NB III: a Paks II hetet kapott, az FTC II 2-0-ról botlott, élen a Vidi II

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.04. 17:32
A labdarúgó NB III Keleti csoportjában a Cegléd folytatja nagyszerű szereplését, a Forró Gyulát, Bojan Szankovicsot, Cseke Benjámint, Sallói Dánielt, Tóth Patrikot és Mihailo Perovicsot is szerepeltető Újpest II ellen magabiztos játékkal, sok helyzetet kidolgozva nyert 2–0-ra. A Dombi Tibort a hajrában bevető DVSC-DEAC is pont nélkül maradt, a Cigánd 1–0-ra nyert Debrecenben.

A Középcsoportban a Paks második számú együttese jól kezdett a SZEOL vendégeként, a 8. percben megszerezte a vezetést (0–1), ekkor pedig aligha gondolták a vendégek, hogy hatgólos vereséggel térhetnek haza... (7–1). A szegediek mind a hét gólját más szerezte.

A Nyugati csoportban
a Videoton II ötgólos sikert aratott Sárváron, így átvette a vezetést, miután a Ferencváros második csapata nem bírt a III. Kerülettel. A zöld-fehérek Nagy Dominik és Popov Patrik találatával a 61. percben már két góllal is vezettek, de Szilágyi Máté szépített, majd Gálfi László kiállítása után a 89. percben emberhátrányban mentettek pontot Hegybányai Bendegúz találatával.

LABDARÚGÓ NB III
10. FORDULÓ
KELETI CSOPORT

Ceglédi VSE–Újpest II 2–0
DVSC-DEAC–Cigánd 0–1
Rákosmente KSK–DVTK II 4–2
A Középcsoportban a Paks második számú együttese jól kezdett a SZEOL vendégeként, a 8. percben megszerezte a vezetést (0–1), ekkor pedig aligha gondolták a vendégek, hogy hatgólos vereséggel térhetnek haza... (7–1). A szegediek mind a hét gólját más szerezte.

A Nyugati csoportban
a Videoton II ötgólos sikert aratott Sárváron, így átvette a vezetést, miután a Ferencváros második csapata nem bírt a III. Kerülettel. A zöld-fehérek Nagy Dominik és Popov Patrik találatával a 61. percben már két góllal is vezettek, de Szilágyi Máté szépített, majd Gálfi László kiállítása után a 89. percben emberhátrányban mentettek pontot Hegybányai Bendegúz találatával.

LABDARÚGÓ NB III
10. FORDULÓ
KELETI CSOPORT

Ceglédi VSE–Újpest II 2–0
DVSC-DEAC–Cigánd 0–1
Rákosmente KSK–DVTK II 4–2

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 10 10 29– 4 25 30
2. CIGÁND SE 9 8 1 31– 6 25 25
3. KBSC FC 9 8 1 21– 4 17 25
4. CEGLÉDI VSE 10 8 2 23– 8 15 24
5. JÁSZBERÉNYI FC 9 4 1 4 15– 7 8 13
6. RÁKOSMENTE KSK 9 3 4 2 14–15 -1 13
7. ÚJPEST FC II 9 3 3 3 12–15 -3 12
8. SOMOS SE 9 3 3 3 12–17 -5 12
9. DVSC-DEAC II 10 3 2 5 12–13 -1 11
10. FC HATVAN 9 3 1 5 10–14 -4 10
11. PUTNOK FC 9 2 3 4 13–13 0 9
12. FELSŐTÁRKÁNY-MKÖVESDZSÓRY 9 2 3 4 9–15 -6 9
13. TÁLLYA KSE 9 2 1 6 8–16 -8 7
14. TERMÁLFÜRDŐ TISZAÚJVÁROS 10 1 4 5 4–13 -9 7
15. NYÍRBÁTORI FC 10 1 3 6 9–29 -20 6
16. REAC 9 4 5 7–24 -17 4
17. DVTK II 9 1 8 8–24 -16 3


KÖZÉPCSOPORT
Bp. Honvéd-MFA–Budafoki MTE-Újbuda 1–1
Kozármisleny–Békéscsaba II 2–0
Gyulai Termál–ESMTK 2–0
SZEOL–Paks II 7–1

A KÖZÉPCSOPORT ÁLLÁSA
1. HR-RENT KOZÁRMISLENY 9 8 1 27– 4 23 25
2.
MONORI SE 10 6 2 2 16–10 6 20
3.
BUDAFOKI MTE-ÚJBUDA FC 10 6 1 3 18–12 6 19
4.
SZEOL SC 9 5 2 2 18– 8 10 17
5.
KOMLÓI BÁNYÁSZ 10 5 1 4 12– 9 3 16
6.
DUNAHARASZTI MTK 9 5 1 3 14–14 0 16
7.
PÉNZÜGYŐR SE 10 4 4 2 15– 9 6 16
8. VÁRFÜRDŐ-GYULAI TERMÁL FC 9 4 4 1 13– 9 4 16
9. BUDAPEST HONVÉD-MFA II 10 4 3 3 17–15 2 15
10. PAKSI FC II. 10 4 2 4 18–20 -2 14
11. FC DABAS 9 3 4 2 21–11 10 13
12. ESMTK 9 3 1 5 7–11 -4 10
13. HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC 9 3 6 11–19 -8 9
14. SZENTLŐRINC SE 9 2 2 5 10–14 -4 8
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE II 9 2 7 8–17 -9 6
16. BÖLCSKEI SE 10 1 2 7 9–26 -17 5
17. SZEKSZÁRDI UFC 9 9 3–29 -26 0


NYUGATI CSOPORT
MTK II–Andráshida 1–3
Sárvár–Videoton II 0–5
III. Ker. TVE–Ferencváros II 2–2

A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. VIDEOTON FC II 9 8 1 31–12 19 24
2.
ETO FC GYŐR 9 7 2 26– 5 21 23
3.
FERENCVÁROSI TC II 9 7 2 25– 5 20 23
4.
PUSKÁS AKADÉMIA FC II 9 6 1 2 25–10 15 19
5.
DIÓSDI TC-SELECT 10 6 1 3 16–10 6 19
6.
DOROGI FC 10 5 2 3 12–11 1 17
7.
TARR ANDRÁSHIDA SC 10 4 3 3 20–13 7 15
8.
ÉRDI VSE 9 4 2 3 16–14 2 14
9.
MOSONMAGYARÓVÁRI TE 1904 9 4 2 3 13–12 1 14
10.
III. KER. TVE 9 3 3 3 14–15 -1 12
11.
BKV ELŐRE 9 3 2 4 12–12 0 11
12.
MTK BUDAPEST II 10 3 2 5 12–17 -5 11
13.
CSEPEL FC 10 2 2 6 11–26 -15 8
14.
SÁRVÁR FC 9 1 3 5 9–25 -16 6
15.
TATABÁNYA FC 10 1 2 7 9–22 -13 5
16.
BALATONFÜREDI FC 9 1 1 7 9–29 -20 4
17.
CSORNAI SE 10 10 5–27 -22 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik