NB II, Kelet: fölényes győzelemmel lett bajnok a Mezőkövesd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.01. 19:50
A labdarúgó NB II Keleti csoportjának utolsó fordulójában fölényes győzelemmel biztosította be feljutását a Mezőkövesd. Véber György együttese 4–1–re győzte le a Fradi II-t, így három pont előnnyel nyerte meg a bajnokságot. Mai győzelmével biztosan bent maradt az NB II-ben a Balmazújváros és a Nyíregyháza is, így a szintén nyerő Szolnok osztályozót játszik majd a bennmaradásért.  

Véber György aranyéremig vezette a Mezőkövesdet (Fotó: Szabó Miklós)
Véber György aranyéremig vezette a Mezőkövesdet (Fotó: Szabó Miklós)
Véber György aranyéremig vezette a Mezőkövesdet (Fotó: Szabó Miklós)
Véber György aranyéremig vezette a Mezőkövesdet (Fotó: Szabó Miklós)
Véber György aranyéremig vezette a Mezőkövesdet (Fotó: Szabó Miklós)

Az első félidő után még csak döntetlenre állt a Mezőkövesd a Ferencváros II vendégeként, de a szünetet követően már nem ismert kegyelmet Véber György legénysége, és újabb három gólt szerezve fölényes győzelemmel nyert meg az NB II Keleti csoportját! Az első játékrészben Hodgyai találata után Hamar Ádám büntetőből egyenlített, a második félidőben elején pedig a hazai kapus, Hermány Bence szabálytalankodott George Menougonggal szemben, így a kövesdiek újabb tizenegyeshez jutottak, míg a zöld-fehérek kapusát kiállították. Hamar a második büntetőjét is értékesítette, a hajrában pedig a csereként beállt Olasz Dénes is duplázott – előbb a ferencvárosi cserekapust, Rigó Gábort kicselezve lőtt a hálóba, majd a George Menougong, Bognár István, Olasz Dénes összjáték után tett ugyanígy –, így végül magabiztos győzelemmel és hárompontos előnnyel jutott fel az első osztályba a matyóföldi legénység.

A Vasas számára gyakorlatilag már csak a második hely megszerzése volt a tét a Honvéd-MFA elleni találkozón és ezt – ha nem is szép játékkal, de – teljesítette az angyalföldi együttes. A piros-kékek a második félidő elején Cseke Benjámin közeli lövésével szerezték meg a vezetést, majd a hajrában a brazil Thiago lőtte ki 15 méterről a bal alsó sarkot, így két góllal nyerte meg a fővárosi rangadót Dirk Berger csapata.

Erősen döntetlenszagú mérkőzést nyert meg az Újpest FC B otthonában a Balmazújváros, ezzel osztályozó nélkül maradt bent az NB II-ben. Híres Gábor együttese az első félidőben egy jól eltalált lövésnek köszönhetően szerezte meg a vezetést, és bár a második játékrészben mindkét oldalon adódtak lehetőségek a gólszerzésre, végül ez az egy találat elég volt a Balmaz győzelméhez. Nagy siker ez a bajnokságot tragikusan kezdő együttes számára (az első öt meccsen négy vereséget szenvedtek), hiszen a játékoskeret alapján több csapatot is erősebbnek tartottak a szakemberek.

Nem játszott jól a Nyíregyháza Spartacus Putnokon, de jobb helyzetkihasználásának köszönhetően végül megszerezte a nagyon fontos, sima bennmaradást jelentő sikert. Az első játékrész végén Csorba Szabolcs lőtt jobbról, húsz méterről, ballal a hosszú sarokba, majd a 86. percben Bodnár László beívelése után Bajzát Péter fejelt nyolc méterről a bal sarokba. Az már az előző fordulóban eldőlt, hogy a Putnok elbúcsúzik a másodosztálytól.

Egy elmaradt cserének köszönheti a győzelmet Cegléden a Szolnok: adminisztratív probléma miatt a 72. percben nem tudott cserélni Kis Károly, aminek végül örülhettek a szolnokiak, mert egy perccel később a lehozni akart Bohner Roland lesgyanús helyzetben a ceglédi kapuba lőtt. A ceglédi győzelem sem volt azonban elég a Tisza-partiak számára, hiszen a Nyíregyháza és a Balmazújváros sikere miatt jelen állás szerint osztályozóra kényszerülnek, és ugyanúgy pótvizsgára kényszerül a Cegléd is.

Kikapott Orosházán a már biztosan osztályozót játszó Szeged 2011. Gálhidi György együttese körbelövöldözte a kiválóan védő Bordás Dániel kapuját, de csak egyszer, a lefújás előtt talált a kapuba, Tóth Imre révén. A hazaiak eközben sokkal jobban sáfárkodtak a lehetőségeikkel, így győzelemmel búcsúztak a másodosztálytól.

LABDARÚGÓ NB II, 29. FORDULÓ

KELETI CSOPORT

FERENCVÁROS II–MEZŐKÖVESD-ZSÓRY 1–4 (1–1)
Csepel, 200 néző. Vezette: Berger (Horváth Z., Makkosné)
FTC II: Hermány – Kárász, Vattai, Girán, Csilus – Vass M., Peszmeg (Kleizer, 78.) –
Popgeorgiev, Majzik (Rigó, 56.), Papp M. – Hodgyai (Erdei V., 69.). Edző: Lipcsei Péter
MEZŐKÖVESD: Szántai – Bényei (Olasz D., 64.), Kardos N., Szalai V. (Lakatos B., 81.), Éles – Farkas B. – Hegedűs Cs., Petneházi (Irhás, 78.), Bognár I. – Hamar Á., George. Vezetőedző: Véber György
Gólszerző: Hodgyai (1–0) a 19., Hamar Á. (11-esből, 1–1) a 21., Hamar Á. (11-esből, 1–2) az 57., Olasz D. (1–3) a 79., Olasz D. (1–4) a 87. percben
Kiállítva: Hermány (buktatta a gólhelyzetben lévő George-ot) az 54. percben
MESTERMÉRLEG
Lipcsei Péter:
– Elégedett vagyok a csapat egész éves teljesítményével, sajnos a végére elfogytunk, ezen a mérkőzésen csak három cserém volt, számunkra nem is volt több a találkozóban.
Véber György: – Idegesen kezdtük a mérkőzést, amit a jól játszó Fradi kihasznált, de a második félidőben a kiállítás és az újabb büntető mindent eldöntött.

PUTNOK VSE–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 0–2 (0–1)
Putnok, 400 néző. Vezette: Becséri D. (Takács G., Varga II G.)
PUTNOK: Botló – Kelemen L. (Kerékgyártó, 80.), Morar, Bjelkanovics, Crisan – Illés R., Polényi, Bene (Monyók, 64.), Szabó Á. – Mayor (Elek B., 64.), Pavlov. Vezetőedző: Koszta Péter
NYÍREGYHÁZA: Ovszijenko – Bodnár, Ambrusz, Farkas A., Patály – Bárányos, Minczér (Katona Gy., 75.), Davidov (Szilágyi K., 81.), Pákolicz (M. Nikolics, 90.) – Csorba, Bajzát. Vezetőedző: Lucsánszky Tamás
Gólszerző: Csorba (0–1) a 42., Bajzát (0–2) a 86. percben
MESTERMÉRLEG
Koszta Péter:
– Elbúcsúztunk a második vonaltól, mert a feltételek adottak voltak ugyan, de képtelenek voltunk élni velük.
Lucsánszky Tamás: – A tét rányomta bélyegét játékunkra, de a helyzetek alapján megérdemelten nyertünk.

CEGLÉDI VSE–SZOLNOKI MÁV 0–1 (0–0)
Cegléd, 600 néző. Vezette: Bognár T. (Kepe, Kulman)
CEGLÉD: Balogh T. – Kenderes, Ladiszlai (Szabó M., 81.), Makrai, Juhász D. – Brdarics (Baranyi, 91.), Koncz – Markó, Balog M., Rebrik (Csurka, 78.) – Medgyesi L. Vezetőedző: Ványi Zsolt
SZOLNOK: Pokorni – Vári, Mile, Balogh P., Fritz – Nagy I. (Grúz, 90.), Sipeki – Bohner (Faggyas, 76.), Busai, B. Tóth – Szepessy R. (Lengyel B., a szünetben). Vezetőedző: Kis Károly
Gólszerző: Bohner (0–1) a 74. percben
MESTERMÉRLEG
Ványi Zsolt:
– Az első félidőben jobban játszottunk, a másodikban pedig kiegyenlített volt a játék. Több játékosomból is hiányzott a tűz.
Kis Károly: – A második félidei teljesítményünk alapján megérdemelten nyertünk a szervezetten játszó hazaiak ellen.

OROSHÁZA FC–SZEGED 2011 3–1 (1–0)
Orosháza, Mátrai Sándor Stadion, 500 néző. Vezette: Varga L. (Szalai D., Török K.)
OROSHÁZA: Bordás – Milenkovics, Kerekes I., Makra, Szabó N. (Szűcs D., 64.) – Ondrejó , Végh A. (Varga R., 70.), Ács, Hamed – Tóth D., Szabó T. (Balázs J., 80.). Vezetőedző: Major László
SZEGED: Trepák – Farkas M., Tóth I., B. Kapic, Dedics (Gémes, 60.) – Kéri, Sz. Markovics, Kis R., Farkas Z. (Radnai, 70.) – Timm, Geiger (Borbély, 55.). Vezetőedző: Gálhidi György
Gólszerző: Szabó T. (1–0) a 14., Hamed (2–0) a 49., Tóth I. (11-esből, 2–1) a 90., Ács (3–1) a 93. percben
MESTERMÉRLEG
Major László:
– Játékosaim nagyszerűen helytálltak, sőt a győzelmünk időnként jó játékkal is párosult.
Gálhidi György: – Szégyenletes teljesítményt nyújtottunk, elnézést kérek a szurkolóinktól.

BP. HONVÉD-MFA–VASAS 0–2 (0–0)
Bozsik-stadion, 300 néző. Vezette: Kovács G. (Kovács II G., Kormányos II G.)
HONVÉD: Vereckei – Csábi M., Debreceni, Remes, Gengeliczki, Canzian (Varga M., 75.) – Csontos, Ivancsics, Futó (Ablonczy, 79.) – Linka (Del Papa, 58.), Kapacina. Edző: Szijjártó István
VASAS: Szatmári Z. – Görgényi, Lucas, Mehmedagic, Kovács D. – Cseke, Recklet, Ferkó Á. (F. Thiago, 62.) – Szilágyi P. (Simek, 88.), Ch. Wilson, Ádám (Túri, a szünetben). Vezetőedző: Dirk Berger
Gólszerző: Ch. Wilson (0–1) az 51., F. Thiago (0–2) a 83. percben
MESTERMÉRLEG
Szijjártó István:
– Többször kellett módosítanom az összeállításon, ennek ellenére csapatom helyt állt, de elkerülhető gólokat kaptunk.
Dirk Berger: – Hasonló mérkőzést játszottunk, mint az elmúlt héten. Egyértelműen mi voltunk a jobb csapat, több helyzetet dolgoztunk ki ellenfelünknél.

ÚJPEST FC B–BALMAZÚJVÁROS 0–1 (0–1)
Szusza Ferenc Stadion, 150 néző. Vezette: Oláh G. (Huszár, Kóbor)
ÚJPEST B: Banai D. – Szokol, Aarab, Rubus, Baranyai Á. – Banai B. (Molnár S., 84.), Erős R. – Horváth R. (Bodnár I., a szünetben), Tóth B., (Szalánszki, 72.), Kovács D. – Zamostny. Edző: Víg Péter
BALMAZÚJVÁROS: Szalma – Bokros, Papp F., Forgács A., Németh Á. – Kónya (Kiss L., 76.), Szőllősi F. – Nagy R., Belényesi (Demjén, a szünetben), Virágh – Urbin (Murák, 88.). Vezetőedző: Híres Gábor
Gólszerző: Papp F. (0–1) a 42. percben
MESTERMÉRLEG
Víg Péter:
– Teljesítményünk méltó volt a tavasszal legtöbbször mutatott játékunkhoz.. Gratulálok a fiúknak ehhez!
Híres Gábor: – Sok helyzetünkből egyet értékesítettünk, ezúttal ez elegendőnek bizonyult a győzelemhez.

DVSC-DEAC–KAZINCBARCIKAI SC 7–1 (3–0)
Debrecen, Egyetemi Sporttelep, 100 néző. Vezette: Gaál Gy. (Medovarszki, Szpisják)
DVSC: Slakta – Böszörményi, Wague, Szatmári Cs., Engel – Bereczki D. (Kincses, 76.), Lucas, Gál M., Sl. Bouadla, Sós (Kondás K., 82.) – Angyal N. (Kónya, a szünetben). Edző: Szalánczi Tamás
KAZINCBARCIKA: Póser (Tóth A., 76.) – Fehér B., Kiprich D., Nyisalovits, Szala – Nyitrai, Kovács P., Privigyei (Sütő, a szünetben), Jeremiás – Vólent, Casado (Poszuk, 76.). Vezetőedző: Kiprich József
Gólszerző: Angyal N. (1–0) a 14., Böszörményi (2–0) a 21., Sós (3–0) a 44., Sós (4–0) az 54., Vólent (4–1) az 58., Kondás K. (5–1) a 84., Lucas (6–1) a 85., Lucas (7–1) a 88. percben
Kiállítva: Kiprich D. (második sárga lap) a 88. percben
MESTERMÉRLEG
Szalánczi Tamás: – Jó teljesítményünk ezúttal a sok gól mellett rengeteg kihagyott helyzettel is párosult, ettől függetlenül magabiztosan léptük le a Kazincbarcikát.
Kiprich József: – Csapatom teljesen szétesett a bajnokság végére.

 

A KELETI CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

 

1. Mezőkövesd-Zsóry

30184860–36+2458
2. Vasas30174949–34+1555
3. Békéscsaba Előre301510558–38+2055
4. Balmazújváros30148850–37+1350
5. Nyíregyháza Spartacus301541144–33+1149
6. Szolnoki MÁV FC301461054–41+1348
7. Szeged 2011301191043–41+242
8. Ferencvárosi TC II*301251349–49 0 41
9. Ceglédi VSE301191050–47+340
10. Orosháza FC301231551–57–639
11. Újpest FC B*301151443–49–638
12. Budapest Honvéd II-MFA*301151448–56–838
13. Putnok VSE30981343–51–835
14. DVSC-DEAC*30861649–58–930
15. Kazincbarcikai SC30861640–63–2330
16. Dunakanyar-Vác30642022–63–4122

A Ceglédtől két pontot levontak. A Vácot az MLSZ fegyelmi bizottsága háromszori ki nem állás miatt kizárta. A váciak pályán elért eredményei megmaradnak, minden meccsüket 3–0-val az ellenfél javára írják jóvá.

Az NB II 2012–2013-as szezonjának végén a bajnokságban résztvevő NB I-es sportszervezetek tartalék együttesei a csapatuk elért eredményétől függetlenül kiesnek az NB III-ba.

A Mezőkövesd feljutott az NB I-be, a Vasas, a Békéscsaba, a Balmazújváros és a Nyíregyháza Spartacus biztosan tagja az egycsoportos NB II-nek. A Szolnoki MÁV, a Szeged 2011 és a Ceglédi VSE osztályozót játszik az NB II-es tagságért. A többiek kiestek az NB III-ba.Mivel az NB I-ből búcsúzó Egri FC nem kapott NB II-es licencet, alighanem módosul a bennmaradók és az osztályozóra kerülők listája.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik