NB II: Varga József visszatért a DVSC-hez – hivatalos

B. L.B. L.
2020.07.25. 17:16
null
Varga József ismét a debrecenieket erősítheti (Fotó: Földi Imre, 2016)
Újabb korábbi játékosával erősített a labdarúgó NB II-be csúszó DVSC, a hajdúsági klub a szombati felkészülési mérkőzése előtt Varga József szerződtetését jelentette be.

A 32 éves védekező középpályás a debreceni utánpótlást kijárva 2008-ban mutatkozhatott be a felnőttcsapatban, amelyben 212 mérkőzésen léphetett pályára, három-három bajnoki címet és kupát, két Szuperkupát és egy Ligakupát nyert.

2013 januárjában a német élvonalbeli Greuther Fürthhöz adták kölcsön, majd nyáron az angol másodosztályú Middlesbrough-hoz került egy évre.

Varga 2016 nyarának utolsó napján a Videotonhoz szerződött, a fehérváriakkal a 2017–2018-as idényben újabb NB I-es aranyérmet szerzett.

Ezt követően a Puskás Akadémia alkalmazásában állt, most pedig visszatért az élvonalból búcsúzó nevelőklubjához.

„Nehéz szavakba önteni, hogy milyen érzések vannak most bennem, nagyon örülök, hogy újra a DVSC-ben szerepelhetek, szeretném megköszönni mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy újra DVSC-szerelést húzhassak magamra. Nagyon nagy büszkeséggel tölt el, igyekszem meghálálni a bizalmat, és a pályán, valamint azon kívül hozzátenni a magamét ahhoz, hogy a DVSC újra ott szerepelhessen, ahová való” – mondta a mérkőzésre kilátogató szurkolók előtt a 34-szeres válogatott Varga József.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Bévárdi Zsombor (Kaposvári Rákóczi – kölcsönből vissza), Korhut Mihály (Arisz Szaloniki, görög – szabadon igazolhatóként), Pintér Ádám (Kaposvári Rákóczi – kölcsönből vissza), Poór Patrik (Paks, szabadon igazolhatóként),Sós Bence (Puskás Akadémia), Tischler Patrik (Kisvárda), Varga József (Puskás Akadémia), Zöldesi Illés (Kisvárda – kölcsönbe)
Távozók: Barna Szabolcs (MTK Budapest), Babatunde Adeniji (nigériai, ?), Belényesi Csaba (DEAC), Haruna Garba (nigériai, ?), Jurij Habovda (ukrán, ?), Kovács Péter (Budaörs – kölcsön után végleg),Luka Milunovics (szerb, ?), Nikola Trujics (szerb, ?), Nagy Sándor (Bp. Honvéd)

Legfrissebb hírek

Galéria: piros lap és két gól a hajrában a Puskás Akadémia és a Debrecen meccsén

Labdarúgó NB I
20 órája

A kiállítás után eldőlt, a Debrecen két góllal győzött a Puskás Akadémia otthonában

Labdarúgó NB I
22 órája

„Az én adottságaimmal is lehet magas szinten védeni” – interjú Lehoczki Bendegúzzal

Képes Sport
Tegnap, 12:23

Halló, itt vagyok! Egy telefonhívás is segített Egri Imrének

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:29

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Túl az NB I-es idény első harmadán – senki sem szökött meg

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 11:19

Régi idők focija Csepelen – vannak még spílerek!

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 10:17

A Puskás Akadémiánál állítják: Megtévesztő a kormány taotérképe!

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 09:52