NB II: kiállítások, vészkapus, góleső és átoktörés Putnokon

Vágólapra másolva!
2013.04.03. 18:14
A Putnok 4–2-re legyőzte a tabellán jóval előrébb álló Orosházát a labdarúgó NB II Keleti csoportjának 20. fordulójából szerda délutánra halasztott mérkőzésen.

Dusan Pavlov fejesből korán megszerezte a vezetést a hazaiaknak, az első játékrész nagyjából felénél Nemanja Milenkovics büntetőből válaszolt.

Az Orosháza Szűcs Dániel kiállítása miatt az 55. percben emberhátrányba került, és bár a mozgalmas hajrában a hazaiak egyik játékosa előtt is villant a piros, sőt egy újabb büntetőből Milenkovics megint egyenlített, a három pont Putnokon maradt.

A 81. percben Molnár Tamás kapus piros lapot kapott 11-est kiváltó szabálytalanságáért, a hazai büntetőt Alexandru Crisan már a mezőnyjátékosból vészkapussá váló Kerepeczki Csabának lőtte be. A végjátékban Illés Richárd adta meg a kegyelemdöfést a vendégeknek.

A sereghajtók közül menekülni igyekvő Putnok három vereség után megtörte a rajta ülő átkot, az Orosháza két győzelem után maradt pont nélkül.

NB II, KELETI CSOPORT, 20. FORDULÓ
PUTNOKI VSE–OROSHÁZI FC 4–2 (1–1)
Putnok, 300 néző. Vezette: Szabó Zs. (ifj. Varga G., Bozó Z.)
PUTNOK: Faris – Kelemen L., Kovács R., Bjelkanovic, Polényi – Illés R., Crisan, Üveges (Luptak, 71.), Mayor (Lucian, 66.) – Monyók, Pavlov (Elek B., 29.) Vezetőedző: Koszta Péter
OROSHÁZA: Molnár F. T. – Szűcs D., Futaki, Milenkovics, Makra Zs. – Végh A. (Kerepeczki, 58.), Ondrejó, Ács L. (Balázs J., 78.), Petrovics (Varga R., 58.) – Tóth D., Bernáth P. Vezetőedző: Major László
Gólszerző: Pavlov (1–0) a 9., Milenkovics (11-esből, 1–1) a 23., Monyók (2–1) a 76., Milenkovics (11-esből, 2–2) a 78., Crisan (3–2) a 80., Illés R. (4–2) a 92. percben
Kiállítva: Szűcs D. (második sárga lap után) az 55., Bjelkanovic (második sárga lap után) a 78., Molnár F. T. (lerántotta Monyókot) a 80. percben
MESTERMÉRLEG
Koszta Péter: – Két tizenegyest is „sikerült” összehoznunk, de a játékosaim rendkívül szívósan küzdöttek, és teljesen megérdemelten tartottuk itthon a három pontot.
Major László: – A találkozón látottak alapján egyértelműen kijelenthetem, hogy ezt a mérkőzést nem a jobbik csapat nyerte meg.

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Mezőkövesd-Zsóry 19 11 2 6 31–23 +8 35
2. Békéscsaba Előre 19 9 7 3 39–25 +14 34
3. Vasas 19 10 3 6 29–23 +6 33
4. Orosháza FC 19 9 2 8 33–35 –2 29
5. Nyíregyháza Spartacus 19 8 4 7 23–25 –2 28
6. Budapest Honvéd II-MFA* 19 8 3 8 34–34 0 27
7. Balmazújváros 17 7 4 6 27–23 +4 25
8. Kazincbarcikai SC 18 7 2 9 26–28 –2 23
9. Ceglédi VSE 18 6 7 5 32–28 +4 23
10. Szolnoki MÁV FC 19 6 5 8 22–26 –4 23
11. Újpest FC B* 19 7 1 11 26–37 –11 22
12. Dunakanyar-Vác 16 6 4 6 22–21 +1 22
13. Putnok VSE 18 6 4 8 30–35 –5 22
14. Ferencvárosi TC II* 18 6 3 9 28–33 –5 21
15. DVSC-DEAC* 18 5 4 9 27–29 –2 19
16. Szeged 2011 17 4 7 6 24–28 –4 19
A Ceglédtől két pontot levontak.
*Az NB II 2012–2013-as szezonjának végén a bajnokságban résztvevő NB I-es sportszervezetek tartalék együttesei az elért eredményüktől függetlenül kiesnek az NB III-ba

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik