NB II: megvan Csank utódja a Zalaegerszeg kispadján

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.25. 22:16
A labdarúgó NB II-ben szereplő ZTE a hivatalos honlapján erősítette meg a Nemzeti Sport értesülését, mely szerint Csank János közös megegyezéssel távozik a vezetőedzői posztról. A zalaegerszegi klub bejelentette, hogy a szezon végéig Mihalecz István utánpótlás szakmai igazgató irányítja az együttest.

A ZTE-nek már csak hazai mérkőzései vannak hátra a 2015–16-os szezonból: a Csákvár, a Gyirmót, a Szeged, a Kisvárda, a Soroksár és az Ajka látogat Zalaegerszegre.

Már április elején felvetődött, hogy napirendre kerülhet a ZTE-nél az edzőváltás, ám akkor Csank bizalmat kapott a vezetőségtől. Az egerszegiek a Siófok és a Sopron elleni hazai sikerekkel újból erőre kaptak, ám a szolnoki 3–1-es vereség után már váltás jött a kispadon.

A klub vezetősége a következőképpen indokolta Csank János vezetőedző szerződésének közös megegyezéssel történő felbontását.

„Az őszi szezonban a csapat szervezetten és eredményesen játszott, amit a tavaszi idényre már nem lehet elmondani. Ettől függetlenül a céljaink nem változtak, így keresnünk kell tovább a megoldásokat a kialakult helyzetre. Úgy éreztük, kissé megakadtunk a jelenlegi szinten, ahonnan ebben az évben egyelőre a játékot és a mentalitást illetően sem sikerült továbblépnie a csapatnak, ennek a megrekedt állapotnak a kimozdítását szeretnénk bármi áron elérni. A rendszer szerencsétlensége, hogy nagy hatást rövid idő alatt ilyen változást általában a vezetőedző leváltásával tudnak elérni a klubok. Ez új inputot, illetve néhány játékosnak új lehetőséget jelenthet. A keret összetételét, a játékosokat szezon közben ilyen mértékben nem tudjuk változtatni, ezt a nyáron kell mérlegelnünk. Amit nagyon fontos elmondani, abban, hogy a néhány hete még abszolút realitásnak tűnő feljutási esélyeink csökkentek, mindannyiunknak megvan a saját felelőssége, de ebben az esetben úgy gondoljuk, a legnagyobb felelősség a játékosoké, és leginkább az teljesítményükön, mentalitásukon kell változtatnunk” – szól a ZTE közleménye.

A vezetőség a hátralévő hat mérkőzésre Michalecz István utánpótlás szakmai igazgatót bízta meg a vezetőedzői teendők ellátásával, a szakember munkáját Molnár Balázs pályaedző, Csató Sándor pályaedző, Vlaszák Géza kapusedző és Gáspár László erőnléti edző segíti. Michalecz feladata nemcsak a feljutás kiharcolása a csapattal, hanem hogy fokozatosan beépítse a fiatalokat az együttesbe.

Legfrissebb hírek

Ősszel újra robog a Loki – de tavasszal hol áll meg?

Labdarúgó NB I
2025.12.05. 13:01

Csank János: Az utolsó percben történteknél az érzelmek általában nagyon elszabadulnak

Magyar válogatott
2025.11.17. 20:42

Már nem Damir Krznar az Újpest FC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 21:37

Szabó István: Nem kellett volna ekkora játékosmozgás, ilyen hibát még egyszer nem követek el

Labdarúgó NB I
2025.11.07. 08:11

Edzőváltás Szentlőrincen, Waltner Róbert távozik az NB II-es csapattól – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.11.04. 15:40

Úszás: visszatért régi edzőjéhez Jackl Vivien

Úszás
2025.11.03. 12:40

Már nem Patrick Vieira a Serie A-ban sereghajtó Genoa vezetőedzője

Olasz labdarúgás
2025.11.01. 11:35

Német edzője lett a Ferencváros El-ellenfelének

Európa-liga
2025.10.20. 19:09
Ezek is érdekelhetik