NB II: súlyos sérülés, fél évre kidőlt a Szpari támadója

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.04.18. 07:42
Komoly áldozattal járt a Kaposvár elleni 1–0-s győzelem a Nyíregyháza Spartacusnak, ugyanis a labdarúgó NB II-ben szereplő szabolcsiak támadója, Gyurján Bence súlyosan megsérült – számolt be róla a klub honlapja.

Gyurján Bence Achilles-ina elszakadt a Kaposvár elleni bajnokin, az 56. percben le kellett cserélni és kedden, Siófokon már meg is operálták.Gyurján Bence Achilles-ina elszakadt a Kaposvár elleni bajnokin, az 56. percben le kellett cserélni és kedden, Siófokon már meg is operálták.

„Gyurján Bence jó formában játszott, sajnos fél évig nem számíthatunk rá, de mindenben igyekszünk segíteni a rehabilitáció során” – mondta a klub honlapján Zoran Szpisljak vezetőedző.

A 27 éves támadó ebben az idényben 17 NB II-es bajnokin szerepelt, gólt nem szerzett.

A Nyíregyházával kapcsolatos hír még, hogy a klub szakmai igazgatója, Purguly Árpád az elmúlt időszakban több szakmai úton vett részt, a Puskás Akadémiánál többek között a videoelemző-rendszert ismerhette meg, legutóbb pedig Erdélyben járt, ahol a Csíkszereda vezetőivel és Varga Károllyal, a külhoni akadémiák vezetőjével találkozott. A nyíregyházi szakmai stáb határon túli fiatalokat figyel, a kiválasztás pedig a jövőben hatékonyabb lehet az együttműködéseknek köszönhetően.

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Temesvári Attila: Bódog Tamással a kispadon két-három ponttal többet szereztünk volna

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 14:22

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00