NB II: ismét fél év után vált csapatot a fiatal középpályás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.12.18. 16:19
A Nemzeti Sport Online információi szerint Kapacina Valér a tavaszi szezont is a labdarúgó NB II-ben tölti, de nem a Soroksárban, hanem ismét a Soproni VSE-ben futballozik majd.

A védekező középpályásként és jobbszélsőként is bevethető Kapacina Valér 2015 tavaszán az élvonalbeli Budapest Honvéd kölcsönjátékosaként már futballozott Sopronban, de nyáron elsősorban a bizonytalan soproni helyzet miatt nem maradt Supka Attila együttesénél. Ekkor anyaegyesülete, a Honvéd a Soroksárnak adta kölcsön az őszi szezonra, ahol 15 mérkőzésen léphetett pályára, ebből kilenc alkalommal kezdőként.Kapacina Valér 2015 tavaszán az élvonalbeli Budapest Honvéd kölcsönjátékosaként már futballozott Sopronban, de nyáron elsősorban a bizonytalan soproni helyzet miatt nem maradt Supka Attila együttesénél. Ekkor anyaegyesülete, a Honvéd a Soroksárnak adta kölcsön az őszi szezonra, ahol 15 mérkőzésen léphetett pályára, ebből kilenc alkalommal kezdőként.

A 22 esztendős játékos azonban most ismét csapatot vált és visszatér Sopronba, ahol ismerősként fogadhatják.

Kapacina Valér egyébként már tizenhét éves korában bemutatkozott a Honvéd színeiben az NB I-ben, de Marco Rossi együttesében nem tudott stabil csapattaggá válni.

Legfrissebb hírek

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08

Lovrencsics Balázs: Sohasem voltam elájulva önmagamtól

Labdarúgó NB II
2026.09.13. 11:33

Nyíregyháza: cseh támadóval tárgyal a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 10:20