NB II, Kelet: sovány sikerrel, de továbbra is élen a Vasas

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.10. 18:22
Szerdán négy mérkőzést pótoltak a labdarúgó NB II Keleti csoportjának 18. fordulójából. A bajnokságot vezető Vasas újabb sikerével jelezte, bírja az üldöző Mezőkövesd által rá nehezedett nyomást, bár az FTC II elleni 1–0-s siker elég soványnak tekinthető. A rangadón a Mezőkövesd 5–0-ra legyőzte a Békéscsabát, így Véber György együttese továbbra is az angyalföldiek nyakában liheg, míg a Putnok és a Szeged 2011 nem bírt egymással.

Igazán „izzadságszagú” győzelmet aratott a Vasas Csepelen a Ferencváros II vendégeként. Az angyalföldiek kizárólag a három pontnak örülhetnek, és annak, hogy ezzel továbbra is a tabella élén állnak. Amiatt már kevésbé lehetnek boldogok, hogy a mérkőzésen Bastian Hohmannak eltörött a kulcscsontja, Haris Mehmedagicnak pedig a könyöke és a kulcscsontja, bár ez utóbbi még csak feltételezés.

A Mezőkövesd kiütötte a Békéscsabát (erről a mérkőzésről online közvetítésben beszámoltunk), míg a Putnok és a Szeged megosztozott a pontokon úgy, hogy a szegediek szinte a teljes második félidőben emberhátrányban játszottak. A döntetlen egyik csapatnak sem túl jó, de a sokáig tíz emberrel küzdő Szeged lehet inkább elégedett vele.

A mai nap korábbi mérkőzésén, a tartalékcsapatok csatájában az Újpest FC B idegenben 2–1-re legyőzte a DVSC-DEAC-ot úgy, hogy a végeredmény már az első félidőben kialakult.

 

LABDARÚGÓ NB II
A 18. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉSEK

KELETI CSOPORT

FERENCVÁROS II–VASAS 0–1 (0–1)
Budapest, Csepel, 400
néző. Vezette: Pintér Cs. (Király, Kulman)
FTC II:
Hermány – Simita, Batik, Klein, Birtalan J. – Vass M., Csilus (Papp M., a szünetben) – Jovanovic, Nyilasi B. (Kleizer, 70.), Orosz M. – Nehéz. Edző: Lipcsei Péter
VASAS:
Szatmári Z. – Görgényi, Kárpáti, Mehmedagic (Nikolov, 12.), Kovács D. – Recklet – Ferkó Á., Hohmann (Katona M., 53.), Cseke – Pisanjuk (Szilágyi P., a szünetben), Wilson. Vezetőedző: Dirk Berger
Gólszerző:
Batik (öngól, 0–1) a 32. percben
MESTERMÉRLEG

Lipcsei Péter:
– Igazságtalan eredmény született, a Vasas helyzet nélkül nyerte meg a mérkőzést. A helyzetek alapján öt egyre is győzhettünk volna, de nem találtunk a kapuba.
Dirk Berger:
– Csak a nagy szerencsével kiharcolt győzelemnek tudok örülni, el kell ismernem, hogy a Fradi jobb volt nálunk.

PUTNOK VSE–SZEGED 2011 1–1 (0–1)
Putnok, 400
néző. Vezette: Pánczél (Márton Zs., Aradi)
PUTNOK:
Haris – Kelemen L., Kovács R., Bjelkanovics, Polényi – Illés (Zabos, a szünetben), Lucian (Luptak, 66.), Crisan, Mayor – Monyók, Elek B. (Stanciu, 71.). Vezetőedző: Koszta Péter
SZEGED:
Belecsan – Tóth I., Petrók, B. Kapic, Farkas M. – Varga B. (Sztipancsevics, 75.), Ulvicki, Sz. Markovics, Farkas Z. – Timm (Borbély, 56.), Kis R. (Geiger, 78.). Vezetőedző: Gálhidi György
Gólszerző:
Tóth I. (11-esből, 0–1) a 31., Monyók (1–1) az 53. percben
Kiállítva:
Sz. Markovics (rátartott Monyók lábára) az 53. percben
MESTERMÉRLEG

Koszta Péter:
– Ellenszélben, egy kicsit nehéz lesz…
Gálhidi György:
– Az első félidőben kifejezetten jól játszottunk, irányítottuk a mérkőzést, de a kiállítás és a kapott gól után minden felborult. A végén örülni kellett a döntetlennek is.

DVSC-DEAC–ÚJPEST B 1–2 (1–2)
Debrecen, 100
néző. Vezette: Takács János (Galán R., Kulcsár J.)
DVSC II:
Szécsi G. – Kuti, Böszörményi, Ludánszki B., Engel (Szatmári, 70.) – Sl. Bouadla, Györky, Molnár T., Lucas, Sós (Bereczki, 62.) – Angyal. Edző: Szalánczi Tamás
ÚJPEST B:
Horváth T. – Szokol, Litauszki (Banai B., 72.), Rubus, Baranyai – Eninful – Dombai V., Erős, Horváth R. (Magos, 60.) – Remili, Zamostny (Toricska, 60.). Edző: Víg Péter
Gólszerző:
Remili (0–1) a 10., Angyal (1–1) a 32., Dombai (1–2) a 36. percben
MESTERMÉRLEG
Szalánczi Tamás:
– Úgy gondolom, egyenlő partnerek voltunk, sajnos két elkerülhető gólt kaptunk egyéni hibákból, a döntetlent reálisabbnak éreztem.
Víg Péter:
– Inkább a küzdelem jellemezte a mérkőzést, játékban többet vártam csapatomtól.

 

AZ ÁLLÁS
1. Vasas 21 12 3 6 31–23 +8 39
2. Mezőkövesd-Zsóry 21 12 2 7 36–24 +12 38
3. Békéscsaba Előre 21 9 8 4 40–31 +9 35
4. Budapest Honvéd II-MFA* 21 9 4 8 38–35 +3 31
5. Orosháza FC 21 9 3 9 35–38 –3 30
6. Balmazújváros 19 8 4 7 31–26 +5 28
7. Kazincbarcikai SC 21 8 4 9 32–31 +1 28
8. Nyíregyháza Spartacus 21 8 4 9 24–29 –5 28
9. Ceglédi VSE 20 7 8 5 35–30 +5 27
10. Szolnoki MÁV FC 21 7 6 8 27–29 –2 27
11. Újpest FC B* 21 8 2 11 29–39 –10 26
12. Szeged 2011 20 6 8 6 29–29 0 26
13. Ferencvárosi TC II* 20 7 3 10 31–35 –4 24
14. Putnok VSE 20 6 6 8 31–36 –5 24
15. DVSC-DEAC* 21 6 5 10 31–31 0 23
16. Dunakanyar-Vác 21 6 4 11 22–36 –14 22

A Ceglédtől két pontot levontak. A Vácot az MLSZ fegyelmi bizottsága háromszori ki nem állás miatt kizárta. A váciak pályán elért eredményei megmaradnak, minden további meccsüket 3–0-val az ellenfél javára írják jóvá.

Az NB II 2012–2013-as szezonjának végén a bajnokságban résztvevő NB I-es sportszervezetek tartalék együttesei a csapatuk elért eredményétől függetlenül kiesnek az NB III-ba.

A 19. fordulóból elhalasztott Balmazújváros–Putnok mérkőzést április 24-én, a 20. fordulóból elhalasztott Cegléd
Balmazújváros találkozót április 17-én, a Ferencváros II–Szeged 2011 meccset április 24-én rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik