NB II: kiütéssel tapad a Vasasra a Mezőkövesd

2013.04.28. 18:50
A labdarúgó NB II 24. fordulójában a vasárnapi játéknapon a Keleti csoportban egy, a Nyugatiban két mérkőzést játszottak. Keleten a Mezőkövesd 4–0-s győzelmet aratott a DVSC-DEAC ellen, Nyugaton a bent maradásért küzdő Tatabánya idegenben nem bírt a Kaposvár második csapatával, míg a Haladás II 2–1-re legyőzte a Paks tartalékcsapatát.

Már a mérkőzés elején beszorította kapuja elé a DVSC-DEAC-ot a Mezőkövesd, de sokáig minden ziccer (Petneházi és Lipusz lövése sem találta el a kaput) kimaradt. A vezetést George Menougong az első félidő lefújása előtt, a 44. percben szerezte meg, és a második játékrész elején is gólt szerzett Véber György együttese. Ez olyannyira felszabadította a kövesdieket, hogy a harmadik találatra sem kellett sokat várni, a 62. percben Bognár István emelése is utat talált a debreceni hálóba. A hajrában a vendégektől Lucas a kiállítás sorsára jutott, Szalai Vilmos fejese pedig még fölényesebbé tette a borsodiak sikerét, akik a kiütéses győzelemmel szorosan tapadnak az éllovas Vasasra.

Nyugaton harcos meccset játszott egymással a Kaposvár II és a Tatabánya, de végül nem született gól a találkozón és a döntetlen igazán a bent maradásért küzdő vendégek számára jelent csalódást. A Haladás második csapata hátrányból felállva verte meg az első tavaszi győzelmét továbbra is üldöző, sereghajtó Paks II-t.

LABDARÚGÓ NB II, 24. FORDULÓ

KELETI CSOPORT

MEZŐKÖVESD-ZSÓRY–DVSC-DEAC 4–0 (1–0)
Mezőkövesd, 1100
néző. Vezette: Szilasi Sz. (Becséri G., Mohos M.)
MEZŐKÖVESD: Szántai – Hegedűs Cs., Szalai V., Kardos, Éles – Lipusz (Olasz D., a szünetben), Bognár I., Farkas B. (Bagi, 72.), Petneházi – Hamar Á., George (Bogdány, 66.) Vezetőedző: Véber György
DEBRECEN: Szécsi – Kuti, Szatmári Cs., Szűcs I., Tatár (Böszörményi, 64.) – Sl. Bouadla (Bereczki, 78.), Gál, Lucas, Sós (Györky, 59.) – Szécsi M., Angyal N. Edző: Szalánczi Tamás
Gólszerző:
George (1–0) a 44., Petneházi (2–0) az 51., Bognár (3–0) a 63., Szalai (4–0) a 86. percben
Kiállítva:
Lucas (belerúgott Bogdányba) a 83. percben
MESTERMÉRLEG
Véber György:
– A várakozásnak megfelelően magabiztos győzelmet arattunk, külön öröm, hogy nagyon szép gólokat szereztünk. Teljesítményünk csak az első tizenöt percben maradt el a várakozástól.
Szalánczi Tamás:
– Volt egy nagyon rossz negyedóránk, és ezt a tapasztalt Mezőkövesd játékosai kíméletlenül kihasználták. Két gólt kaptunk, ez döntőnek bizonyult, sajnos néhány játékosom teljesítménye csalódást okozott. A hazaiak a végjátékban sokkal pontosabbak voltak, fiatal csapatomnak még nagyon sokat kell fejlődnie.

NYUGATI CSOPORT

KAPOSVÁR II–FC TATABÁNYA 0–0
Kaposvár, 100
néző. Vezette: Kovács G. (Király K., Kepe A.)
KAPOSVÁR II: Rusák – Házi (Kuckó, 76.), Zmukics, Lazarosz, Zámbó – Kovacsics – Kirchner, Haruna, Bőle, Diallo (Horváth G., 90.) – Horváth Á. (Pablo, 61.) Edző: Barna László
TATABÁNYA: Dombai – Almási, Hegedűs N., Djurics, Törtei – Oláh G., Kovács I. – Bakos, Huszák T. (Kis Sz., 83.), Ferkó (Móri, 87.) – Weitner (Csovics, 76.) Vezetőedző: P. Nagy László
MESTERMÉRLEG
Barna László:
– Küzdelmes mérkőzés volt, elégedett vagyok az eredménnyel. Jó csapat ellen szereztünk pontot, amely tele van rutinos játékosokkal, akik már az élvonalban is bemutatkoztak. Mégis a fiatal, és az első csapatból visszajátszó játékosaink felvették a kesztyűt ellenük.
P. Nagy László: – Ezt a mérkőzést meg kellett volna nyerni, hiszen több lehetőségünk is volt rá. Nyolc nap alatt a harmadik mérkőzésünket játszottuk, a koncentráció hiánya emiatt látszódott, viszont kis szerencsével az egy pont helyett hármat vihettünk volna haza.

HALADÁS II–MVM PAKS II 2–1 (0–0)
Szombathely, 130
néző. Vezette: Mészáros I. (Kulman T., Nagy T.)
HALADÁS II: Gőcze – Zsirai (Angyal, a szünetben), Jagodics M., Szeles, Farkas M. – Szakály A., Kalász – Gyurján (Medgyes, a szünetben), Hanzl, Czafit – Simon A. (Rácz B., 78.) Edző: Tóth László
PAKS II: Kiss M. – Bagó, Berkó, Szalontai, Féhr (Rab, 88.) – Feil, Mészáros I., Pintér N. (Horváth M., 66.), Blatt – Eisenberger, Pap R. (Laták, 85.) Edző: Lengyel Ferenc
Gólszerző: Eisenberger (0–1) a 70., Hanzl (1–1) a 80., Szakály A. (2–1) a 86. percben
MESTERMÉRLEG
Tóth László:
– Játékunk könnyed volt, de győzelmünk verejtékes.
Lengyel Ferenc: – Az ellenfél mindig megtalálja a leglyukasabb posztunkat, ezúttal a kapus volt az.

 

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Vasas 24 14 4 6 39–24 +15 46
2. Mezőkövesd-Zsóry 24 14 3 7 44–27 +17 45
3. Békéscsaba Előre 24 11 8 5 43–34 +9 41
4. Balmazújváros 24 11 5 8 42–32 +10 38
5. Budapest Honvéd II-MFA* 24 11 4 9 44–38 +6 37
6. Nyíregyháza Spartacus 24 10 4 10 29–30 –1 34
7. Ferencvárosi TC II* 24 10 3 11 38–40 –2 33
8. Szeged 2011 24 8 8 8 32–32 0 32
9. Újpest FC B* 24 9 4 11 33–40 –7 31
10. Putnok VSE 24 8 7 9 36–38 –2 31
11. Orosháza FC 24 9 3 12 38–47 –9 30
12. Ceglédi VSE 24 8 8 8 43–42 +1 30
13. Szolnoki MÁV FC 24 8 6 10 33–35 –2 30
14. Kazincbarcikai SC 24 8 4 12 33–42 –9 28
15. DVSC-DEAC* 24 7 5 12 37–40 –3 26
16. Dunakanyar-Vác 24 6 4 14 22–45 –23 22

A Ceglédtől két pontot levontak. A Vácot az MLSZ fegyelmi bizottsága háromszori ki nem állás miatt kizárta. A váciak pályán elért eredményei megmaradnak, minden további meccsüket 3–0-val az ellenfél javára írják jóvá.


A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Puskás Akadémia FC 24 18 6 48–13 +35 60
2. Kozármisleny 24 15 3 6 43–24 +19 48
3. Gyirmót FC Győr 24 13 5 6 47–33 +14 44
4. FC Ajka 24 12 8 4 29–19 +10 44
5. Zalaegerszegi TE FC 24 12 4 8 36–28 +8 40
6. Szigetszentmiklósi TK 24 12 1 11 40–36 +4 37
7. Szombathelyi Haladás II* 24 10 7 7 37–33 +4 37
8. Soproni Vasutas SE 24 10 7 7 34–31 +3 37
9. Csákvári TK 24 11 3 10 37–34 +3 36
10. Duna FC Tatabánya 24 9 8 7 33–28 +5 35
11. Veszprém FC 24 8 6 10 44–44 0 30
12. Győri ETO FC II* 24 5 6 13 34–40 –6 21
13. BKV Előre SC 24 5 6 13 29–44 –15 21
14. Kaposvári Rákóczi II* 24 4 8 12 23–39 –16 20
15. Bajai LSE 24 4 2 18 24–61 –37 14
16. MVM Paksi FC II* 24 2 4 18 18–49 –31 10

Az NB II 2012–2013-as szezonjának végén a bajnokságban résztvevő NB I-es sportszervezetek tartalék együttesei a csapatuk elért eredményétől függetlenül kiesnek az NB III-ba.

Legfrissebb hírek

NB II: Szentlőrinc–Aqvital FC Csákvár

Labdarúgó NB II
2 órája

NB II: Karcagi SC–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
2 órája

Meghökkentő bemutatkozás: Gróf Dávid ötven méterről kapott gólt – videó

Labdarúgó NB II
8 órája

A KTE a ráadásban lőtt góllal verte meg a Vidit, csak döntetlenre volt képes a DVTK – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
23 órája

Szegeden is nyert az újonc Gyirmót

Labdarúgó NB II
23 órája

Három pontot ért az idény első kövesdi gólja

Labdarúgó NB II
23 órája

Potya gól után döntetlenre kapaszkodott vissza a DVTK

Labdarúgó NB II
Tegnap, 19:23

Kazincbarcikán zsinórban a negyedik vereségét szenvedte el a Kozármisleny, lemondott a vezetőedzője

Labdarúgó NB II
Tegnap, 19:22