NB II, Keleti csoport: januárban öt játékostól elköszönhet a Szeged

2011.12.21. 13:36
Címkék
A Nemzeti Sport Online információi szerint csak akkor maradhat a labdarúgó NB II Keleti csoportjában szereplő Szeged 2011 keretében Czirbus Gábor, Kulacsik Tamás, Magyar György, Podonyi Norbert és Puskás Csaba, ha a jövőben össze tudja egyeztetni munkáját a labdarúgással.

A szegedi vezetők az említett labdarúgók fizetését is csökkentenék. A játékosok január elejéig kaptak haladékot a döntésre.

A KLUB HIVATALOS ÁLLÁSPONTJA

Szó sincs arról, hogy a Szeged 2011 az említett labdarúgók közül bárkit elküldene. Ugyanakkor a klub, a csapat, a közösség érdeke mindenkor az egyén fölé helyezendő.

 

Teljesen érthető, ha egy futballista a játék mellett gondol a távolabbi jövőjére, családja egzisztenciájára, a csapat jövője azonban stratégiai döntést igényel. Az elmúlt fél évben akadt ugyanis olyan játékos a keretben, aki - a munkája miatt - a tréningek 35-41 százalékán nem tudott részt venni, többek közt ez is magyarázata lehet az őszi szereplésnek. Ez a jövőbeni eredményesség, a csapat építés miatt elfogadhatatlan. Ráadásul az edzéseken való részvétel nem csupán szakmailag, hanem morálisan is indokolt.

 

A döntés felelősségét nem szabad az egyesületre hárítani, ezt a játékosoknak kell meghozni, elvégre csak ismételni lehet: a klub és a szegedi futball jövője a tét. A jövőbeni eredményességet csak közös akarattal, összefogással lehet biztosítani, amiben az említett, értékes labdarúgók, is szerepet vállalhatnak.

 

Nem mellékesen: a futballisták fizetését illető információk olyannyira személyes jellegűek, hogy azok kizárólag a játékosokra tartoznak, arról csak ők tudhatnak. A sajtóban való megjelenése pedig esetleg személyiségi jogokat is sérthet. A Szeged 2011 értékes futballistákkal – köztük a fentebb említettekkel is – az összefogás reményében vág neki a tavaszi idénynek.

 

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
1 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
1 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
2 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
2 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
3 órája