NB II: élnek az opcióval, marad a szakmai stáb Csákváron

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.05.18. 13:36
null
A Csákvár keretének kilencven százaléka együtt marad (Fotó: Fehér Gábor/Fejér Megyei Hírlap)
Folytatja munkáját a tavaly nyáron egy plusz egy éves szerződést aláíró Visinka Ede és stábja Csákváron. A szakember a klub honlapján elárulta, hogy a keret kilencven százaléka megmarad, s a távozók helyére újabb fiatalokat várnak a Puskás Akadémiától.

Tavaly egy plusz egy éves szerződést kötöttünk, s a második esztendő a nyáron automatikusan életbe lép – mondta az aqvitalfc.hu-n Visinka Ede.Nem csak én, a stábom is marad, azaz a következő évadban is a Csákvár minél jobb szerepléséért dolgozunk. Május végéig egyébként edzésben maradunk, azt követően kapnak egy rövid szabadságot a keret tagjai. Igyekszünk a kialakult helyzetből a legtöbbet kihozni és már most megkezdjük a 2020–2021-es idényre való felkészülést. Úgy tervezzük a munkát, hogy augusztus másodikán rajtol a bajnokság. Keretünk kilencven százaléka megmarad – ha azt vesszük, hogy tavaly nyáron mekkora átalakuláson mentünk keresztül, ez óriási előrelépés. A távozók megüresedett helyére zömében fiatal akadémisták érkeznek. Egy évvel ezelőtt két-három hét állt a rendelkezésünkre a fiatalok kiválasztására, illetve beépítésére, most viszont mindezt már májusban megejthetjük. Az elmúlt évben is figyelemmel követtem az Akadémia korosztályos csapatainak legügyesebb játékosait, így nyugodtan mondhatom, többeket is szívesen látnék Csákváron.”

Visinka Ede nem nevesítette meg a kiszemelteket, annyit árult el, hogy 3-4 felcsúti fiatal már ezekben a napokban is a csákváriakkal készül.

A Csákvár 43 ponttal a 4. helyen zárt a két héttel ezelőtt befejezettnek nyilvánított NB II-es bajnokságban.

Legfrissebb hírek

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05

A háromgólos győzelmet arató Honvéd hárompontos előnnyel telelhet az NB II élén

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:58

Nem tudott nyerni a Csákvár, lecsúszott a dobogóról a téli szünetre

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:51

Döntetlen Békéscsabán, az egy pontnak inkább a kövesdiek örülhetnek

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:50

Pálinkás duplájával gyűrte le a KTE a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:45

Bravúr a javából: története során először győzte le hazai pályán az Ajka a Vasast!

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 16:51

A Videoton ellen is kétgólos hátrányból felállva szerzett pontot hazai pályán a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 14:54

Kétszer villant a piros lap Karcagon, már nem hibátlan hazai pályán az újonc

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 14:50
Ezek is érdekelhetik