NB II: erősödik a Lipcsei-csapat, volt FTC-játékos is a fedélzeten

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.23. 10:39
A labdarúgó NB II-ben szereplő Soroksár hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Orosz Márkot, Csillag Dáriust és Derekas Zoltánt.

„Mindenben megállapodtunk, s tegnap már velünk is edzett a Mezőkövesdről érkezett Orosz Márk, valamint az elmúlt évet Budaörsön töltő Csillag Dárius, és kölcsönbe megkaptuk a Ferencvárostól a védekező középpályás Derekas Zoltánt, aki néhány napja írta alá első profi szerződését az Üllői úton” – mondta Dragóner Attila, a Soroksár klubigazgatója. „Mindenben megállapodtunk, s tegnap már velünk is edzett a Mezőkövesdről érkezett Orosz Márk, valamint az elmúlt évet Budaörsön töltő Csillag Dárius, és kölcsönbe megkaptuk a Ferencvárostól a védekező középpályás Derekas Zoltánt, aki néhány napja írta alá első profi szerződését az Üllői úton” – mondta Dragóner Attila, a Soroksár klubigazgatója.

Orosz Márk három évet légióskodott Olaszországban, majd Szegeden keresztül a Ferencvároshoz vezetett az útja. A zöld-fehéreknél nem tudott megragadni, így kölcsönben előbb a Pápához, majd a Dunaújvároshoz szerződött. A 27 éves szélső 2016 januárjában a Mezőkövesdhez igazolt – itt a szerződése most lejárt, így szabadon igazolhatóként került Soroksárra.

Csillag Dárius a Honvédban nevelkedett, majd Kecskemétre szerződött, ahol négy NB I-es találkozón is szerephez jutott. A 22 éves támadó középpályás az elmúlt két idényt a másodosztályban, a Budaörsnél töltötte.

A 18 éves Derekas Zoltán – élete első profi szerződésének aláírását követően – kölcsönben érkezett a soroksáriakhoz a Ferencvárostól.

A Soroksár korábban már Albert Ádám, Dvorschák Gábor és Kovács Dániel szerződtetését is bejelentette.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOROKSÁRNÁL
Érkezők: Albert Ádám
(Cegléd), Csillag Dárius (Budaörs), Dvorschák Gábor(Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként),Kovács Dániel(Csákvár, szabadon igazolhatóként), Orosz Márk (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Derekas Zoltán (FTC)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók:Gengeliczki Gergő(MTK),Haris Attila(FTC, de legutóbb soroksári kölcsönben; Balmazújváros),Jova Levente(FTC, de legutóbb soroksári kölcsönben; Nyíregyháza),Papp Máté(szabadon igazolható),Silye Erik(FTC, de legutóbb soroksári kölcsönben; Nyíregyháza)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz*: Lovrencsics Balázs(FTC),Lorentz Márton(Videoton, onnan Siófok, kölcsönbe)
*A hivatalosan az FTC játékosának számító, de a Fradiban az NB I-ben nem szereplő, régóta az NB II-es Soroksárnál kölcsönben lévő játékosokat nem tüntettük fel, kivéve az FTC-hez csatlakozó Lovrencsics Balázst.
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Bajzát Péter(Cegléd, szabadon igazolható),Nagy Olivér(szabadon igazolható),Peszmeg Viktor(szabadon igazolható),Szilágyi Péter(Balmazújváros, Cegléd, szabadon igazolható)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik