NB II: berobbant az élvonalba, most az újoncnál bizonyíthat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.13. 18:31
Bő egy évvel ezelőtt a Győri ETO színeiben első NB I-es mérkőzésén gólt szerzett Mayer Milán, de a támadó most úgy döntött, hogy nem marad a harmadosztályban ragadt győrieknél, hanem az NB II-es Mosonmagyaróvárban folytatja pályafutását – számolt be róla a klub honlapja.

Mayer Milán szabályosan berobbant az NB I-be, amikor 2015 áprilisában, 19 évesen, alig negyedóra játék után gólt szerzett a Győri ETO színeiben a Nyíregyháza elleni találkozón.Mayer Milán szabályosan berobbant az NB I-be, amikor 2015 áprilisában, 19 évesen, alig negyedóra játék után gólt szerzett a Győri ETO színeiben a Nyíregyháza elleni találkozón.

„Azon a héten csütörtökön edzettem először a felnőttcsapattal, és meg is lepődtem, amikor Miriuta László csereként a pályára küldött – mondta a fiatal támadó az óvári klub honlapján. – A Nyíregyháza volt az ellenfél, és sikerült fejes góllal egyenlítenem a mérkőzés hajrájában, így számomra valóban emlékezetes volt a bemutatkozás az élvonalban. Utána még öt alkalommal játszottam a bajnokságban, így eddig összesen hat első osztályú mérkőzésem van."

A következő év azonban nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, az NB III-ba visszasorolt Győr nem jutott fel a harmadosztályból.

„A keretünk alkalmas volt a feljutásra, és magabiztosan kezdtük a bajnokságot. Nekem is elég jól ment a játék, az őszi szezonban 11 gólt szereztem. Az októberi rangadókon azonban megtorpantunk, és ennek edzőváltás lett a következménye. Ez sem segített, nem nyertük vissza a jó formánkat. Nem voltunk igazán egységesek, a rutin is nagyon hiányzott a játékunkból, sőt az idő múlásával egyre görcsösebbek is lettünk."

Mayer a feljutás elmaradása miatt eldöntötte, hogy vált, és Mosonmagyaróvárra igazol.

„Ellenfélként is szimpatikus volt az MTE 1904 ötletes, támadó szellemű játéka, az pedig egyértelmű volt a számomra, hogy nem akarok még egy évet a harmadosztályban tölteni. Rengeteget kell még fejlődnöm, amelyhez húsz évesen nagy segítséget ad az NB II – itt már kiváló csapatok szerepelnek, és nagy mérkőzésszámot jegyez a bajnokság."

A Nemzeti Sport Online úgy tudja, hogy Mayer mellett a kisalföldi klub vezetősége megegyezett az előző szezonban Vácott futballozó Kószás Krisztiánnal is.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOSONMAGYARÓVÁRNÁL
Érkezők:
Bohner Roland (Gyirmót, kölcsön után végleg), Kószás Krisztián (szabadon igazolható, legutóbb Vác), Mayer Milán (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Németh Márk (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként)
Távozók: Hanzl Máté (Ajka?), Nagy Ádám (befejezte pályafutását, pályaedző lett)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Bohner Roland (Gyirmót FC Győr)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik