NB II: Lencse-dupla, Schön-gól – sima MTK-siker a Csákvár ellen

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.12.09. 20:51
null
Az MTK megdolgoztatta a Csákvár kapusát (Fotó: Meder István)
Az MTK Budapest 3–0-s győzelmet aratott a Csákvár felett a labdarúgó NB II, azaz a Merkantil Bank Liga 20. fordulójának záró mérkőzésén, ezzel megerősítette vezető pozícióját a tabella élén.

A legutóbbi 15 bajnokiján csupán egy vereséget szenvedő MTK ezúttal a Csákvár ellen tartotta a Hungária körúton mind a három pontot. Az NB II listavezetője már a 7. percben megszerezhette volna a vezetést, Schön Szabolcs fejese szállt nem sokkal a vendégkapu mellé. A 36. percben aztán megszületett a hazaiak vezető gólja: ritkán látható nagy védelmi hiba után Mezei Szabolcs indította Lencse Lászlót, akinek első kísérletébe a kivetődő Markek Tamás még belekapott, de az ismétlés már a hálóban kötött ki (1–0).

A fordulást követően is maradt az MTK mezőnyfölény, a Csákvár csak egy-egy kontra végén tudott veszélyeztetni. Az 55. percben megpecsételődött a vendégek sorsa: a jobbról érkező centerezés nyomán Schön Szabolcs vágta Markek hálójába a labdát úgy, hogy lövése az előtte álló Lencsén is megpattant, így vált védhetetlenné (2–0).

A lefújás előtt Lencse másodszor is beköszönt, fölényessé téve az MTK sikerét. 3–0

A kék-fehérek immáron négypontos előnnyel vezetnek a Budafok előtt. A Csákvár az ötödik, és már csak jobb gólkülönbségével előzi meg a Vasast.

Az MTK Budapest ezzel őszi első.

Lyukas volt a háló, megszereltem, hogy játszhassunk tovább – Lencse

A forduló többi mérkőzéséről itt olvashat!

NB II
20. FORDULÓ
MTK BUDAPEST–AQUITAL FC CSÁKVÁR 3–0 (1–0)
Hidegkuti Nándor Stadion, 1435
néző. Vezette: Berke Balázs (Szalai Balázs, Márkus Tamás)
MTK:
Somodi B. – Fülöp N., Varju, Nagy Zs., Deutsch B. – Mezei, Kata – Katona M. (Kanta J., 83.), Palincsár (Vass P., 67.), Schön (Szatmári I. , 87.) – Lencse. Vezetőedző: Michael Boris
Csákvár:
Markek – Huszti A. (Sipos Z., 60.), Csató M., Tányéros Á., Galambos (Kocsis B., a szünetben) – Mészáros D., Nándori, Madarász M. – Mim (Sejben, 70.) – Skribek, Baracskai. Vezetőedző: Visinka Ede
Gólszerző:
Lencse (1–0) a 36., Schön (2–0) az 55., Lencse (3–0) a 86. percben
MESTERMÉRLEG
Michael Boris:
A kombinatív futballra törekvő Csákvárt győztük le úgy, hogy nem engedtük meg, hogy kibontakozzon. Sorozatban három mérkőzésen nem kaptunk gólt, elégedett lehetek a mérkőzéssel és az eredménnyel is.
Visinka Ede:
– Sajnálom, hogy a saját hibánkból kaptuk az első gólt. Őszinte futballt játszottunk, voltak lehetőségeink is, de az MTK kihasználta a megingásainkat. Bosszant, hogy így kaptunk ki.

AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest 19 13 4 2 45–20 +25 43
2. Budafoki MTE 19 12 3 4 34–17 +17 39
3. Gyirmót FC Győr 19 10 4 5 26–15 +11 34
4. ETO FC Győr 19 9 6 4 27–20 +7 33
5. FC Csákvár 19 10 1 8 28–34 –6 31
6. Vasas FC 19 9 4 6 36–26 +10 31
7. BFC Siófok 18 8 6 4 29–20 +9 30
8. Nyíregyháza Spartacus FC 19 9 1 9 32–29 +3 28
9. Békéscsaba Előre 19 8 4 7 24–25 –1 28
10. Dorogi FC 19 8 3 8 25–22 +3 27
11. Soroksár SC 19 7 4 8 21–28 –7 25
12. Budaörs 19 7 3 9 27–30 –3 24
13. Szeged-Csanád Grosics 19 6 6 7 24–24 0 24
14. Tiszakécske VSE 19 6 3 10 18–34 –16 21
15. Kazincbarcika 19 5 6 8 22–27 –5 21
16. Szolnoki MÁV FC 19 5 6 8 17–23 –6 21
17. FC Ajka 19 5 4 10 30–36 –6 19
18. Szombathelyi Haladás 19 3 6 10 20–29 –9 15
19. Vác FC 19 1 4 14 12–38 –26 7
20. Balmazújváros* 0 0–0 0 0

*a Balmazújvárost kizárták

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik