NB III: hondurasi és szerb játékos a Szpari edzésein

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.30. 14:44
A labdarúgó NB III-as Nyíregyháza Spartacus a hivatalos honlapján közölte, hogy a hondurasi Luis Ramos a Szpari edzéseit látogatja – akárcsak Rudolf Gergely, Pölöskey Péter, Jagodics Bence és Tóth Dániel.

A Szpari beszámolója szerint a múlt héten tíz fiatal érkezett próbajátékra a nyíregyháziakhoz. Közülük Perger Bence, Vámos Márk, Borsi Dávid és Pálinkás Gergő jó benyomást tett Mátyus János vezetőedzőre, így ők tovább készülhetnek a csapattal. Mellettük a Spartacus U17-es és U18-as együtteséből öten készülnek a felnőttcsapattal, közülük ketten-hárman kaphatnak szerződést.

Szintén Mátyusékkal gyakorol Jagodics Bence és Pölöskey Péter is – erről a Nemzeti Sport Online korábban beszámolt. A Nyíregyháza a honlapján megemlíti, hogy az idáig Pakson és Szolnokon megforduló Tóth Dániel, illetve a hazánkban eddig Debrecenben, Kecskeméten és Nyíregyházán futballozó hondurasi Luis Ramos is a Szpari edzéseit látogatja – akárcsak az NSO által már jelzett, a Győri ETO csődproblémái miatt szabadon igazolható Rudolf Gergely.

A beszámolóban az áll, hogy szerdán Marko Milovac próbajátékra érkezik a klubhoz. A 28 éves szerb csatár 2012 óta légióskodik Magyarországon, a Hajdúböszörmény és a Várda SE színeiben harminc gólt szerzett két NB III-as idény alatt.

A tesztelésen lévő futballisták szombaton pályára lépnek a Nyírbátor elleni felkészülési találkozón, s a Nyíregyháza Mátyus János javaslatára szerződtetheti a kívánt játékosokat.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL

Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Gengeliczki Gergő (Mezőkövesd), Perger Bence (Balmazújváros)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Borsi Dávid, Jagodics Bence (szabadon igazolható, legutóbb Lombard Pápa), Marko Milovac (szerb, Várda SE), Pálinkás Gergő, Pölöskey Péter (szabadon igazolható, legutóbb PMFC), Luis Ramos (hondurasi, AZAL PFK – Azerbajdzsán), Rudolf Gergely (Győri ETO, szabadon igazolható), Tóth Dániel (Szolnok, szabadon igazolható), Vámos Márk

Távozók: Balogh János (DVSC, szabadon igazolhatóként), Fodor Ferenc (Puskás Akadémia), Hrabina Alex (Szolnok), Koller Krisztián (ZTE), Pekár László (Puskás Akadémia)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Bosnjak Predrag (FTC, onnan Haladás)

Távozhatnak:

 


 

Legfrissebb hírek

Simán nyert a Fradi második csapata Pécsen, de Lisztes ütésért piros lapot kapott

Labdarúgó NB II
39 perce

NB III: edzőváltás a Pénzügyőrnél, a Ferencváros korábbi játékosa mentheti meg a csapatot

Labdarúgó NB II
10 órája

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

NB III: két mesternégyes egy csoportban; Lisztes duplázott, gól és gólpassz Komantól

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 18:24

A Kaposvár kétgólos győzelemmel növelte előnyét az élen az NB III Délnyugati csoportjában

Labdarúgó NB II
2026.03.13. 20:13

NB III: Tischler négy gólt szerzett, a Bicske kilencet

Labdarúgó NB II
2026.03.08. 20:10

Közel 100 millió forintos támogatásban részesül a Haladás

Labdarúgó NB II
2026.03.07. 19:28

NB III: a Kaposvár rangadót nyert Nagykanizsán, az FTC II győzött Pakson

Labdarúgó NB II
2026.03.01. 16:58
Ezek is érdekelhetik