NB III: eddigi legfölényesebb győzelmével az élre ugrott az ETO

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.26. 18:20
A Középcsoport listavezetője, a Kozármisleny 7–0-ra győzött a Szekszárd ellen, míg a labdarúgó NB III mezőnyének egyetlen százszázalékos csapata, a keleti éllovas Nyíregyháza 1–0-ra nyert Tállyán a 9. forduló szombati játéknapján. Az ETO FC Győr hazai pályán 6–0-ra verte a Sárvárt, és ezzel a sikerrel – megelőzve a vasárnap pályára lépő Fradi II-t és Vidi II-t – átvette a vezetést a Nyugati csoport tabelláján.

KELETI CSOPORTKELETI CSOPORT

A fölényben játszó Nyíregyháza Zoran Kosztics lövésével az első félidő hajrájában szerezte meg a vezetést, és bár a második játékrészben bátrabban játszott az újonc Tállya, a Szpari győzelme nem forgott veszélyben – tudtuk meg a nyírségiek hivatalos honlapjának tudósításából.

A Hatvan nagy esélyt szalasztott el az eddig remekül szereplő Cigánd otthonában. Bár a hazaiak Gheorghe Popescu révén a 7. percben megszerezték a vezetést, Ficsor Richárd még az első félidőben egyenlített, és a 70. perctől érett a meglepetés – a vendégek emberelőnyben támadhattak. Volt is lehetőségük a gólszerzésre, de a csereként beálló Jóni Gábor 92. percbeli góljával a Cigánd nyert. A hazaiak győztes találata után a játékvezető elküldte a kispadtól a reklamáló hatvani vezetőedzőt, Híres Gábort és segítőjét, Nagy Gábort.

A szintén az élcsoportban nyomuló Cegléd Pozsár Dániel góljával már a 2. percben vezetést szerzett a Tiszaújváros ellen, és bár többnyire a folytatásban is irányította a játékot, újabb gól nem született – a három pontot így is magabiztosan tartotta otthon.

KÖZÉPCSOPORT

A Kozármisleny Wittrédi Dávid és Gránicz Patrik révén már az első tíz percben kétgólos előnyt szerzett a sereghajtó, pont nélkül veszteglő Szekszárd ellen. Nagy Mihály Krisztián az első félidő hajrájában növelte az előnyt, majd a fordulást követően Kirchner Krisztián, Lauer Norbert és Tóth Adrián is betalált – a csereként beálló Lauer kétszer is.

Nem aprózta el a Budafok-Újbuda sem: Németh Attila (2), Kovács Dávid, Ferkó Csaba, Karacs Dániel és Skriba Máté révén hatot vágott a Bölcskének. Laták Bertold kettővel válaszolt az utolsó negyedórában.

Szegedi győzelem a Csongrád megyei derbin: a gól nélküli első félidőt követően Beretka Péter kétszer is vezetést szerzett a SZEOL-nak a Hódmezővásárhely ellen, és a második, 77. percbeli közeli lövése már győzelmet ért.

NYUGATI CSOPORT

Az ETO FC Győr 6–0-ra verte a Sárvárt: az Illés Dávid (3), Mayer Milán (2) és Németh László góljaival kiharcolt győzelem az eddigi legfölényesebb a győriek NB III-as idénye során. A korábbi csúcs a Csepel elleni 5–0 volt.

A győriek hivatalos honlapjának beszámolója szerint a Sárvár a 20. percben emberhátrányba került. A kiállítással együtt megítélt büntető még kimaradt, de a kipattanót Németh bevágta – és innentől valójában az volt a kérdés, mekkora különbséggel nyer az eleve esélyesebb ETO. A vendégek tizenegyesből sem tudtak szépíteni, Horváth Dániel kivédte Subicz Gábor kísérletét.

Remek hetet zárt a Dorog: Németh Szabolcs csapata szerdán kiejtette a Gyirmótot a Magyar Kupából, szombaton pedig Sitku Illés 57. percbeli góljával 1–0-ra megnyerte a Komárom-Esztergom megyei presztízsmeccset a Tommaso Rocchival és Kamil Kopúnekkel felálló Tatabánya ellen. A Dorog a legutóbbi öt fordulóban nem kapott ki, ellenben négyszer is nyert!

Az otthonában eddig veretlen Mosonmagyaróvár, ha nem is könnyen, de a Csorna ellen is betakarította a három pontot. A hazai csapatba a hajrában 15 perc erejéig beszállt a nyáron Győrből igazolt, a játékos-pályafutását újrakezdő Tokody Tibor is.

LABDARÚGÓ NB III, 9. FORDULÓ
Szombati mérkőzések

KELETI CSOPORT
Tállya–Nyíregyháza Spartacus 0–1
Putnok–Nyírbátor 2–0
Ceglédi VSE–Tiszaújváros 1–0
Cigánd–Hatvan 2–1
REAC–Rákosmente KSK 1–1
A Felsőtárkány–Jászberény mérkőzés a heves esőzés miatt elmaradt.

TABELLA ITT!

KÖZÉPCSOPORT
Kozármisleny–Szekszárdi UFC 7–0
Budafoki MTE-Újbuda–Bölcske 6–2
SZEOL–Hódmezővásárhely 2–1

TABELLA ITT!

NYUGATI CSOPORT
ETO FC Győr–Sárvár 6–0
Dorog–Tatabánya 1–0
Mosonmagyaróvár–Csorna 1–0

TABELLA ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik