HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.06.25 11:38 Frissítve: 2018.06.26 10:31

NB II: Gulyás és három másik játékos kötött szerződést Nyíregyházán

Gulyás Máté érkezését már sejteni lehetett, ám az NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus Fadgyas Tamás és Nagy József átigazolását, valamint Kulcsár Hunor első csapatba való felkerülését is bejelentette.

HIRDETÉS

 

Mint arról már korábban beszámoltunk, a Nemzeti Sport Online információi szerint a Váctól a Nyíregyháza Spartacusba igazol Gulyás Máté – a hírt nemrégiben a klub is megerősítette. A középpályás 2020-ig kötelezte el magát új együttese mellett.

Továbbá három másik játékos érkezéséről is beszámol a klub a honlapján. Fadgyas Tamás az MTK-tól szerződik Nyíregyházára. A kapus 2 plusz 1 éves szerződést írt alá.

Szintén a Szparit erősíti a nyártól Nagy József, a védővel kétéves szerződést kötött as klub, valamint felkerült az U19-es csapattól Kulcsár Hunor. A fiatal játékos felkészülési mérkőzésen már pályára lépett az első csapatban, most viszont hároméves szerződést írhatott alá azzal.

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Bíró Dominik (Nyírbátor – kölcsönből vissza), Csernák Martin (Nyírbátor – kölcsönből vissza), Horváth Ferenc (Cigánd – kölcsönből vissza), Gulyás Máté (Vác), Szegedi Bence (Cigánd – kölcsönből vissza), Tóth László (Szolnoki MÁV FC), Fadgyas Tamás (MTK), Nagy József (Pécs)
Utánpótlásból felkerültek: Kulcsár Hunor
Távozók: Bajzát Péter (befejezte pályafutását), Csilus Ádám (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Holdampf Gergő (Bp. Honvéd), Horváth Ferenc (szabadon igazolható), Hinora Kristóf (MTK – kölcsönből vissza), Gajdos Zsolt (szabadon igazolható), Gréczi Gábor (szabadon igazolható), Kesztyűs Barna (Paks – kölcsönből vissza), Megyeri Gábor (szabadon igazolható), Papp Máté (szabadon igazolható), Szabó Bence (Videoton – kölcsönből vissza)

 

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.09.16 15:55:19

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Győzött, és élre állt a Csaba • Négyet vágott az ETO, a Gyirmót és a Budaörs • Soroksári zakó Óváron • A ZTE ikszelt a Balmaz ellen.

2018.08.29 17:24:39

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Várhidi: Kivégeztek minket • A Dorog négyet vágott a Barcikának • A Szpari a 95. percben bukott két pontot.

2018.08.26 11:30:16

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Döntetlenül zárult az ETO–Vasas rangadó • A ZTE Nyíregyházán is győzni tudott • Újra nyert a Csaba.

HIRDETÉS
HIRDETÉS