NB III: remekelt a Vác a REAC ellen, pontot vesztett a Várda

Vágólapra másolva!
2014.09.27. 19:29
A hétvégét egyedüli százszázalékos csapatként váró Kisvárda 0–0-s döntetlent játszott a Cigánd vendégeként, így nincs már hibátlan csapat a labdarúgó NB III-ban. A Középcsoport listavezetője, a Csank János irányította Vác idegenben, a Nyugaton első Budaörs hazai pályán győzött 3–0-ra a 7. forduló szombati játéknapján. Érdekesség, hogy a Videoton II és a Győri ETO II is hazai pályán szenvedett vereséget.

KELETI CSOPORTKELETI CSOPORT

A Cigánd és a Kisvárda színvonalas mérkőzést vívott az onlajnok.com tudósítása szerint, mindkét oldalon akadtak helyzetek, de végül a jól szervezett védelmek gól nélkül lehozott csatájaként marad meg a meccs a két szurkolótábor emlékezetében.

A két veretlen csapat közé újra beékelődött a tabellán a Putnok, amely Madarász János és Galambosi Máté góljával hozta a hajrában emberhátrányba kerülő Tiszaújváros elleni, papírformának mondható győzelmet.

Folytatta jó szereplését a veretlenségét őrző Hatvan, amely Franyó Róbert révén korán vezetést szerzett a sereghajtó Hajdúböszörmény ellen, majd – sok helyzet elpuskázását követően – a hajrában tette biztossá győzelmét a csereként beálló, a csapatban az első meccsét játszó Ács Martin góljával.

A keleti góllövőlistát 6-6 góllal vezető Farkas János és Bobál Gergely egyaránt betalált a kapuba szombaton: Farkas győztes góllal segítette a Jászberényt a rossz passzban lévő Kazincbarcika ellen, míg Bobál duplázott a Felsőtárkányban négyet vágó Honvéd MFA-ban (a kispestiek részéről Czár Richárd és Prosser Dániel is gólt szerzett).

KÖZÉPCSOPORT

A Vác kiváló második félidei játéka révén magabiztos győzelmet aratott a REAC otthonában, és nemcsak megőrizte első helyét, hanem a legyőzött közvetlen riválist, valamint a Szentlőrinc ellen két pontot elveszítő Kozármislenyt valamelyest le is rázta magáról. Csank János csapata Zsolnai Richárd lövésével kezdte a gólgyártást Rákospalotán, a második félidőben Pölöskei Péter fejjel, Kovács Gergely lábbal talált be a REAC-nak.

A SZEOL a 41. és a 67. perc között négyszer is beköszönt a Bajának – Bata Csongor duplázott –, így már a második idegenbeli győzelmét könyvelhette el, míg a harmadik helyre fellépő Szekszárd a 34. perctől emberhátrányban játszva győzte le a Dunaharasztit, amely pedig kétszer is egyenlített a fordulatos meccsen.

A Vidi II sorozatban negyedszer kapott ki – ezúttal odahaza, a Monor győztes gólját a szerb Branko Petrics szerezte.

NYUGATI CSOPORT

Hajós Krisztián már az első percben vezetést szerzett a Budaörsnek a Tököl elleni presztízsmeccsen, sőt Jovánczai Zoltán idénybeli első két gólja is megszületett még az első félidőben, azaz gyorsan biztossá vált, hogy Albert Flórián csapata megtartja az első helyet.

Igaz, a budaörsiek csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetően vezetnek, hiszen nyert a meglepően jól szereplő Újbuda is. A góllövőlistát hét góllal vezető Kovács Dávid és Laki Imre a hajrá kezdetén szerezte meg a 2–0-s győzelemhez szükséges gólokat Veszprémben. Megőrizte veretlenségét a Dorog is, amely a gyengélkedő Csepel otthonában gyűjtötte be a három pontot Skita Tamás 85. percben elért góljával.

A Rákosmente a csereként beálló Törőcsik Bence duplájára alapozva aratott meglepően fölényes győzelmet a Győri ETO II ellen idegenben. A vendégek első gólját Horváth Bence szerezte, és hogy legyen még egy Bence a történetben, a győriektől Lenzsér Bencét a 63. percben – 0–1-nél – kiállították. (A történeti hűség kedvéért: további három Bence játszott még a meccsen – Mervó kezdő, Nacsa és Szabó csere volt az ETO-ban).

A Tatabánya Kiprich Dániel góljával vezetést szerzett Balatonfüreden, de Pass Balázs perceken belül egyenlített, így a nagy múltú vendégcsapat továbbra is csupán két győzelemmel áll.

Meglehetősen paprikás hangulatú meccset vívott egymással a Mosonmagyaróvár és a Sárvár: a játékvezető tíz sárga és három piros lapot osztott ki! A sárvári Kovács Zsolt 54. percbeli kiállítása után két gólt szerző mosoniak 3–0-ra vezettek már – mindkettőt Domanyik Szilárd szerezte –, az újonc feljött 3–2-re, majd – miután a hazai Nagy Ádám és Kálmán Attila is „bepirult" – a 91. percben Pupp Richárd az egyenlítő gólt is megszerezte.

LABDARÚGÓ NB III, 7. FORDULÓ
Szombati mérkőzések

KELETI CSOPORT
Cigánd–Kisvárda 0–0
Putnok–Tiszaújváros 2–0
Hatvan–Hajdúböszörmény 2–0
Felsőtárkány–Bp. Honvéd-MFA 0–4
Jászberény–Kazincbarcika 2–1

TABELLA ITT!

KÖZÉPCSOPORT
Videoton II–Monor 0–1
Gyula–Maglód 1–1
Szekszárd–Dunaharaszti 3–2
Baja–SZEOL SC 0–4
REAC–Vác 0–3
Kozármisleny–Szentlőrinc 0–0
Bölcske–Orosháza 1–0

TABELLA ITT!

NYUGATI CSOPORT
Győri ETO II–Rákosmente 0–3
Diósd–III. ker. TVE 3–1
Balatonfüred–Tatabánya 1–1
Veszprém–Újbuda 0–2
Nagyatád–BKV Előre 1–1
Csepel–Dorog 0–1
Budaörs–Tököl 3–0
Mosonmagyaróvár–Sárvár 3–3

TABELLA ITT!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik