NB II: második vereségét is elszenvedte a Puskás Akadémia

2013.05.24. 17:00
A feljutást már korábban kiharcoló Puskás Akadémia a második vereségét is elszenvedte az NB II Nyugati csoportjában, miután hazai pályán 1–0-ra kikapott a Tatabányától. A meccs egyetlen találatát Huszák Tamás szerezte az első félidő hajrájában, a vendégek ezután eredményesen őrizték a vezetésüket.

NB II, 28. FORDULÓ
NYUGATI CSOPORT

PUSKÁS AKADÉMIAC–TATABÁNYA 0–1 (0–1)
Felcsút, 400 néző. Vezette: Veizer (Horváth Z., Makkosné)
PUSKÁS AKADÉMIA: Somodi – Margitics, Papucsek, Aposztolopulosz, Nagy Zs. – Tóth B. (Nagy D., 71.), Luque – Baracskai (Gajdos, a szünetben), Szakály D., Kleinheisler – Zsolnai (Moris, 57.). Vezetőedző: Benczés Miklós
TATABÁNYA: Dombai – Almási, Djuric, Hegedűs N., Törtei – Kovács I. – Bakos, Huszák (Frank R., 77.), Oláh G., Móri (Kis Sz. , 67.) – Weitner (Szekér D., 86.). Vezetőedző: P. Nagy László
Gólszerző: Huszák (41.)
MESTERMÉRLEG
Benczés Miklós:
– Az első félidőben ziccereket hibáztunk, a másodikban pedig rossz felfogásban játszottunk.
P. Nagy László: – Az életünkért küzdöttünk, abban bíztunk, hogy a bajnoki címet már megszerző Puskás Akadémia nem lesz kellőképpen motivált. Erre apelláltunk, ám nem adták meg nekünk ezt a sanszot, és jól futballoztak, de rúgtunk egy gólt, és megérdemelten nyertünk.

KÉSŐBB
Győri ETO FC II–Gyirmót 18.00

AZ ÁLLÁS
1. Puskás Akadémia FC 29 20 7 2 56–18 +38 67
2. Kozármisleny 28 18 4 6 53–26 +27 58
3. Gyirmót FC Győr 28 16 5 7 55–36 +19 53
4. Zalaegerszegi TE FC 28 15 4 9 48–33 +15 49
5. FC Ajka 28 13 9 6 33–25 +8 48
6. Duna FC Tatabánya 29 13 8 8 43–31 +12 47
7. Soproni Vasutas SE 28 12 7 9 43–38 +5 43
8. Szigetszentmiklósi TK 28 13 3 12 46–41 +5 42
9. Csákvári TK 28 12 4 12 39–40 –1 40
10. Szombathelyi Haladás II* 28 11 7 10 39–41 –2 40
11. Veszprém FC 28 9 7 12 49–49 0 34
12. BKV Előre SC 28 8 6 14 34–51 –17 30
13. Győri ETO FC II* 28 6 7 15 39–47 –8 25
14. Kaposvári Rákóczi II* 28 5 8 15 28–48 –20 23
15. Bajai LSE 28 5 2 21 28–72 –44 17
16. MVM Paksi FC II* 28 3 4 21 20–57 –37 13
Az NB II 2012–2013-as szezonjának végén a bajnokságban részt vevő NB I-es sportszervezetek tartalékegyüttesei a csapatuk által elért eredménytől függetlenül kiesnek az NB III-ba

 

Legfrissebb hírek

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 13:47

Nagy Zsolt öngóljával a Kisvárda másodszor is legyőzte a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 21:53

A tavaszi tabellát vezető Nyíregyháza 16 év után győzné le újra otthon az FTC-t

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 13:13

Pintér Filip: Érzem, hogy idővel jönnek a gólok is

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 08:37

Elhalasztották a Ferencváros–Puskás Akadémia bajnokit – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.02. 16:06

„Tudom, nagyképűen hangzik, hogy a tavasz bajnoka várja a bajnokot...” – Bódog Tamás a Puskás Akadémia legyőzése után

Labdarúgó NB I
2026.03.02. 08:51

Tovább menetel a tavasszal remeklő Nyíregyháza! Ezúttal Felcsútról vitte el a három pontot

Labdarúgó NB I
2026.03.01. 18:07

Mondovics Kevin: Muszáj támadólag fellépnünk a Szpari ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.01. 09:55
Ezek is érdekelhetik