NB II: Csizmadia az út elején jár, de eljátszott már a Fradi gondolatával

N-P. T.N-P. T.
2019.10.21. 07:48
A labdarúgó NB II 13. fordulójában a listavezető MTK hazai pályán hátrányból győzte le a forduló előtt még második Budafokot. A találkozó után az NSO Tv stábja a győztes gólt szerző Lencse Lászlóval, az élete gólját rúgó Micsinai Miklóssal és a Budafoki MTE fiatalon is igen sikeres vezetőedzőjével, Csizmadia Csabával beszélgetett.

A Budafoki MTE vezetőedzője, Csizmadia Csaba szerint csapata saját magát hozta nehéz helyzetbe az MTK ellen.

„Nagyon jó focit játszik az MTK, de azt gondolom, hogy ezt tudtuk hatástalanítani, és sokkal mérgesebb vagyok most azért, mert két nagy egyéni hibából tudott gólt szerezni az MTK. Ez nagyon bosszantó. Remélhetőleg a srácok levonják ebből a tanulságot, hogy egy jó csapat megbosszulja ezeket a hibákat.”

A 33 éves tréner videónkban beszél arról, mennyire volt furcsa számára, hogy nemrég még játékosként szerzett gólt az MTK vendégeként; hogy előnynek vagy hátránynak érzi-e, hogy korábbi csapattársait készíti fel hétről hétre, illetve a jövőjéről is kérdeztük, például, hogy eljátszott-e már volt csapata, a Ferencváros irányításának a gondolatával.

Játékosa, Micsinai Miklós beszélt nekünk arról, mi lehet Csizmadia titka, illetve élete góljáról is, mellyel megszerezte a vezetést csapatának.

Az MTK győztes találatát Lencse László szerezte, aki szerint nagyon jó csapattal találkoztak.

„Kaptunk egy óriási gólt, ha azt valahogy elkerüljük, akkor könnyebb lett volna a mérkőzés. A végén beszorítottak minket, voltak meleg pillanatok, de szerintem jól játszottunk, és megérdemelten nyertünk.”

LABDARÚGÓ NB II
13. FORDULÓ

MTK BUDAPEST
–BUDAFOKI MTE 2–1 (1–1)
Új
Hidegkuti Nándor Stadion, 1983 néző. Vezette: Takács János (Szilágyi Norbert, Punyi Gyula)
MTK: Somodi – Fülöp N., Pintér Á. (Deutsch, a szünetben), Varju, Nagy Zs. – Cseke, Mezei (Kanta J., 86.) – Vass P., Palincsár, Katona M. – Lencse (Simon A., 74.) Vezetőedző: Michael Boris
Budafok: Kovács Z. – Opavszky, Króner, Romic, Kirják (Gohér, 81.) – Micsinai, Oláh B. – Ihrig-Farkas (Horváth R., 68.), Kulcsár K. (Vankó, 81.), Szabó M. – Kovács D. Vezetőedző: Csizmadia Csaba
Gólszerző: Micsinai (0–1) a 7., Katona M. (1–1) a 19., Lencse (2–1) a 73. percben

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52