NB II: kijelölték a szerbek ellen készülő ligaválogatott keretét

2011.05.16. 18:45
Címkék
A másodosztályú labdarúgócsapatok legjobbjaiból álló ligaválogatott 2011. május 18-án, 16 órai kezdettel Szegeden hivatalos országok közötti mérkőzésen lép pályára, ellenfele a szerb másodosztályú bajnokság válogatottja lesz, számolt be róla az mlsz.hu. A magyar csapat szakmai irányításával megbízott Horváth Ferenc és Pető Tamás kijelölte keretét.

Az NB II-es válogatott feladata a fiatal tehetségek menedzselése, valamint a másodosztály értékeinek bemutatása mellett természetesen a sikeres szereplés, hiszen a csapatra a továbbiakban is jelentős feladatok várnak. A két szakvezető munkáját masszőrként Linter Károly, technikai igazgatóként Bucsik István segíti.

A SZERBIA ELLEN KÉSZÜLŐ MAGYAR NB II-ES LIGAVÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Dombai András (Enternet-FC Tatabánya), Sztankó Gábor (Dunakanyar-Vác)
Védők: Éles Szilárd (Mezőkövesd-Zsóry), Fejes András (Videoton-Puskás Akadémia), Kornis Attila (MTK Budapest II), Kovács Zoltán (Vecsés FC), Oláh Gergő (Békéscsabai Előre 1912 SE), Pirka Tamás (Gyirmót FC), Tóth Imre (Makói FC), Vattai Balázs (Ferencvárosi TC II)
Középpályások: Albert Ádám (Dunakanyar-Vác), Domokos Bálint (Bajai LSE), Gulyás Máté (REAC), Farkas Péter (Dunakanyar-Vác), Wittrédi Dávid (Pécsi MFC), Pákolicz Dávid (Nyíregyháza Spartacus FC)
Csatárok: Frőhlich Roland (Bajai LSE), Germán Tamás (Nyíregyháza Spartacus FC), Granát Balázs (DVTK), Szabó Norbert (Orosháza FC)

 

Legfrissebb hírek

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
1 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
1 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
2 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
2 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
3 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
3 órája