NB III: korábbi élvonalbeli kapust igazolt a Budaörs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.23. 13:12
Az NB III Nyugati csoportjában szereplő Budaörs labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását a korábban Finnországban és Máltán is védő Szentpéteri Viktor. A Pest megyeiek azért igazolták le a rutinos futballistát, mert első számú kapusuk, Hrabina Alex mandulaműtéten esett át, így játékára sokáig nem számíthatnak.

A 34 esztendős Szentpéteri legutóbb a finn élvonalban szereplő KuPS csapatánál védett, ahonnan a szezon végeztével, télen távozott. A kapus korábban szerepelt a szintén finn FC Lahtiban, a máltai Sliema Wanderersben, míg Magyarországon többek között az MTK-ban, a BKV Előrében és a REAC-ban is.

„Tegnap írtam alá a Budaörssel a szerződést, amely a nyárig lesz érvényben – mondta a Nemzeti Sport Online-nak Szentpéteri Viktor. – A budaörsiek azért kerestek meg, mert mandulaműtéten esett át az első számú kapusuk, az U19-es válogatott Hrabina Alex, így az ő pótlását meg kellett oldaniuk. Gyorsan megegyeztünk, mivel csapat nélkül voltam; igaz, márciusban úgy tűnt, hogy Svédországba, az ottani harmadosztályban szereplő Vasalundhoz igazolok, de az ottani vezetőkkel végül nem tudtam megegyezni, így most kapóra jött a Budaörs ajánlata."

Legfrissebb hírek

Az Ajaxban és a PSV-ben nevelkedő szélső is csatlakozik a dorogiakhoz

Labdarúgó NB II
2 órája

Championship: ezek a csapatok keresik Kosznovszkyt, 500 ezer font kevés lesz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
16 órája

Az Újpest Szerbiából igazolt támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 14:18

A Mezőkövesd középhátvédet, a Szeged középpályást igazolt

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 08:04

NB III-as gólkirályt igazolt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 07:01

Válogatott középpályás érkezett az NB II újoncához

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 22:41

Másodosztályú gólkirállyal erősített az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 21:56

Villámgyors szélsőt igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 19:31
Ezek is érdekelhetik