NB II: menetel a Vasas; megbotlott a Békéscsaba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.11. 16:31
null
A Békéscsaba nem bírt az Ajkával (fotó: Békéscsaba Facebook)
Szombaton hét mérkőzést rendeztek a labdarúgó NB II 23. fordulójában. A listavezető Vasas 2–0-ra nyert a Szigetszentmiklós otthonában, és menetel a bajnoki cím felé. A Békéscsaba nem bírt otthon az Ajkával. A Gyirmót FC Győr a Szeged 2011 otthonában, Gyulán nyert, így már feljutó helyen áll, míg a Somogy megyei rangadón a Siófok magabiztosan győzte le a Kaposvárt. Egymás után másodszor kapott három gólt otthon a ZTE, a Balmazújváros pedig Szolnokról vitte haza a három pontot.

Egy rutinos középhátvéd, Grúz Tamás „szállította” a gólokat a Vasasnak, amely az SZTK-Erima otthonában győzött. Már az első félidőben is az angyalföldiek dolgoztak ki több lehetőséget, de vagy a támadóik hibáztak, vagy Horváth László kapus állta útját a próbálkozásoknak. A szünet után aztán a Vasas három percen belül kétszer is a hálóba talált: először egy Czvitkovics szöglete után fejelt Grúz a hálóba, majd egy kavarodást követően továbbította ugyanő a labdát a kapuba. A Vasas teljesen megérdemelt győzelmet aratott és továbbra is listavezető a bajnokságban.

Meglepetésre hazai pályán nem bírt a Békéscsaba a kiesés ellen küzdő Ajkával. A vendégek hősiesen küzdöttek az egész mérkőzésen, a védelmük stabilan állt a lábán, de leginkább Jánosa Tibor kapus dicsérhető, aki a békéscsabaiak legnagyobb lehetőségeinél is magabiztosan hárított. A 73. percben Nagy Bálint kiállítása miatt emberelőnybe került a hazai együttes, de ezzel sem tudtak élni, mivel hiába folyt szinte egy térfélen a játék, a csabai támadók képtelenek voltak a hálóba találni. A pontvesztésnek köszönhetően ráadásul át kellett adniuk a feljutást érő második helyet a Gyirmótnak.

A somogyi rangadón a Siófok magabiztosan győzte le a szintén a kiesés ellen küzdő Kaposvárt. A félidő közepétől a Balaton-partiak irányították a találkozót, és Andorka Péter lövésével vezetést szereztek, amelyet tíz perccel később követett Peszmeg Viktor bombagólja. A 45. percben aztán Andorka tizenegyesből tette még megnyugtatóbbá a siófokiak előnyét, így a szünet után már nem sok említésre méltó esemény történt. A Siófok sorozatban harmadik alkalommal nyert 3–0-ra és egyre inkább eltávolodik a kiesőzónától, a Kaposvár pedig nagyon nagy bajban van.

Fontos győzelmet aratott a Gyirmót FC Győr Gyulán, a Szeged 2011 vendégeként. Madarász Márk tizenegyesből elért gólja után a 29. percben Gyurján Bence a 16-os sarkáról hatalmas lövést zúdított a hazaiak kapujának jobb felső sarkába. A 77. percben szépített a hazai együttes, Polareczki Roland jobb oldali beadását Germán Tamás továbbította szép fejessel a gyirmóti kapuba, de a hajrában a két perccel korábban beállt Tóth Norbert lecsapott egy rosszul hazaadott labdára és a rövid sarokba lőtt. A Gyirmót a győzelemnek és a Békéscsaba döntetlenjének köszönhetően a második, feljutást érő helyre ugrott a tabellán.

Öt védővel állt fel hazai pályán a Cegléd a Sopron ellen és a túlzottnak tűnő óvatosságnak volt is oka, hiszen a jó formában lévő soproniak az első félidőben több gólt is szerezhettek volna. A második félidő már kiegyenlített volt, mindkét együttesnek voltak lehetőségei és a hajrá is hasonlóan alakult; a 88. percben egy szöglet remek helyzetben találta középen a szerb Alekszandar Joveticset, akinek fejesét Tóth Zoltán óriási bravúrral mentette, míg a 92. percben a másik kapunál Koós Gábor szöglete után Oláh Máté teljesen tisztán állva melléfejelt.

Nagy meglepetésre a Balmazújváros mindhárom pontot elvitte Szolnokról. A vendégek Vachtler Csaba góljával szereztek vezetést az első félidőben, de a szünet után a Szolnok minden erejét mozgósította az egyenlítés érdekében, sőt az 57. percben tizenegyeshez is jutott, miután Tóth Bencét buktatták a vendég tizenhatoson belül. A büntetőhöz a szolnokiak egyik legjobb rúgótechnikájú játékosa, Nagy István állt, ám a Panenka-módra elvégzett büntető ezúttal balul sült el, hiszen a vendégek kapusa, Bozidar Radosevic könnyedén fogta mellre a középre passzolt labdát. És mint később kiderült, ezzel nem csak az egyenlítés, hanem a három bajnoki pont is elúszott a szolnokiak számára, sőt a hajrában inkább a Balmazújvárosnak voltak helyzetei, de Batizi-Pócsi Balázs rendre rossz megoldást választott.

Sorrendben másodszor kapott ki és másodszor kapott három gólt hazai pályán a ZTE. A múlt heti, Siófok elleni súlyos kudarc után a Csákvár is győzelemmel távozott a kék-fehérektől, akik továbbra is keresik önmagukat. A vendégek Kocsis Gábor lövésével szereztek vezetést, amelyet Délczeg Gergely büntetőből még kiegyenlített az első játékrészben, de a második félidőben Molnár Csaba és Horváth Roland is gólt szerzett, Daru Bence pedig csak szépíteni tudott. Igaz, Daru lábában ott volt az egyenlítés, de Délczeg középre fejelt labdáját az ötös sarkáról a kapu fölé bombázta. A csákváriak újabb fontos sikert arattak a bennmaradásért vívott harcban.

NB II, 23. FORDULÓ

Szombat:

SZTK-ERIMA–VASAS 0–2 (0–0)
Szigetszentmiklós, 600
néző. Vezette: Kovács Gergely (Kepe Arnold, Kulman Tamás)
SZTK: Horváth L. – Puskás G., Tóth F., Hevesi-Tóth, Pollák – Mészáros L. (Szepessy, 62.) – Weitner (Osváth, 54.), Barna, Domokos – Kollega (Sipos B., 74.), Szabó B.
VASAS: Hermány – Bori, Grúz, Debreceni, Hangya – Vida, Czvitkovics (Murka, 86.), Berecz – Vass P. (Ádám, 63.), Remili, Lázok (Ferenczi I., 79.)
GÓLSZERZŐ: Grúz (0–1) a 69., Grúz (0–2) a 71. percben
MESTERMÉRLEG
HORVÁTH FERENC,
a Szigetszentmiklós vezetőedzője: – A Vasas győzelme megérdemelt, de az a kérdésem az MLSZ-hez, hogy miért küld albán vagy román játékvezetőt magyar mérkőzésre? Ja, hogy magyarok? Akkor mit várunk, várhatunk játékosainktól, ha a játékvezető megijed néhány száz nézőtől.
SZANYÓ KÁROLY, a Vasas vezetőedzője: – Játékosaim egymás teljesítményét múlták felül ezen a küzdelmes mérkőzésen. Ennek a hozzáállásnak csak győzelem lehetett a vége. Csapatom maradéktalanul betartotta, amit megbeszéltünk, amit kértem. Le a kalappal a fiúk előtt.

ZTE FC–AQVITAL FC CSÁKVÁR 2–3 (1–1)
Zalaegerszeg, ZTE-Aréna, 1243
néző. Vezette: Botló Béla (Iványi István, Kiss Balázs)
ZTE: Szappanos – Simonfalvi, Króner, Forgács, Bedi – Kovács G. – Babati, Szőllősi (Szegleti, 61.), Délczeg – Daru, Vittman (Murai, 68.)
CSÁKVÁR: Milinte – Fényes (Köntös, 31.), Szalai T., Kocsis G. (Mihály, 58.), Hajdú S. – Domján – Bakos, Varga Z. (Molnár T., a szünetben), Molnár Cs. – Gajdos, Horváth R.
GÓLSZERZŐ: Kocsis G. (0–1) a 22., Délczeg (1–1) a 36., Molnár Cs. (1–2) a 49., Horváth R. (1–3) a 80., Daru (2–3) a 84. percben
MESTERMÉRLEG
LENDVAI MIKLÓS,
a ZTE vezetőedzője: – Nagyon sok helyzetet alakítottunk ki, de rossz százalékban értékesítettük őket, ezért is szenvedtünk vereséget. Csapatom nagy elszántsággal futballozott, mégsem maradt más, mint gratuláljak az ellenfélnek.
TOLDI GÁBOR, a Csákvár vezetőedzője: – Nagy fegyverténynek tartom győzelmünket, mivel kényszerből két játékost is le kellett cserélnem a védelemből. Ennek ellenére jól teljesítettünk, idegenben három gólt szerezni nagy fegyvertény, le a kalappal csapatom előtt.

SZEGED 2011–GYIRMÓT FC GYŐR 1–3 (0–2)
Gyula, Grosics Akadémia Sporttelep, 300
néző. Vezette: Oláh G. (Kovács II Gábor, Vígh-Tarsonyi Gergő)
SZEGED: Szántai – Szabó P., Markovics, Farkas M., Mészáros M. – Zelenyánszki (Polareczki, 55.), Berde, Oláh G. (Hegedűs E., 86.), Fitos – Hegedűs M. (Manga, 63.), Germán
GYIRMÓT: Somogyi – Nagy S., Balog Z., Lázár P., Fejes J. – Papp K., Kiss M. – Gyurján (Cseri, 62.), Madarász (Magasföldi, 87.), Beliczky – Bobál G. (Tóth N., 86.)
GÓLSZERZŐ: Madarász (11-esből, 0–1) a 15., Gyurján (0–2) a 29., Germán (1–2) a 77., Tóth N. (1–3) a 88. percben
MESTERMÉRLEG
NYILAS ELEK,
a Szeged vezetőedzője: – A belső védők elvétettek egy labdát, s ebből alakult ki a tizenegyes előtti szituáció. Az már más kérdés, hogy azonos testhelyzetű küzdelemben leginkább ellenünk ítélnek a játékvezetők, de ehhez már kezdünk hozzászokni. Nem éreztem nagy különbséget a két csapat között.
SISA TIBOR, a Gyirmót vezetőedzője: – Megérdemelten nyertünk, márpedig a Szeged ellen kevés együttes léphet pályára győzelmi eséllyel. Örülök ennek az értékes három pontnak, amelyet nagyon jó csapat ellen és nagyon jó pályán értünk el.

SZOLNOKI MÁV–BALMAZÚJVÁROS 0–1 (0–1)
Szolnok, Tiszaligeti Stadion, 500
néző. Vezette: Kovács J. Zoltán (Varga II Gábor, Máyer Gábor)
SZOLNOK: Pokorni – Galambos (Csirszki, a szünetben), Racskó, Mile, Fritz – Kenderes, Lengyel B. – Nagy I. (Mundi, 60.), Tóth B., Rokszin (Zsolnai, a szünetben) – B. Tóth
BALMAZÚJVÁROS: Radosevic – Bokros, Papp F., Kiss L., Virág – Kónya – Popovic (Csonka, 77.), Pintér N. (Pavlicic, 69.), Batarelo, Vachtler (Tóth L., 65.) – Batizi-Pócsi
GÓLSZERZŐ: Vachtler (0–1) a 25. percben
MESTERMÉRLEG
KIS KÁROLY,
a Szolnok vezetőedzője: – Roppant bosszús vagyok, és nyugodtan mondhatom, saját magunkat vertük meg, ami persze nem von le semmit a Balmazújváros győzelmének értékéből.
FECZKÓ TAMÁS, a Balmazújváros vezetőedzője: – Értékes három pontot szereztünk a jó szolnoki csapat otthonában. A végjátékban több gólt is szerezhettünk volna, s akkor nem kellett volna izgulnunk a győzelem miatt.

CEGLÉDI VSE–SVSE-GYSEV 0–0
Cegléd, 300
néző. Vezette: Takács Tamás (Galán Roland, Punyi Gyula)
CEGLÉD: Tóth Z. – Oláh M., Urbán P., Makrai, Farkas I., Pesti D. – Vattai, Dóczi, Koncz (Koós, 67.) – Szabó D. (Laczkó M., 56.), Balog M. (Majoros, 84.)
SVSE: Halasi – Fazekas G., Sifter, Jovetics, Füredi – Erdélyi L. (Deme, 54.), Holdampf, Szabó L. – Kovács Á. (Kapacina, 79.), Zamostny, Eszlátyi (Horváth P., 67.)
MESTERMÉRLEG
SZABÓ ISTVÁN,
a Cegléd vezetőedzője: – Elsődleges célunkat elértük, sikerült kapott gól nélkül lejátszani a mérkőzést. A védekezés viszont a játékosok nagyon sok energiáját felemésztette, így a reméltnél csak kevesebb helyzetet sikerült kidolgoznunk.
SUPKA ATTILA, a Sopron vezetőedzője: – Egész szezonra is elég gólhelyzetet hagytunk ki ezen a mérkőzésen. Persze örülünk az egy pontnak, de ahhoz, hogy közelebb kerüljünk az élvonalhoz, nagyobb koncentrációval kell játszanunk.

SIÓFOK–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 3–0 (3–0)
Siófok, 1000
néző. Vezette: Nazsa Tamás (Takács Gábor, Tőkés Róbert)
SIÓFOK: Tajti N. – Nagy J., Mogyorósi, Csató M., Polényi – Horváth A., Peszmeg (Hanzl, 67.) – Gárdos (Molnár M., 58.), Ivancsics (Futó, 77.), Papp M. – Andorka
KAPOSVÁR: Somodi – Kiss M. (Fejős, 41.), Vermes, Petrók, Házi – Hampuk (Király V., a szünetben), Nagy K., Dominic, Hadaró – Rajczi (Olasz D., 57.), Faggyas
GÓLSZERZŐ: Andorka (1–0) a 30., Peszmeg (2–0) a 40., Andorka (11–esből, 3–0) a 45. percben
MESTERMÉRLEG
SOÓS IMRE,
a Siófok vezetőedzője: – Nem játszottunk jól, de az az igazán jó csapat, amelyik gyengébb játékkal is fölényes győzelmet arat. Büszke vagyok játékosaimra, a nehézségek ellenére igazi sportemberek.
PRUKNER LÁSZLÓ, a Kaposvár szakmai igazgatója: – A Siófok megérdemelten nyert, mert fej nélkül nehéz ezt a játékot jól játszani. A saját hibáink mellett egy tehetséges játékvezető döntése is befolyásolta a végeredményt.

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–FC AJKA 0–0
Békéscsaba, 1400
néző. Vezette: Takács János (Szilágyi Norbert, dr. Kulcsár Judit)
BÉKÉSCSABA: Póser – Bényei, Koszó, Balog Zs., Juhász Gy. (Fehér Zs., 83.) – Bagi (Balázs R., 68.), Borbély B., Spitzmüller, Király P. – Viczián (Prasler, 61.), Szilágyi P.
AJKA: Jánosa – Zsirai, Asztalos, Császár, Köles – Németh L. (Varga G., 59.), Csordás Sz., Nagy B., Zámbó – Sowunmi (Szabó Zs., 62.), Major N. (Pál D., 78.)
KIÁLLÍTVA: Nagy Bálint (a második sárga lap után) a 74. percben
MESTERMÉRLEG
ZORAN SZPISLJAK
, a Békéscsaba vezetőedzője: – Az Ajka nagyon szervezetten játszott, kontrákra építettek, amelyek veszélyesek voltak. Ráadásul nem tudtuk feltörni a vendégek védelmét, de ha mégis túljutottunk rajtuk, akkor az utolsó passzokba mindig hiba csúszott. De nincs veszve semmi, sok forduló van még hátra a bajnokságból.
JÁKLI PÉTER, az Ajka vezetőedzője: – Az első félidő után a Békéscsaba beszorított bennünket a kapu elé, mégis a legnagyobb gólszerzési lehetőséget mi hagytuk ki. Az egy pont megszerzésében bíztunk, amit lelkes és szervezett játékkal el is értünk.

Pénteken játszották:
Soroksár–Mezőkövesd 1–1

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 23 15 2 6 46–23 +23 47
2. Gyirmót FC Győr 23 12 9 2 38–20 +18 45
3. Békéscsaba Előre 23 13 5 5 31–22 +9 44
4. Mezőkövesd Zsóry FC 23 11 8 4 43–24 +19 41
5. Szolnoki MÁV FC 23 10 7 6 39–36 +3 37
6. Szeged 2011 23 10 4 9 27–25 +2 34
7. Soproni VSE-GYSEV 23 8 9 6 33–30 +3 33
8. ZTE FC 23 7 8 8 29–34 –5 29
9. Szigetszentmiklósi TK 23 6 10 7 18–25 –7 28
10. FGSZ Siófok 23 6 9 8 34–37 –3 27
11. Aqvital FC Csákvár 23 6 7 10 34–38 –4 25
12. Soroksár SC 23 6 6 11 23–31 –8 24
13. Ceglédi VSE 23 5 9 9 27–33 –6 24
14. FC Ajka 23 5 7 11 30–36 –6 22
15. Kaposvári Rákóczi FC 23 4 6 13 20–34 –14 18
16. Balmazújváros 23 4 6 13 22–46 –24 18

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik