4 4 – – 15–2 +13 12
2. Jászberény 4 3 1 – 11–3 +8 10
3. BVSC 4 3 1 – 7–2 +5 10
4. Eger 4 3 – 1 11–2 +9 9
5. Cegléd 4 3 – 1 4–1 +3 9
6. Tiszaújváros 4 2 1 1 7–5 +2 7
7. Putnok 4 2 1 1 4–2 +2 7
8. Sényő 4 2 – 2 14–6 +8 6
9. Tiszafüred 4 2 – 2 9–7 +2 6
10. Füzesgyarmat 4 2 – 2 5–4 +1 6
11. Kisvárda II 4 2 – 2 8–9 –1 6
12. Salgótarjáni BTC 4 1 2 1 4–7 –3 5
13. DVSC II 4 1 1 2 6–7 –1 4
14. Hatvan 4 1 1 2 5–7 –2 4
15. Tállya 4 1 1 2 4–8 –4 4
16. Sajóbábony 4 1 1 2 4–11 –7 4
17. DVTK II 4 – 2 2 5–7 –2 2
18. Balassagyarmat 4 – 2 2 3–7 –4 2
19. Gyöngyös 4 – – 4 2–15 –13 0
20. Mezőkövesd II 4 – – 4 0–16 –16 0

 

KÖZÉP-CSOPORT
Újpest FC II–Paksi FC II 2–1
Bp. Honvéd-MFA II
–Hódmezővásárhelyi FC 4–1
Vác FC–Kecskeméti TE 3–2
Iváncsa KSE–Szekszárdi UFC 1–0
Rákosmente FC–ESMTK 0–2
Szegedi VSE–Dabas-Gyón 1–0
Dunaújváros–Körösladányi MSK 4–3
FC Dabas–Taksony SE 1–1
Monor–Kozármisleny 0–2
Majosi SE–Ferencváros II 1–4

A KÖZÉP-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Iváncsa 4 4 – – 14–2 +12 12
2. FTC II 4 3 1 – 7–2 +5 10
3. ESMTK 4 3 – 1 6–3 +3 9
4. FC Dabas 4 2 2 – 7–2 +5 8
5. Újpest II 4 2 1 1 6–5 +1 7
6. Kecskemét 4 2 – 2 9–5 +4 6
7. Szekszárd 4 2 – 2 5–4 +1 6
8. Hódmezővásárhely 4 2 – 2 8–9 –1 6
9. Rákosmente 4 2 – 2 3–4 –1 6
10. Kozármisleny 4 1 3 – 9–7 +2 6
11. Taksony 4 1 2 1 11–5 +6 5
12. Körösladány 4 1 2 1 9–6 +3 5
13. Monor 4 1 2 1 4–4 0 5
14. Honvéd II 4 1 1 2 5–8 –3 4
15. Vác 4 1 1 2 4–10 –6 4
16. Dunaújváros 4 1 – 3 6–8 –2 3
17. Dabas-Gyón 4 1 – 3 2–6 –4 3
18. Szegedi VSE 4 1 – 3 3–10 –7 3
19. Paks II 4 – 2 2 5–9 –4 2
20. Majos 4 – 1 3 4–18 –14 1

 

NYUGATI CSOPORT
Mol Fehérvár II–BKV Előre 1–1
Ménfőcsanak–VLS Veszprém 1–2
Lipót Pékség SE–III. Kerületi TVE 0–2
THSE-Szabadkikötő–Tatabányai SC 1–2
Bicskei TC–Puskás Akadémia II 2–1
FCNagykanizsa–Balatonfüredi FC 4–1
Mosonmagyaróvár–Érdi VSE 0–1
SCSopron–Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő 1–1
Zalaegerszegi TE FC II–Komárom VSE 2–2
Pápai Perutz FC–Nagyatádi FC 5–2

A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. III. Kerületi TVE 4 4 – – 7–0 +7 12
2. Nagykanizsa 4 3 1 – 11–4 +7 10
3. Érd 4 3 1 – 7–0 +7 10
4. Veszprém 4 3 1 – 7–3 +4 10
5. Pápa 4 3 – 1 10–7 +3 9
6. Tatabánya 4 3 – 1 6–4 +2 9
7. Mosonmagyaróvár 4 2 1 1 4–1 +3 7
8. Komárom 4 2 1 1 6–4 +2 7
9. Bicske 4 2 – 2 4–6 –2 6
10. Lipót 4 1 2 1 9–7 +2 5
11. Fehérvár II 4 1 1 2 4–5 –1 4
12. Puskás Akadémia II 4 1 1 2 4–7 –3 4
13. THSE-Szabadkikötő 4 1 – 3 6–10 –4 3
14. Gárdony 4 – 3 1 4–6 –2 3
15. ZTE II 4 – 3 1 3–8 –5 3
16. BKV Előre 4 – 2 2 2–4 –2 2
17. Sopron 4 – 2 2 4–7 –3 2
18. Ménfőcsanak 4 – 1 3 2–5 –3 1
19. Nagyatád 4 – 1 3 5–10 –5 1
20. Balatonfüred 4 – 1 3 1–8 –7 1
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
14 órája

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
16 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26