NB II: rutinos védővel erősített a Monor, egy támadó távozott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.07. 07:04
A labdarúgó NB II-ben szereplő Monor vezetősége megállapodott Póti Krisztiánnal, a szabadon igazolható védő már csatlakozott is a kerethez, Balogh Milán azonban távozott – számolt be róla a klub honlapja.

A 30 esztendős hátvéd az előző szezonban a Balmazújvárosban szerepelt az NB I-ben, de nyár óta nem volt csapata. Póti Krisztián pályafutása során futballozott még az első osztályban Kecskeméten, míg az NB II-ben a Nyíregyháza, a Hajdúböszörmény, a Szigetszentmiklós, a Csákvár és a Sopron együttesében is megfordult. Póti Krisztián pályafutása során futballozott még az első osztályban Kecskeméten, míg az NB II-ben a Nyíregyháza, a Hajdúböszörmény, a Szigetszentmiklós, a Csákvár és a Sopron együttesében is megfordult.

A monori kerettel kapcsolatos információ még, hogy az előző szezonban az NB III-ban 15 gólt szerző Balogh Milán és a szakmai stáb közösen értékelte a 24 éves játékos eddigi szerepét és lehetőségeit, majd a felek úgy döntöttek, hogy közös megegyezéssel már most megszüntetik a támadó szerződését.

„Póti olyan karakteres belső védő, akinek alázatos mentalitása át tud ragadni a többi játékosra, így is segítve az eredményességben – mondta Horváth Dávid vezetőedző a klubhonlapon. – Az NB III-as veretlen bajnokcsapat váza megmaradt, hiszen hétről hétre minimum hatan-heten kapnak lehetőséget közülük, de nem mindenki tudta még átvenni a másodosztályban megkövetelt ritmust, elvárásokat. Ezért szükség van az NB I-es és NB II-es tapasztalatra, hogy minél többen ki tudjanak teljesedni, és minél többen elérjék a szükséges szintet.”

A Monor az NB II 16. fordulójában szerdán 13.30-tól a Budaörsöt fogadja.

NB II
16. FORDULÓ
13.30: Tiszakécske–Budafoki MTE
13.30: Monor–Budaörs
19.00: Kaposvári Rákóczi FC–Balmazújváros
19.00: Nyíregyháza–Vác FC
19.00: Békéscsaba–Dorog
19.00: ETO FC Győr–Soroksár
19.00: Csákvár–Gyirmót FC Győr
19.00: BFC Siófok–Kazincbarcika
19.00: Vasas–Mosonmagyaróvár
19.00: ZTE FC–Cegléd

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Gyirmót FC Győr 15 10 1 4 36–15 +21 31
2. ZTE FC 15 8 5 2 25–17 +8 29
3. Békéscsaba Előre 15 8 4 3 26–18 +8 28
4. Kaposvári Rákóczi FC 15 7 6 2 28–23 +5 27
5. Soroksár SC 15 7 3 5 27–21 +6 24
6. Budaörs 15 7 2 6 23–19 +4 23
7. Kazincbarcika 15 6 5 4 24–19 +5 23
8. FC Csákvár 15 5 8 2 26–21 +5 23
9. ETO FC Győr 15 5 5 5 25–20 +5 20
10. Vasas FC 15 4 8 3 22–25 –3 20
11. Tiszakécske VSE 15 4 8 3 14–19 –5 20
12. Dorogi FC 15 5 4 6 21–24 –3 19
13. Balmazújváros 15 4 6 5 15–17 –2 18
14. Vác FC 15 3 8 4 13–17 –4 17
15. Ceglédi VSE 15 4 4 7 16–24 –8 16
16. Nyíregyháza Spartacus FC 15 3 5 7 20–23 –3 14
17. BFC Siófok 15 2 8 5 10–15 –5 14
18. Monor 15 3 3 9 20–27 –7 12
19. Budafoki MTE 15 3 3 9 13–24 –11 12
20. Mosonmagyaróvár 15 2 4 9 10–26 –16 10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik