NB III: exújpesti védő helyett egykori Fradi-hátvéd a kispadon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.03. 13:18
Hannich Péter és Urbán Flórián után tavasszal már a harmadik edző fogja irányítani a labdarúgó NB III Nyugati csoportjában szereplő Csornát, a csapat kispadjára Bognár Zsolt ül le – számolt be róla a kisalfold.hu.

A hatodik helyen telel az NB III Nyugati csoportjában a Csorna. Az őszi szezonban egyszer már edzőt váltottak a klubnál, de tavasszal újabb trénerrel vág neki a gárda a folytatásnak.

„A szezon előtt a célunk a biztos bennmaradás kiharcolása volt, ennek ellenére számunkra is meglepően jól szerepelt az együttes – mondta Családi János elnök. – A kilencedik fordulót követően a második helyen álltunk, csupán két ponttal lemaradva a listavezető mögött, de én már ekkor láttam megtorpanásra utaló jeleket, s azt gondolom, utólag be is igazolódott, miért volt rossz előérzetem. Ekkor elnökségünk az edzőváltás mellett döntött, s ekkor érkezett Hannich Péter helyére Urbán Flórián."

Az egykori újpesti élvonalbeli futballista az utolsó négy fordulóban vezette a csapatot – nem túl sikeresen. A négy találkozóból hármat elveszített és csak egyet nyert meg a csornai alakulat.

„Ő más szemléletű szakember, ám sajnos nem sikerült a várt eredményeket produkálnia. Mindannyian úgy gondoltuk, nem folytatjuk a közös munkát."

A továbbiakban a kispadra a korábbi ferencvárosi védő, Bognár Zsolt ül le – ő egyébként régebben fél évig már volt a csapat vezetőedzője.

„Elnökségünk egyhangúlag szavazott bizalmat neki – ecsetelte Családi. – Fiatal, agilis sportember, akiről úgy véljük, eredményesen irányíthatja majd a csapatot. Ezúttal a játékosállomány is megfelelő, erősebb, mint korábban volt. Lesz ugyan a keretben változás (biztosan távozik Folmer Krisztián, Babics Zsolt és Dávid Ferenc), de a mag együtt marad."

A csornaiaktól távozó Urbán Flórián egyébként a Nemzeti Sport információja szerint a Pest megyei I. osztályú bajnokságban szereplő Nagykőrös vezetőedzője lesz.

Legfrissebb hírek

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 12:36

Duplázott az NB II-es gólkirály a Puskás II-ben, hatot vágott a Kisvárda és a Vasas tartalékcsapata

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:42

Az MTK és a Pénzügyőr lezárta a bedobásból született gól miatt kialakult vitát

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 18:20

Dorogon Tischler Patrik repíti előre a csapatot

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:04

„Azt mondta, kitesz engem a temetőbe” – Simon Attila szerint sportszerűtlen volt a bedobásból szerzett gól

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 11:34

NB III: az ollózós gól sem segített, hatot kapott Győrben az Újpest

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 23:02

NB III: hihetetlen gól bedobásból, pedig sportszerűségnek indult – videó

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 14:39

NB III: Szolnoki Roland féléves kihagyás után visszatért a Puskás Akadémiába

Labdarúgó NB II
2025.08.06. 21:08
Ezek is érdekelhetik