NB II: Boér nyáron távozik Békéscsabáról – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.04.24. 07:02
Boér Gábor vezetőedző bejelentette, hogy a tavaszi szezon végeztével távozik a labdarúgó NB II-ben szereplő Békéscsaba 1912 Előrétől, mivel edzői pályafutását máshol folytatja – számolt be róla a klub hivatalos honlapja.

Boér Gábor a 2015–2016-os idényben a csabaiak NB III-as csapatát irányította, a 2016–2017-es kiírásban viszont már Zoran Szpisljak munkáját segítette asszisztens edzőként az első csapatnál. 2017 márciusában megbízott vezetőedző lett, majd ezt követően véglegesítették. A 2017–2018-as NB II-es bajnokságban bronzéremig vezette a Békéscsabát.Boér Gábor a 2015–2016-os idényben a csabaiak NB III-as csapatát irányította, a 2016–2017-es kiírásban viszont már Zoran Szpisljak munkáját segítette asszisztens edzőként az első csapatnál. 2017 márciusában megbízott vezetőedző lett, majd ezt követően véglegesítették. A 2017–2018-as NB II-es bajnokságban bronzéremig vezette a Békéscsabát.

Az új vezetőedző személyét a vezetőség a későbbiekben nevezi meg. A klub filozófiája és célkitűzései továbbra is változatlanok maradnak, azaz elsősorban helyi kötődésű, saját nevelésű fiatal játékosokra épül majd az együttes, és kizárólag olyan szakember érkezhet, aki mindenféle téren szinkronban tud dolgozni ezekkel az elvekkel.

A szakmai stábból nyáron Boér mellett Makra Zsolt asszisztens edző és Kovács Tamás erőnléti edző is távozik.

Mint korábban hírt adtunk róla, Boér Gábor a szintén másodosztályú ETO FC Győr kívánságlistáján van, békéscsabai távozása előrevetíti győri munkavállalását.

Legfrissebb hírek

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 21:01

Hajrában elért góllal a Tiszakécske legyőzte és letaszította a tabella éléről a Honvédot

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 18:57

Utolsó pillanatban szerzett góllal gyűjtötte be a pontokat a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 18:50

A Soroksár nyerte a pesti rangadót, és elmozdult a kiesőzónából

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 18:50

Hursán duplájával kétgólos hátrányból kapaszkodott vissza a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 18:49

Kiütötte a Vasas a Szegedet, és újra vezeti az NB II tabelláját

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 18:45

Beke Péter duplázott, a KTE magabiztosan verte meg a Szentlőrincet

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 18:44

A Videoton a szünet után néhány percen belül lerendezte a meccset a Kövesd ellen

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 17:54
Ezek is érdekelhetik