NB II: Ferenczi duplázott, a hibátlan Vasas négyet vágott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.31. 19:32
A Vasas a harmadik fordulóban is hibátlan maradt a labdarúgó NB II-ben: 4–2-re diadalmaskodott a Balmazújváros ellen idegenben. Ferenczi István duplázott a találkozón.

Ismét Balmazújvároson zárult az NB II soros hét végi fordulója, ahol ezúttal a Vasas vendégszerepelt. Az élvonalba visszavágyó angyalföldi csapat ennek megfelelően kezdte a bajnokságot, és eddigi hibátlan sorozatát szerette volna folytatni, míg a hajdúsági gárda abban bízott, hogy hazai pályán megszerzi első győzelmét, s elmozdul a tabella utolsó helyéről.

Az első játékrész teljes mértékben a Vasasé volt: a hazaiak képtelenek voltak Ferenczit semlegesíteni, aki kétszer is mattolta Szalmát, közben pedig Remili is betalált, és a vendégek így megnyugtató előnyre tettek szert az első félidőben. A második játékrészre az emberhátrányban játszó hazaiak játéka nagymértékben feljavult, és tíz perc alatt két gólt is szerezve visszajöttek a mérkőzésbe, úgy játszottak, ahogy az első perctől kezdve elvárta a hazai közönség.

A Vasas a biztos vezetés tudatában kiengedett, és kis híján meg is bűnhődött ezért, de negyedik góljával bebiztosította a sikert – nem hiába vélekedett úgy Szanyó Károly, a Vasas szakvezetője, hogy csapata magának tette nehézzé a mérkőzést.

LABDARÚGÓ NB II
3. FORDULÓ

BALMAZÚJVÁROS–VASAS 2–4 (0–3)

Balmazújváros, 1000 néző. V:
Lovas
BALMAZÚJVÁROS:
Szalma – Vachtler, Bakos, Papp F., Németh Á. – Batizi Pócsi, Kónya – Demjén, Kiss L. (Kállai, 73.), Virágh A. (Angyal, 81.) – Belényesi (Sigér, a szünetben)
VASAS:
Németh G. Görgényi, Grúz, Tamás, Hajdú (Polényi, 72.)– Berecz, Vida – Nagy D. (Menyhárt, 76.), Ádám, Remili (Takács K., 82.) – Ferenczi
GÓLSZERZŐ:
Ferenczi (0–1) a 16., Remili (0–2) a 23., Ferenczi (0–3) a 33., Batizi Pócsi (1–3) a 47., Virágh A. (2–3) az 53., Ádám (2–4) a 62. percben
KIÁLLÍTVA:
Demjén (második sárga lap után) a 38., Takács K. (felrúgta Németh Ádámot) és Vachtler (második sárga lap után) mindkettő a 90. percben
MESTERMÉRLEG
Szabó János: –
Túl nagy előnyt adtunk a Vasasnak az első félidőben, de le a kalappal a srácok előtt a folyatatásban, ha így játszunk a közeljövőben, akkor idő kérdése első győzelmünk.
Szanyó Károly:
– Egy megnyert mérkőzést tettünk magunknak nehézzé, gratulálok az ellenfélnek, mert emberhátrányban sikerült majdnem egyenlítenie, nagyon kellett a második félidőben a gól, a győzelem érdekében.

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Szeged 2011–Ceglédi VSE 2–2
Szigetszentmiklósi TK–ZTE FC 3–1
Szolnoki MÁV FC–Csákvár 2–1
Békéscsaba Előre–Sopron 1–0
Kaposvár–Mezőkövesd 1–1
Ajka–Gyirmót 0–1
Siófok–Soroksár 0–4

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 3 3 11–3 +8 9
2. Mezőkövesd Zsóry FC 3 2 1 7–4 +3 7
3. Soroksár SC 3 2 1 7–4 +3 6
4. Gyirmót FC Győr 3 2 1 5–2 +3 6
5. Szigetszentmiklósi TK 3 2 1 5–4 +1 6
6. Békéscsaba Előre 3 2 1 3–4 –1 6
7. Szeged 2011 3 1 2 6–3 +3 5
8. Kaposvári Rákóczi FC 3 1 2 4–3 +1 5
9. Szolnoki MÁV FC 3 1 1 1 3–5 –2 4
10. Aqvital FC Csákvár 3 1 2 5–3 +2 3
11. ZTE FC 3 1 2 4–5 –1 3
11. FC Ajka 3 1 2 4–5 –1 3
13. Ceglédi VSE 3 2 1 3–4 –1 2
14. Soproni VSE-GYSEV 3 1 2 3–6 –3 1
15. FGSZ Siófok 3 1 2 2–10 –8 1
16. Balmazújváros 3 3 4–11 –7 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik