NB II: magyar válogatott játékost igazolt a Gyirmót – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.21. 15:58
null
Vass Ádám kétéves szerződést kötött a Gyirmóttal (Fotó: gyirmotfc.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Gyirmót FC Győr kétéves szerződést kötött Vass Ádámmal – olvasható a klub hivatalos honlapján.

 

A 11-szeres válogatott középpályás legutóbb az MTK Budapestben szerepelt, azonban április végén kikerült a kék-fehérek keretéből, az utolsó négy fordulóban nem lépett pályára a csapatban.

A Gyirmótnál Csertői Aurél irányítja az együttest a 2019–2020-as idénytől. A korábban Pakson dolgozó szakember nemrég elmondta, alapvető elvárás az élvonalba jutás, ha lehet, már az első évben.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezők:
Vass Ádám (MTK Budapest, szabadon igazolhatóként)
Távozók:Herjeczki Kristóf (Bp. Honvéd – kölcsönből vissza), Horváth Roland (?)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik