NB II: távozik Vácról a korábbi NB I-es középpályás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.05. 13:56
Távozik a labdarúgó NB II-ben szereplő Vác FC-től a rutinos középpályás, Sipeki István, a klub közös megegyezéssel szerződést bont a játékossal – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

A 37 esztendős Sipeki István profi pályafutását Vácon kezdte, aztán megfordult az NB I-ben a Videotonnál, a DVTK-nál, Pakson, illetve a másodosztályú Szolnokban is. 2014-ben úgy döntött, hogy súlyos gerincsérülése miatt befejezi profi pályafutását, de 2015 telén visszatért a pályára, és a Veresegyház NB III-as csapatában fél évet játszott. Onnan került vissza Vácra, ahol másfél évet töltött el, de ebben a szezonban sérülés miatt mindössze négy bajnokin léphetett pályára. súlyos gerincsérülése miatt befejezi profi pályafutását, de 2015 telén visszatért a pályára, és a Veresegyház NB III-as csapatában fél évet játszott. Onnan került vissza Vácra, ahol másfél évet töltött el, de ebben a szezonban sérülés miatt mindössze négy bajnokin léphetett pályára.

Sipeki aktív pályafutásával párhuzamosan edzői karrierjét is elkezdte, a Vác utánpótlásában dolgozik a mai napig. Úgy tudjuk, hogy még nem szeretne visszavonulni, elképzelhető, hogy Ausztriában futballozik tavasszal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik