NB II: feljutott az élvonalba a Békéscsaba, drámai meccsek az alsóházban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.31. 18:06
null
Örömünnep az Előre pályáján (Fotó: Békéscsaba Facebook)
A labdarúgó NB II 30., utolsó fordulójában a Békéscsaba 3–0-ra legyőzte a Ceglédet, ezzel a Vasas mellett feljutott az első osztályba. Óriási dráma volt Ajkán, ahol a Csákvár a 89. percben szerezte meg a harmadik gólját, de a 91. percben az Ajka egyenlített, így lett 3–3, de a 95. percben a Csákvár megszerezte a győztes gólt és ezzel bent maradt a másodosztályban. A Gyirmót már két góllal vezetett a Siófok ellen – igaz, a csabaiak sikere miatt a győzelem sem jelentett volna feljutást számukra –, de végül 2–2 lett a vége, a Balaton-partiak mégis kiestek az NB II-ből. Szolnoki győzelmével bent maradt a Soroksár, míg a Balmazújvárosnak a döntetlen is elég volt a Sopron ellen. A bajnok Vasas 2–1-re legyőzte a Mezőkövesdet, a Kaposvár vereséggel búcsúzott a másodosztálytól.

 

Tíz éve nem látott tömeg látogatott ki a Kórház utcai stadionba, hiszen már a kezdő sípszó előtt telt ház volt, 6200-­an ültek a székeken. Nem csoda, hiszen a forduló előtt második helyen álló Békéscsaba győzelme biztos feljutást ért volna, de a Ceglédnek is győznie kellett volna célja eléréséhez, a bennmaradáshoz. A házigazdák meg is adták a módját a lehetséges ünneplésnek, mivel a kezdés előtt az égen feltűnt egy JAK 52-­es repülőgép, amelynek pilótája, Vári Gyula kétszeres vadászpilóta világbajnok üdvözölte a szurkolókat és a két csapat játékosait. A mérkőzés a ceglédiek szempontjából negatív eseménnyel indult, mivel a gólerős Kormos László a 3. percben megsérült, majd a csabaiak háromszor is gólt szerezhettek volna, de sem Szilágyi Péter, sem Király Patrik, sem Birtalan Botond nem talált a hálóba. Birtalan a 28. percben már nem hibázott, majd a 63. percben ismét a kapuba lőtt, a csabai fiesztát pedig Berki Péter tette teljessé a hajrában, miután közelről a hálóba talált. A Békéscsaba a győzelemmel feljutott az NB I-be, a mérkőzés után a csabai szurkolók a pályán ünnepelték a csapatot.

Bár a feljutásért küzdő Gyirmót FC Győrnek a 30. fordulóban már nem a saját kezében volt a sorsa, az együttes villámrajtot vett a Siófok ellen: Madarász Márk parádés kapáslövése után Graszl Károly is betalált büntetőből, így a szünetben két góllal vezetett Sisa Tibor együttese. Nem tudjuk, hogy mi történt a pihenő alatt (talán a gyirmótiak értesültek a Békéscsaba előnyéről), de ezt követően változott a játék képe, ugyanis a Balaton-partiak átvették az irányítást, melynek eredményeként egyórai játék elteltével Futó Zsombor közeli lövése után szépítettek, majd néhány perc múlva Nagy János tizenegyesből kiegyenlített. Ennek ellenére az utolsó pillanatban – már emberelőnyben – nagy lehetőséghez jutott a Gyirmót, egy megítélt büntető formájában, de Magasföldi József lövését Ambrusics Róbert kitűnő reflexszel szögletre ütötte. A mérkőzés után azonban nemcsak a gyirmótiak szomorkodtak, hiszen a többi eredmény szerencsétlen alakulása miatt a Siófok a pontszerzés ellenére is csak a 14. helyen végzett, így kiesett a másodosztályból.

A forduló előtt kieső helyen álló Csákvár abban a tudatban lépett pályára az Ajka otthonában, hogy a bennmaradáshoz pontot, vagy bizonyos esetekben pontokat kell szereznie. Azt viszont talán senki nem gondolta volna, hogy egy igazi dráma után sikerült mindez. A Fejér megyei együttes 4–3-as sikerrel úgy harcolta ki a bennmaradást, hogy a 88. percig még 2–2 állt az eredményjelző táblán. Sőt, a második félidő elején még hátrányban volt Toldi Gábor együttese, de Domján Roland büntetőjével az 59. percben egyenlíteni tudott, majd jött a 89. perc, amikor Szalai Tamás egy szöglet utáni kavarodást követően betalált. Ezzel nem volt még vége, a 90. percben az Ajka egyenlített Pál Dávid révén, így lett 3–3, de a lefújás előtti másodpercekben Horváth Roland az ajkai kapuba bólintott, a Csákvár pedig ennek a gólnak köszönhetően bent maradt a másodosztályban.

Vári Barnabás góljával a Szolnok korán vezetést szerzett a Soroksárral szemben, majd az első félidő derekán egy gyors gólváltás után továbbra is a Tisza-partiaknál volt az előny. Kis Károly együttese a szünet után újabb gólokat szerezhetett volna, de a helyzetek kimaradtak és egy ellentámadás során Lovrencsics Balázs Pokorni Péter mellett a hálóba lőtt. A Soroksárnak a többi eredmény alakulása miatt mindenképpen pontot kellett szereznie, ám a mérkőzés utolsó percében Mile Krisztián szabálytalankodott a büntetőterületen belül, a megítélt tizenegyest pedig Lovrencsics higgadtan értékesítette, így a hajrában megfordította a meccset a Soroksár, és bent maradt.

Ötezer ember készült ünnepelni a bajnok Vasast a Mezőkövesd elleni szezonzárón. Az angyalföldiek az első félidőben Remili Mohamed révén büntetőt hibáztak és a sok kihagyott helyzet ideiglenesen megbosszulta magát, mivel Medgyes Zoltán a szünet után közelről a hálóba lőtt. A jól játszó Czvitkovics Péter azonban nem hagyta, hogy a Vasas vereséggel „ünnepelje” meg a feljutást, először fejjel, majd lábbal talált be, így a piros-kékek fordítottak, és végül ötpontos előnnyel nyerték meg a bajnokságot. Az NB II gólkirálya a csapat támadója, Remili Mohamed lett 19 találattal, de a második helyen is Vasas-játékos, Ferenczi István végzett, aki 17 találatot ért el.

Vereséggel, dicstelenül búcsúzott az NB II-től a Kaposvár, amely a 2013–2014-es szezonban még az első osztályban szerepelt. A ZTE már a 11. percben megszerezte a vezetést Bailo Dávid révén, majd a szünet után Babati Benjamin és Daru Bence növelte a zalaiak előnyét. A 69. percben Króner Martin szabálytalankodott a 16-oson belül Rajczi Péterrel szemben, de Szappanos Péter kivédte Fejős Áron büntetőjét. A hajrában azért Rajczi és Házi Bence betalált, ám ez már csak szépségtapasznak volt elegendő, a Kaposvár utolsó lett és nyártól a harmadik ligában folytatja.

Tovább folytatódott a Sopron remek sorozata, Supka Attila együttese tizenkét meccsen keresztül veretlen maradt a bajnokság tavaszi szezonjában. A soproniak Horváth Péter góljával vezetést szereztek a második félidő elején Balmazújvárosban, de a hazaiak a hajrában egyenlítettek, így igazságos pontosztozkodással ért véget a találkozó.

Győzelemmel tett pontot sikeres szezonjára a Szeged 2011, amely az SZTK-Erima otthonában győzött a mindkét csapat számára tét nélküli mérkőzésen.

LABDARÚGÓ NB II
30. FORDULÓ

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–CEGLÉDI VSE 3–0 (1–0)
Békéscsaba, 6200
néző. Vezette: Szabó Zsolt (Pápai Zoltán, Szalai Balázs)
BÉKÉSCSABA: Mursits (Póser, 90.) – Koszó, Fehér Zs. (Berki P., 73.), Balog Zs., Bényei – Bagi, Borbély, Spitzmüller, Király P. – Szilágyi P., Birtalan B. (Juhász Gy., 90.)
CEGLÉD: Kovács A. – Oláh M. (Kovács D., 68.), Albert I., Farkas I., Pesti D. – Koós (Markó, 84.), Dóczi, Makrai, Balog M. – Koncz, Kormos (Majoros Á., 8.)
GÓLSZERZŐ: Birtalan B. (1–0) a 28., Birtalan B. (2–0) a 63., Berki P. (3–0) a 86. percben
MESTERMÉRLEG
ZORAN SZPILSJAK
, a Békéscsaba vezetőedzője: – Úgy fejeztük be a bajnokságot, ahogy terveztük. A mérkőzés elején kissé görcsösen játszottunk, de már az elején látszott, nagyon küzd a csapat. Sok helyzet kellett a győzelemhez, de végig diktáltunk, megérdemelten nyertünk és jutottunk fel az NB I-be.
KECSKEMÉTI JÓZSEF, a Cegléd megbízott edzője: – A Békéscsaba feljutásához csak asszisztáltunk ezen a mérkőzésen, ráadásul gyengén. Egész éves gyenge teljesítményünkkel feltettük a pontot az i-re.

GYIRMÓT FC GYŐR–SIÓFOK 2–2 (2–0)
Győr-Gyirmót, 700
néző. Vezette: Erdős József (Galán Roland, Punyi Gyula)
GYIRMÓT: Somogyi Cs. – Nagy S., Graszl K., Lázár P., Présinger – Kiss M. (Magasföldi, 84.), Papp K. – Cseri (Gyurján B., 55.), Madarász M., Beliczky – Bobál G. (Oross, 73.)
SIÓFOK: Ambrusics – Fülöp N., Mogyorósi, Csató M., Polényi – Futó, Horváth A. – Nagy J., Hanzl, Papp M. (Peszmeg, 57.) – Gárdos
GÓLSZERZŐ: Madarász M. (1–0) az 5., Graszl K. (11-esből, 2–0) a 35., Futó (2–1) a 64., Nagy J. (11-esből, 2–2) a 68. percben
KIÁLLÍTVA: Nagy J. (túlzott erőkifejtésért) a 90. percben
MESTERMÉRLEG
SISA TIBOR
, a Gyirmót vezetőedzője: – Az utolsó pillanatig versenyben voltunk a feljutásért. Madarász Márkot többen bántották a mezőkövesdi kihagyott büntető miatt, ne tegyék, mert ki sem volt jelölve, csak rámaradt. Csereként Magasföldi József most sem volt kijelölve, meg kell kérdeznem, miért állt oda.
SOÓS IMRE, a Siófok vezetőedzője: – Büszke vagyok csapatomra, nagyszerű tavaszt zártak a fiúk. Nehéz helyzetünk ellenére vért izzadtunk, de ha nem csak várjuk a sült galambot, hanem mindenki annyit tesz érte, mint a játékosok, akkor fényesebb lehetett volna az elért eredményünk.

FC AJKA–AQVITAL FC CSÁKVÁR 3–4 (2–1)
Ajka, 400
néző. Vezette: Botló Béla (Iványi István, Kulman Tamás)
AJKA: Jánosa – Zsirai, Asztalos, Császár (Besztercei, 74.), Zámbó – Németh L. (Tulipán, 59.), Lattenstein, Nagy B. – Szabó Zs. (Pál D., 80.), Sowunmi, Gunther
CSÁKVÁR: Milinte – Bakos Sz., Kocsis G., Burucz, Hajdú S. – Nyilasi B. (Molnár Cs., a szünetben), Domján, Szalai T., Molnár T. (Mihály D., 82.) – Horváth R., Gajdos
GÓLSZERZŐ: Gajdos (0–1) a 14., Sowunmi (1–1) a 32., Németh L. (2–1) a 45., Domján (11–esből, 2–2) az 59., Szalai T. (2–3) a 89., Pál D. (3–3) a 90., Horváth R. (3–4) a 95. percben
KIÁLLÍTVA: Jánosa (gólhelyzetben buktatta Gajdost) az 56. percben
MESTERMÉRLEG
JÁKLI PÉTER
, az Ajka vezetőedzője: – Nehéz bármit is mondani, egy biztos, amit vállaltam, teljesítettem. A csapat bennmaradt az NB II–ben. Ez pozitívum volt a kilenc fordulóban, amíg én irányítottam a csapatot, no meg a négy hazai győzelem és a békéscsabai döntetlen.
TOLDI GÁBOR, a Csákvár vezetőedzője: – Az idegek harca volt a mérkőzés, mert először a pokolból a mennybe, majd megint a pokolba, aztán a leges legvégén ismét a mennybe mentünk. Fantasztikusan teljesítettek a játékosok.

SZOLNOKI MÁV–SOROKSÁR SC 2–3 (2–1)
Szolnok, Tiszaligeti Stadion 500
néző. Vezette: Nazsa Tamás (Tőkés Róbert, Kulcsár Judit)
SZOLNOK: Pokorni – B. Tóth, Antal G., Mile, Rokszin – Lengyel B., Kenderes – Nagy I., Tóth B. (Zsdrál, 76.), Zvara (Csirszki, 76.) – Vári
SOROKSÁR: Holczer – Simita (Szenes B., a szünetben), Pandur, Farkas A., Gohér – Lannert, Huszák – Pál A., Kovács D. (Vass Zs., a szünetben), Tóbiás (Kincses P., 63.) – Lovrencsics B.
GÓLSZERZŐ: Vári (1–0) a 10., Gohér (1–1) a 30., Vári (2–1) a 31., Lovrencsics B. (2–2) a 87., Lovrencsics B. (11-esből, 2–3) a 92. percben
MESTERMÉRLEG
KIS KÁROLY
, a Szolnok vezetőedzője: – Kettő egyes vezetésünknél többször is eldönthettük volna a mérkőzést, mivel azonban ezt nem tettük meg, a hajrában nagy árat fizettünk könnyelműségünkért.
LISZTES KRISZTIÁN, a Soroksár vezetőedzője: – A nyolcvanhetedik percben még kieső helyen álltunk, de képesek voltunk fordítani, s újonc csapatként bennmaradtunk a második vonalban, ezért tehát gratulálok csapatomnak.

VASAS–MEZŐKÖVESD ZSÓRY 2–1 (0–0)
Illovszky-stadion, 5000
néző. Vezette: Lovas László (Aradi József, Makkosné Petz Brigitta)
VASAS: Németh G. – Bori (Ádám M., 64.), Debreceni, Tamás L., Görgényi – Gál M., Czvitkovics, Hangya – Remili (Murka, 87.), Ferenczi I. (Kenesei K., 73.), Vass P.
MEZŐKÖVESD: Dombó – Szeles, Nánási, Gengeliczki, Sváb – Baracskai (Csirmaz, a szünetben), Takács P. – Molnár G., Tajthy, Medgyes (Izing, 59.) – Balajti (Nyilas E., 72.)
GÓLSZERZŐ: Medgyes (0–1) az 51., Czvitkovics (1–1) a 61., Czvitkovics (2–1) a 83. percben
KIÁLLÍTVA: Izing (megrúgta Remilit) a 63. percben
MESTERMÉRLEG
SZANYÓ KÁROLY
, a Vasas vezetőedzője: – Határtalanul boldog vagyok, soha nem gondoltam volna, hogy a pályafutásom első másfél évében bajnoki címet ünnepelhetek. A siker a csapaté, de köszönettel tartozom mindenkinek, a szurkolóknak, a családtagjaimnak és legfőképpen Jámbor Jánosnak.
VARGA ATTILA, a Mezőkövesd megbízott edzője: – Az első félidőben egyértelműen a Vasas volt a jobb, de akkor is megvoltak a helyzeteink, csak elügyetlenkedtük. A második játékrészben változatos volt támadó játékunk, de továbbra is sorra rontottuk a helyzeteinket, ezért vereség lett a vége.

BALMAZÚJVÁROS–SVSE-GYSEV 1–1 (0–0)
Balmazújváros, 1000
néző. Vezette: Takács Tamás (Kovács II Gábor, Vígh-Tarsonyi Gergő)
BALMAZÚJVÁROS: Radosevic – Bokros, Gal, Kiss L., Virág A. – Vachtler (Tóth L., 64.), Batarelo, Sigér, Vajda (Batizi-Pócsi, 56.) – Pavlicic (Pintér N., 56.), Mijatovic
SVSE: Halasi – Maráczi, Jovetics, Bobál D., Szabó L. – Holdampf (Horváth A., 82.) – Horváth P., Kapacina (Sifter, 58.), Pintér A. (Deme, a szünetben), Zamostny – Erdélyi
GÓLSZERZŐ: Horváth P. (0–1) a 46., Batarelo (1–1) a 80. percben
KIÁLLÍTVA: Szabó L. (második sárga lap után) a 90. percben
MESTERMÉRLEG
FECZKÓ TAMÁS
, a Balmazújváros vezetőedzője: – Ezúttal is jól játszottunk, végigtámadtuk a mérkőzést, kapufát is rúgtunk, és szerencsére a döntetlen is elég volt célunk eléréséhez.
SUPKA ATTILA, a Sopron vezetőedzője: – Már az első perctől kezdve látszott, hogy az ellenfél mindent elkövet a bennmaradásért, ennek ellenére az első félidőben még elfogadhatóan játszottunk, a folytatásban viszont többször hibáztunk, ennek tulajdonítható a döntetlen.

SZTK-ERIMA–SZEGED 2011 1–2 (0–1)
Szigetszentmiklós, 400
néző. Vezette: Solymosi Péter (Kiss Balázs, Máyer Gábor)
SZTK: Sánta – Puskás G., Kornis, Hevesi-Tóth, Benkő-Bíró – Sós M., Mészáros L. – Bonifert (Jasarevic, 67.), Szepessy R. (Sipos B., 58.), Benkő K. (Domokos, 62.) – Fekete Á.
SZEGED: Belecsan – Szabó P., Markovics, Berde, Farkas M. (Polareczki, 25.) – Oláh G. (Manga, 80.), Zelenyánszki, Máté P. – Hegedűs M. (Hegedűs E.,68.) – Oláh L., Fitos
GÓLSZERZŐ: Szabó P. (0–1) a 7., Szepessy R. (11–esből, 1–1) a 49., Hegedűs M. (1–2) az 56. percben
MESTERMÉRLEG
SZAMOSI TAMÁS
, a Szigetszentmiklós megbízott vezetőedzője: – Szervezett csapat ellen játszottunk, a második félidőben azonban sikerült a vendégekre erőltetni az akaratunkat, de nehezen tudtunk helyzetet kialakítani. A jövővel kapcsolatban sok minden eldőlni látszik.
NYILAS ELEK, a Szeged vezetőedzője: – Jó mérkőzést játszottunk, büszke vagyok játékosaimra, akik úgy játszottak, olyan elánnal, mintha az első mérkőzés lett volna. Remek éves teljesítményre tettük fel a koronát.

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI–ZTE FC 2–3 (0–1)

Kaposvár, 200 néző. Vezette: Gaál Gyöngyi (Hofbauer Roland, Kis Zoltán)
KAPOSVÁR: Bozsó – Albert Á., Kovács O. (Hampuk, 64.), Petrók, Vermes, Hadaró – Nagy K., Lakatos G., Fejős (Házi, 70.) – Faggyas (Kozics, 42.), Rajczi
ZTE: Szappanos – Pajor, Króner, Simonfalvi, Bedi – Délczeg (Vittman, 49.), Szakály A. – Bailo (Murai, 64.), Szőllősi F., Városi (Babati, 49.) – Daru
GÓLSZERZŐ: Bailo (0–1) a 11., Babati (0–2) az 55., Daru (0–3) a 64., Rajczi (1–3) a 76., Házi B. (2–3) a 87. percben
KIÁLLÍTVA: Lakatos Gergő (a második sárga lap után) a 92. percben
MESTERMÉRLEG
PRUKNER LÁSZLÓ
, a Kaposvár vezetőedzője: – Megkaptuk szokásos gólunkat, ami a kabaré szintjén van. Annyit kértem csak, hogy az önbecsülésünkért játsszunk, mert más nem maradt. Két évvel ezelőtt nyilatkoztam, hogy nem jó felé indultunk el, de mindenkiknek elcsúszott a füle mellett a véleményem, és a zuhanást nem lehetett megállítani. Sok embernek komoly felelőssége van abban, hogy amit felépítettünk, közösen leromboltuk.
LENDVAI MIKLÓS, a ZTE vezetőedzője: – Nagyon fontos volt számunkra, hogy megtartsuk nyolcadik helyünket és ez sikerült is. A győzelemnek örülök, de a teljesítményünknek csak hellyel-közzel. A lehetőségeink megvannak, de még alakulóban van a Zalaegerszeg kerete.

A Vasas és a Békéscsaba feljutott az NB I-be, míg a Siófok, a Cegléd és a Kaposvár kiesett, így ők jövőre az NB III-ban folytatják.

AZ NB II 2014–15-ÖS SZEZONJÁNAK VÉGEREDMÉNYE
1. Vasas FC 30 21 3 6 68–31 +37 66
2. Békéscsaba Előre 30 18 7 5 42–23 +19 61
3. Gyirmót FC Győr 30 16 11 3 54–32 +22 59
4. Mezőkövesd Zsóry FC 30 13 9 8 53–37 +16 48
5. Soproni VSE-GYSEV 30 12 12 6 46–38 +8 48
6. Szolnoki MÁV FC 30 13 7 10 50–47 +3 46
7. Szeged 2011 30 13 6 11 36–32 +4 45
8. ZTE FC 30 10 8 12 42–47 –5 38
9. Soroksár SC 30 9 6 15 32–41 –9 33
10. Szigetszentmiklósi TK 30 7 12 11 24–35 –11 33
11. FC Ajka 30 8 8 14 43–46 –3 32
12. Aqvital FC Csákvár 30 8 8 14 44–56 –12 32
13. Balmazújváros 30 8 8 14 35–52 –17 32
14. FGSZ Siófok 30 7 10 13 40–52 –12 31
15. Ceglédi VSE 30 6 9 15 33–56 –23 27
16. Kaposvári Rákóczi FC 30 5 8 17 30–47 –17 23

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik