NB II: „Zseninek indult, és bár megrekedt a karrierje, hiszünk benne"

2019.01.14. 13:08
Bejelentette három új játékosát a labdarúgó NB II-ben szereplő Budafoki MTE, a csapathoz Kovács Zoltán, Csiszer Balázs és Kulcsár Kornél érkezett, miközben hárman távoztak a klubtól.

A 34 éves kapus, Kovács Zoltán a ZTE kölcsönjátékosaként legutóbb a Vasas keretének tagja volt, de az angyalföldiek nem foglalkoztatták bajnokin, Budafokon azonban számítanak a tapasztalatára. Kovács korábban 63 élvonalbeli mérkőzésen védte az MTK, a BFC Siófok, az Újpest, a Diósgyőr, illetve a Kaposvár kapuját az NB I-ben, 2011 és 2014 között Cipruson légióskodott. Kovács Zoltán a ZTE kölcsönjátékosaként legutóbb a Vasas keretének tagja volt, de az angyalföldiek nem foglalkoztatták bajnokin, Budafokon azonban számítanak a tapasztalatára. Kovács korábban 63 élvonalbeli mérkőzésen védte az MTK, a BFC Siófok, az Újpest, a Diósgyőr, illetve a Kaposvár kapuját az NB I-ben, 2011 és 2014 között Cipruson légióskodott.

„Remek képességű kapus, aki a fiatalszabály miatt a Vasasnál nem kapott lehetőséget a bizonyításra – mondta a klub honlapján korábbi kaposvári csapattársáról a Budafok sportigazgatója, Oláh Lóránt. – Számítunk a tapasztalatára. Azért is szerződtettük, hogy segítse a fiatalok fejlődését, Póser Dániel és Balogh Péter sokat tanulhat tőle.”

A védelembe Csiszer Balázs érkezett. Ő a hátsó alakzat jobb és bal oldalán egyaránt bevethető, ősszel a Kaposvárban futballozott. A 19 éves Csiszer volt Székelyföld válogatottjának, amely a tavaly nyári, londoni CONIFA-világbajnokságon a negyedik helyen végzett.

„A vezetőedző, Csizmadia Csaba hívta fel rá a figyelmet, szélesítheti a variációs lehetőségeket a szélsőhátvéd pozícióban. Ráadásul, mivel 1999-es születésű, még jövőre is a fiatalszabály hatálya alá eső játékos lesz” – tette hozzá Oláh Lóránt.

A harmadik érkező a 27 éves Kulcsár Kornél, aki fiatalon mutatkozott be az NB I-ben a Kaposvár játékosaként, majd a Haladás, a Pápa, a Mezőkövesd, a Kisvárda, az ETO FC Győr, a Soproni VSE, a Mosonmagyaróvár és a ZTE együttesében is szerepelt. A zalaiaknál ősszel öt bajnoki találkozón játszott az NB II-ben.

„Zseninek indult, és bár később kissé megrekedt a karrierje, hiszünk benne, hogy újra tudjuk éleszteni ezt a pályafutást – mondta Kulcsárról Oláh Lóránt. – Támadó középpályásként elsősorban az előkészítésben, a kiszolgálásban jeleskedik, jól passzol és kiválóan lát a pályán.”

Rajtuk kívül csatlakozott a Budafok keretéhez két saját nevelésű játékos, az egyaránt 17 éves Harsányi Dániel és Farkas Bálint, ők az ősszel már bemutatkoztak a felnőtt csapatban.

A XXII. kerületiekhez kapcsolódó hír még, hogy a klub szerződést hosszabbított Kovács Dáviddal, a csapatkapitány 2020 nyaráig érvényes megállapodást írt alá. Távozott viszont a Budafoktól a 27 éves kapus, Szabó Balázs, a 19 esztendős középpályás, Nagy Dávid, valamint a 21 éves csatár, Boros Gábor.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAFOKNÁL
Érkezők: Csiszer Balázs (Kaposvár), Farkas Bálint (Budafok U19), Harsányi Dániel (Budafok U19), Kulcsár Kornél (ZTE FC, szabadon igazolhatóként), Kovács Zoltán (ZTE FC – kölcsönbe, legutóbb Vasas, kölcsönben)
Távozók: Boros Gábor (szabadon igazolható), Nagy Dávid (szabadon igazolható), Szabó Balázs (szabadon igazolható)

 

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
4 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28