NB II: Márkus Tibor veszi át a Budaörs irányítását

2020.09.23. 22:29
null
Márkus Tibor (pirosban, Bognár György előtt) eddig is a budaörsi szakmai stáb tagjaként dolgozott (Fotó: Szabó Miklós)
Az élvonalbeli Pakshoz szerződő Bognár György helyett a továbbiakban Márkus Tibor irányítja a labdarúgó NB II-ben szereplő Budaörsi SC együttesét – számolt be róla a klub honlapja.


A játékos-pályafutása során többek között a Ferencvárosban, Siófokon, Nyíregyházán, Tatabányán, Pakson, Budaörsön, Soroksáron és Szigetszentmiklóson is futballozó Márkus Tibor az utóbbi években már a budaörsiek szakmai stábjában dolgozott. Hivatalosan vezetőedzői titulussal tevékenykedett a csapatnál, igaz, a tényleges irányítás Bognár György szakmai igazgató kezében összpontosult.

Mostantól a teljes irányítás Márkusé, akinek nem lesz ismeretlen a terep, hiszen egyrészt eddig „házon belül” volt, másrészt korábban néhány mérkőzésen – Bognár Györgyöt helyettesítve – beugróként irányította a csapatot.

A 41 éves szakember a vasárnapi, Soroksár elleni bajnoki mérkőzésen debütál a Budaörs első számú szakmai vezetőjeként. Az NSO úgy tudja, hogy az idény végig irányíthatja a csapatot.

Legfrissebb hírek

A DVTK-tól távozó Roguljic Banja Lukában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

A Nagykanizsa a hosszabbításban szerzett két góllal győzött Cigándon, és kiharcolta az NB II-be jutást!

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:51

Idegenbeli győzelemmel jutott vissza az NB II-be a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:00

Kondás Elemér ismét leül az NB III-as DEAC kispadjára – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.03. 12:57

Már nem Dragan Vukmir az NB II-es BVSC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.01. 18:56

Hosszú idő után újra magyar szakembert nevezett ki a Ferencváros – Borbély Balázs az új vezetőedző

Labdarúgó NB I
2026.06.01. 17:11

Feczkó Tamás: Fáj, hogy nem maradhattam Kispesten

Labdarúgó NB II
2026.05.28. 07:54

Hosszú idő után nem borult a papírforma, kéz a kézben jutott fel a Vasas és a Honvéd – NB II-es idényértékelő

Labdarúgó NB II
2026.05.23. 11:33
Ezek is érdekelhetik