NB II, Kelet: ikszelt a Csaba, Bajzát triplával tért vissza Nyíregyházára

Vágólapra másolva!
2013.03.02. 16:31
A Cegléd meglepte az éllovas Békéscsabát a labdarúgó NB II Keleti csoportjának nyitányán, a 16. forduló szombat délutáni mérkőzésén: 2–2-es döntetlent játszott a csabaiakkal. A hazaiak góljait Kormos László szerezte, és a vendégek csak azután tudtak betalálni, hogy Koncz Zsoltot kiállította a játékvezető a ceglédiektől.

A télen alaposan megerősödő Nyíregyházának nem okozott gondot a Ferencváros II legyőzése, és a győzelmet a visszatérő Bajzát Péter szállította a Szparinak. A korábbi gólkirály támadó szerezte ugyanis a vendégek mindhárom gólját.

NB II, KELETI CSOPORT
16. FORDULÓ
FERENCVÁROS II–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 1–3
(1–1)
Albert-stadion, 300 néző. Vezette: Kovács J. Z. (Lémon, Becséri G.)
FERENCVÁROS II: Kunsági – Simita, Erdei G., Klein, Birtalan J. – Peszmeg (Hodgyai, 84.), Vass M. – Gárdos, Nyilasi B. (Majzik, 75.), Papp M. (Erdei V., 87.) – Nehéz. Edző: Lipcsei Péter
NYÍREGYHÁZA: Balogh J. – Bodnár, Ambrusz, Djurovics, Varga K. (Ur, a szünetben) – Minczér – Jevtics (Davidov, a szünetben), Bárányos, Csorba – Bajzát, M. Nikolics (Katona Gy., 70.). Szakmai igazgató: Brekk János
Gólszerző: Gárdos (1–0) a 17., Bajzát (1–1) a 30., Bajzát (1–2) a 81., Bajzát (1–3) a 87. percben
MESTERMÉRLEG
Brekk János: – Rém gyengén játszottunk, de szerencsére akadnak olyan labdarúgóink, akik képesek eldönteni a mérkőzést. Ezúttal Bajzát Péteren volt a sor.

CEGLÉDI VSE–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE 2–2 (2–0)
Cegléd, 400 néző. Vezette: Szilasi (Gyürüsi, Mohos)
CEGLÉD: Miski – Robson, Miklósvári, Makrai, Farkas I. – Nagy L., Kenderes, Koncz Zs., Szkunc (Ladiszlai, 87.) – Bata (Kiss T., 57.), Kormos (Medgyesi, 72.). Vezetőedző: Ványi Zsolt
BÉKÉSCSABA: Scsekics – Tolmbaye, Lengyel D., Botis, Méndez – Raducu (Juhász Gy., a szünetben), Varga N., Randjelovics – Obot (Leucuta, a szünetben), Hadar, Majoros (Pozsár, 63.). Vezetőedző: Dajka László
Gólszerző: Kormos (1–0) a 10., Kormos (2–0) a 39., Leucuta (11-esből, 2–1) a 83., Randjelovics (2–2) a 90. percben
Kiállítva: Koncz Zs. (buktatta a gólhelyzetben lévő Randjelovicsot) a 82. percben
MESTERMÉRLEG
Ványi Zsolt: – Fájdalmas az elvesztett két pont, hiszen a vendégcsapat szinte helyzet nélkül, kétgólos hátrányból egyenlített.
Dajka László: – Az első félidei hatalmas hibáink után a másodikban kitűnően játszottunk, de már nem maradt idő a győzelemre.

BP. HONVÉD-MFA–SZEGED 2011 2–1 (1–0)
Bozsik-stadion, műfüves pálya, 200 néző. Vezette: Kiss N. (Kepe, Kiss I B.)
HONVÉD-MFA: Szemerédi (Vereczkei, a szünetben) – Moga, Debreceni, Gengeliczki, Fejes J. – Varga M. (Ablonczy, 62.), Futó, Csontos – Holender, Daru (Bobál G., 57.), Kapacina. Edző: Szíjjártó István
SZEGED: Trepák – Kéri (Geiger, 77.), Petrók, B. Kapic, Dedics – Markovics – Varga B. (Tóth I., a szünetben), Jovánczai (Farkas Z., 72.), Sztipancsevics, Kis R. – Timm. Vezetőedző: Gálhidi György
Gólszerző: Daru (1–0) a 25., Petrók (1–1) a 69., Kapacina (2–1) a 84. percben
MESTERMÉRLEG
Szíjjártó István: – Fiatal játékosaink csupa szív játékkal érték el ezt a sikert. Nehéz ellenfelet győztünk le.
Gálhidi György: – Az első félidőben idegesen, görcsösen játszottunk, a másodikban viszont megérdemelten egyenlítettünk, de a nagy hibából kapott gól a végzetünket jelentette.

Vác–Kazincbarcika – a Vác nem állt ki

Vasárnap
14.30: Putnok–Vasas
14.30: Újpest B–Orosháza
14.30: DVSC-DEAC–Balmazújváros
14.30: Mezőkövesd–Szolnok

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Békéscsaba Előre 16 8 7 1 34–19 +15 31
2. Vasas 15 8 3 4 20–15 +5 27
3. Nyíregyháza Spartacus 16 7 4 5 21–19 +2 25
4. Mezőkövesd-Zsóry 15 7 2 6 20–19 +1 23
5. Orosháza FC 15 7 2 6 28–28 0 23
6. Budapest Honvéd II-MFA* 16 7 2 7 25–26 –1 23
7. Ceglédi VSE 16 6 6 4 31–25 +6 22
8. Dunakanyar-Vác 15 6 4 5 22–20 +2 22
9. Balmazújváros 15 6 3 6 23–21 +2 21
10. Ferencvárosi TC II* 16 6 3 7 25–27 –2 21
11. Putnok VSE 15 5 4 6 24–27 –3 19
12. Szeged 2011 16 4 6 6 24–28 –4 18
13. Kazincbarcikai SC 15 5 2 8 18–24 –6 17
14. Újpest FC B* 15 5 1 9 19–28 –9 16
15. DVSC-DEAC* 15 4 4 7 22–25 –3 16
16. Szolnoki MÁV FC 15 3 5 7 14–19 –5 14


Az NB II 2012–2013-as szezonjának végén a bajnokságban résztvevő NB I-es sportszervezetek tartalék együttesei a csapatuk elért eredményétől függetlenül kiesnek az NB III-ba.

A Ceglédtől két pontot levontak

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik