NB II: szerződést bontott a volt Fradi-játékossal a Szolnok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.02. 13:51
Három játékossal is – közös megegyezéssel – szerződést bontott a labdarúgó NB II-ben szereplő Szolnoki MÁV vezetősége. A klubtól távozók között van a korábbi FTC-középpályás, Tóth Bence is – számolt be róla a klub honlapja.

A kapus Pokorni Péter, a védő Papucsek Barna és a középpályás Tóth Bence a szerződésbontás következtében szabadon igazolható játékossá vált.Pokorni Péter, a védő Papucsek Barna és a középpályás Tóth Bence a szerződésbontás következtében szabadon igazolható játékossá vált.

A 26 esztendős, a Fradiban nevelkedő és korábban többek között Pápán és Pakson is futballozó Tóth Bence távozása meglepetésnek számít, hiszen alapembernek számított a Szolnokban, 14 bajnokin lépett pályára az ősszel és két gólt is szerzett. A Szolnok az ő góljával győzte le a listavezető Gyirmótot.

A szintén 26 éves Papucsek 12 bajnokin jutott szóhoz, igaz, csak háromszor volt kezdő. A szintúgy 26 esztendős Pokorni pedig 13 mérkőzésen szerepelt az ősz folyamán, ebből tizenkét alkalommal kezdőként.

A Szolnok az idény első fele után 20 megszerzett ponttal az NB II 9. helyén áll.

AZ NB II ÁLLÁSA
1. Gyirmót FC Győr 15 10 3 2 24–10 +14 33
2. ZTE FC 15 8 3 4 23–14 +9 27
3. Budaörs 15 8 2 5 23–19 +4 26
4. Szeged 2011 15 7 2 6 20–23 –3 23
5. Mezőkövesd Zsóry FC 15 6 5 4 21–18 +3 23
6. Kisvárda 15 6 4 5 29–20 +9 22
7. Aqvital FC Csákvár 15 7 8 25–30 –5 21
8. Dunaújváros PASE 15 5 6 4 21–21 0 21
9. Szolnoki MÁV FC 15 6 2 7 22–22 0 20
10. Balmazújváros 15 5 5 5 18–20 –2 20
11. Soproni VSE-GYSEV 15 6 1 8 23–21 +2 19
12. BFC Siófok 15 5 4 6 19–20 –1 19
13. Szigetszentmiklósi TK 15 4 6 5 22–28 –6 18
14. FC Ajka 15 4 4 7 16–23 –7 16
15. Vác FC 15 3 3 9 12–21 –9 12
16. Soroksár SC 15 2 6 7 12–20 –8 12

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik