HIRDETÉS
HIRDETÉS
Nemzetisport.hu 2013.01.22 21:59 Frissítve: 2014.12.30 02:43

NB II: veszélybe került a korábbi válogatott pályafutása

A labdarúgó NB II nyugati csoportjában szereplő Puskás Akadémia csapatkapitánya, Polonkai Attila szívhártya-gyulladás miatt nem kezdhette el felkészülést, még a pályafutása is veszélybe került.

HIRDETÉS

 

A korábbi válogatott középpályás, Polonkai Attila december közepén futás közben a mellkasán nagy nyomást és égő fájdalmat érzett. Január elején, egy kivizsgáláson derült ki, hogy szívhártya-gyulladása van.

„Egy kissé ideges voltam, hiszen 33 évesen még fel sem merült bennem a visszavonulás gondolata, szeretnék még egy-két évig játszani. A kezelések hatására a szívburokból eltűnt a folyadék, ezt állapították meg a kontrollvizsgálaton, de a kardiológus javaslatára még további két hét pihenőt írtak elő. Az a fontos, hogy teljesen egészséges legyek, aztán igyekszem behozni a lemaradásomat" – nyilatkozta a mellkasi fájdalmak miatt kényszerpihenőre kerülő Polonkai Attila a feol.hu-nak.

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.09.16 15:55:19

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Győzött, és élre állt a Csaba • Négyet vágott az ETO, a Gyirmót és a Budaörs • Soroksári zakó Óváron • A ZTE ikszelt a Balmaz ellen.

2018.08.29 17:24:39

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Várhidi: Kivégeztek minket • A Dorog négyet vágott a Barcikának • A Szpari a 95. percben bukott két pontot.

2018.08.26 11:30:16

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Döntetlenül zárult az ETO–Vasas rangadó • A ZTE Nyíregyházán is győzni tudott • Újra nyert a Csaba.

HIRDETÉS
HIRDETÉS