NB II: Benczés felajánlotta a lemondását Mezőkövesden

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.09. 08:10
A labdarúgó NB I-be feljutásra ácsingózó mezőkövesdi együttes folytatta hazai mélyrepülését, újra kikapott (0–2), az utóbbi négy bajnokijából immár harmadszor. Benczés Miklós vezetőedző ezért felajánlotta a lemondását.

A negyedik helyen álló csapat trénere úgy érezte a lefújás után, itt az ideje a búcsúnak, egyelőre azonban kérdés, hogy a kövesdi vezetőség elfogadja-e a lemondását.A negyedik helyen álló csapat trénere úgy érezte a lefújás után, itt az ideje a búcsúnak, egyelőre azonban kérdés, hogy a kövesdi vezetőség elfogadja-e a lemondását.

„Természetesen nem akarunk forró fejjel bármit is mondani, ezért leghamarabb hétfőn hozunk döntést – nyilatkozta Tóth László, a Mezőkövesd Zsóry szakmai igazgatója a Nemzeti Sportnak. – Lehet, hogy Benczés Miklós indulatból ajánlotta fel a lemondását a lefújás után, úgy éreztem a szavaiból, kicsit megkeseredett, s ezért mondta azt, amit. Teljes mértékben igazat kell adnom neki, néhány játékos valóban rendkívül gyengén teljesített.”

„Fájó, hogy ennek a lemondásnak meg kellett történnie, de még egyáltalán nem biztos, hogy az elnökség elfogadja. Ha igen, nyilván minél hamarabb ki kell nevezni az utódot, de hogy jó döntés hoz-e a vezetőség, az csak a bajnokság végén derül ki. A célunk továbbra is a feljutás, hogy az apait-anyait beleadó Benczés Mikivel vagy mással a kispadon, hamarosan kiderül.”

Kissé meglepő, hogy a nyáron érkező Benczés Miklós felajánlotta lemondását, hiszen csapatát a feljutást érő második helytől mindössze három pont választja el. Mivel szünet következik az NB II-ben, a Mezőkövesd legközelebb november 21-én lép pályára, a Siófokot fogadja, majd Dunaújvárosba utazik, egyszersmind zárja az őszi szezont.

AZ ÁLLÁS
1. Gyirmót FC Győr 13 8 3 2 19–10 +9 27
2. Budaörs 13 8 1 4 22–17 +5 25
3. ZTE FC 13 7 2 4 21–13 +8 23
4. Mezőkövesd Zsóry FC 13 6 4 3 20–14 +6 22
5. Szeged 2011 13 6 2 5 14–19 –5 20
6. Kisvárda 13 5 4 4 24–14 +10 19
7. Dunaújváros PASE 13 5 4 4 19–19 0 19
8. Aqvital FC Csákvár 13 6 7 22–27 –5 18
9. Szolnoki MÁV FC 13 5 2 6 17–16 +1 17
10. Szigetszentmiklósi TK 13 4 5 4 20–23 –3 17
11. Soproni VSE-GYSEV 13 5 1 7 20–18 +2 16
12. BFC Siófok 13 4 4 5 16–16 0 16
13. Balmazújváros 13 4 4 5 13–18 –5 16
14. FC Ajka 13 4 3 6 14–20 –6 15
15. Soroksár SC 13 2 5 6 12–19 –7 11
16. Vác FC 13 2 2 9 10–20 –10 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik