NB II: Zsidai mellett két brazil és egy szerb próbázó játszott az MTK-ban

2011.07.19. 23:52
Címkék
Ahogy arról beszámoltunk, az NB II-es MTK labdarúgócsapata fölényes, 9–0-s győzelmet aratott a szintén második ligás Vecsés ellen.

Az MTK-nál három külföldi próbajátékos is lehetőséget kapott, az első negyvenöt percben jobb oldali védőként a brazil Leandro, bal oldali támadóként pedig a szintén brazil Juma szerepelt, a második félidőben pedig jobb oldali támadóként a szerb Anteket vetette be Garami József.

Ahogy arról már írtunk, pályára lépett a meccsen Zsidai László is, a középpályás a legutóbbi szezonban a holland második ligás Volendamnál volt kölcsönben. A meccs jegyzőkönyvét ide kattintva tekintheti meg.

Az MTK-ban Eppel Márton, Pál András, Szabó Ádám és Tischler Patrik sérülés miatt nem léphetett pályára.

A kék-fehérek legközelebb szombaton játszanak tesztmeccset, a szlovákiai FC Nitrát fogadják 10.30-tól a Hidegkuti-stadionban.

Legfrissebb hírek

Szoboszait le kellett cserélni az első félidőben a Brentford ellen

Angol labdarúgás
7 perce

Egy gól és más semmi – a Honvéd legyőzte a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
12 perce

Simon Kristóf: Ha sikerül meglepni a Paksot, szoros meccs lesz

Kosárlabda
16 perce

Ljubljanai lejtmenet – interjú Harczi Zsolttal az asztalitenisz Eb magyar mérlegéről

Egyéb egyéni
17 perce

Gólzápor az NB III-ban: hetet vágott a Kaposvár, nyert az FTC II is

Labdarúgó NB II
29 perce

Döntés a 89. percben, folytatta győzelmi sorozatát az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
36 perce

Szumó: Sillei Janka U18-as világbajnok

Utánpótlássport
39 perce

Két brit aranyérem szombaton a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
48 perce