NB III: lemondott a volt Fradi-edző, jöhet a 4. tréner

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.20. 08:40
Nagy Tamás, a labdarúgó NB III Középcsoportjában 17., utolsó helyen álló Szekszárdi UFC vezetőedzője beadta lemondását – adta hírül a tolnai klub hivatalos honlapja.

A közlemény szerint Kárpáti Zoltán elnök elfogadta a korábban a Ferencvárosnál is dolgozó szakember lemondását. Nagy Tamás szeptember 6-án ült először a Szekszárd kispadján, bajnoki mérlege 5–3–13 a csapattal.

A szezon végéig a megyei első osztályú gárdát irányító Dienes Pál veszi át a harmadosztályú együttes vezetését, a 2015–2016-os évadban Luca Carlo Guerra, Vizdár Zsolt és Nagy Tamás után ő a negyedik szakember, aki vezetőedzőként irányítja a felnőttcsapatot.

Az 52 esztendős Nagy Tamás Pécsen, Kecskeméten, Zalaegerszegen és Baján dolgozott vezetőedzőként, majd a Ferencvárosnál Prukner László, Détári Lajos és Ricardo Moniz segítője volt, sőt Prukner távozása után két mérkőzésen a vezetőedzői feladatokat látta el Détári kinevezéséig. A szekszárdi megbízatása előtt a Veszprémet irányította.

Legfrissebb hírek

Az NB I-ből és Németországból is igazolt a Tatabánya

Labdarúgó NB II
2026.01.27. 15:18

Magyar bajnok és kupagyőztes játékost szerződtetett az NB III-as Kaposvár

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 12:28

A Szekszárd 31 ponttal legyőzte a Szigetszentmiklóst a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.21. 21:57

Az NB III-as Gyirmótnál kötött ki a Fehérvárról távozó csatár – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.20. 17:24

12 és fél év után visszatér Újpestre a támadó

Labdarúgó NB II
2026.01.19. 20:49

A Fehérvárról távozó csatár Gyirmótra tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.19. 13:10

NB III: bemutatkozott a Kaposvár új többségi tulajdonosa

Labdarúgó NB II
2026.01.08. 11:42

Komáromból igazolt középpályást a Gyirmót – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.06. 17:00
Ezek is érdekelhetik