NB II: tovább menetel a Szpari, siófoki és angyalföldi öröm

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.28. 16:57
null
A Vasas harmadszor is győzelmet ünnepelhetett (Fotó: Fuszek Gábor – archív)
A labdarúgó NB II 7. fordulójában a Nyíregyháza hazai pályán folytatta győzelmi sorozatát, ezúttal a Ceglédet verte meg. A Siófok sorozatban negyedszer, a Vasas harmadszor nyert, míg a Békéscsaba ismét hazai pályán kapott ki. Megvan a ZTE FC első sikere Lendvai Miklós vezetésével, a Dunaújváros pedig negyedik hazai mérkőzését is megnyerte.

 

 

Legutóbb éppen a Cegléd győzte le a Nyíregyházát, igaz, ez még az előző bajnokságban, május 1-jén történt. A szabolcsiak most visszavágtak, és kiegyenlített mérkőzésen szerezték meg a 2013–2014-es bajnokságban hetedik győzelmüket. A Szpari Gengeliczki Gergő fejesével az első félidő hajrájában jutott vezetéshez, a második játékrész elején pedig Bajzát Péter járt a legközelebb az újabb gólhoz, de kisodródva a kapufára lőtt. A listavezető győzelmét azonban így sem fenyegette veszély, Lucsánszky Tamás együttese továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a bajnokságot.

Már a 10. percben eldöntötte a Siófok a Kozármisleny elleni találkozót, a Balaton-partiak Nagy Dániel lövése révén szerezték meg a mindent eldöntő gólt. A mérkőzés nagy részében a küzdelem dominált, és bár az eső miatt vizes pálya sok veszélyes szituációt hordozott magában, végül csak a hajrában volt igazi egyenlítési lehetősége a Kozármislenynek: a lövésnél azonban Futó Zsombor nagyot mentett. Így, ha nem is látványos játékkal, de újabb három pontot szerzett a Siófok, és sorozatban elért negyedik győzelmével tovább üldözi a Nyíregyházát.

A GÓLLISTA ÉLMEZŐNYE
7 gólos: Bajzát Péter (Nyíregyháza Spartacus)
6 gólos: Jusuf Dajic (Siófok), Nagy István (Szolnoki MÁV), Urbin Péter (Balmazújváros)
5 gólos: Major Norbert (FC Ajka)
4 gólos: Mosquera (Békéscsaba), Papp Kristóf (Gyirmót FC Győr), Darko Pavicsevics (ZTE FC), Pálvölgyi Balázs (Kisvárda), Weitner Ádám (FC Tatabánya)

Negyedik hazai mérkőzését is megnyerte a Dunaújváros, Dobos Barna együttesének „áldozata” a Sisa Tibor által irányított Gyirmót FC Győr volt. Mindkét csapat a támadásokra helyezte a hangsúlyt a találkozón, de a második félidőben két jól eltalált lövés révén a hazaiak kétgólos előnyhöz jutottak, amely után a gyirmótiak már nem tudtak újítani. A Dunaújváros sorozatban harmadik győzelmét aratta, és a sikerrel fellépett a dobogóra, éppen a Gyirmótot megelőzve.

Újabb gyatra produkciót mutatott be hazai pályán a Békéscsaba, amely most a Balmazújvárostól kapott ki. A mérkőzés eleji gyors gólváltás után az Előre rendkívül sok hibával játszott, és az első játékrészben nem is volt igazi gólhelyzete. A szünet után beindultak a vendégek, Urbin Péter és Szöllősi Ferenc révén kétszer is eltalálták a kapufát, és utóbbi a 71. percben már nem hibázott: 20 méterről, szabadrúgásból gyönyörűen tekert a bal felső sarokba. A hajrában mindent megtett az egyenlítésért a Békéscsaba, de Nikola Pantovics és Király Patrik lövését is védte Mester Tamás, így a lilák ismét csalódást okoztak közönségüknek.

Sorozatban harmadik sikerét érte el a Vasas, amely ezúttal a Sopront győzte el. A találkozó egyetlen gólját a 33. percben a brazil Cleyton Boka szerezte, miután Zamostny Balázs kapusról kipattanó büntetője után a hálóba lőtt. Az első félidőben egyébként felváltva forogtak veszélyben a kapuk, de vezetése után a Vasas ráült az eredményre. A második félidőben nagy erőket mozgósított az egyenlítésért a Sopron, de ismét pontatlan támadójátékot produkált Supka Attila csapata, és nem tudott gólt szerezni. A soproniak egymás után negyedszer kaptak ki.

Rendkívül fontos győzelmet aratott a ZTE FC Tatabányán, és ez a három pont az új tréner, Lendvai Miklós első sikerét is jelenti egyben. A zalaiak azonban a szerencsének is köszönhetik ezt a győzelmet, hiszen a 24. percben szerzett Darko Pavicsevics-gól előtt egy perccel a Tatabánya Bozsik Levente és Weitner Ádám révén kétszer is eltalálta a kapufát. A 32. percben újabb nagy lehetőséget hagyott ki a Bányász, Weitner büntetőjét Safet Jahic hárította. Néhány perccel később Pavicsevics ismét büntetett, Babati Benjámin beadása után közelről a hálóba lőtt. Fortuna a szünet után is elkerülte a hazaiakat, Móri Tamás a 64. percben újabb kapufát lőtt (ez már a harmadik volt), és a semmire sem jó tatabányai találat csak a 91. percben jött össze: a csereként beállt Szabó Bence lőtt a kapuba. A Tatabánya így sorozatban negyedszer kapott ki.

Az FC Ajka hazai pályán parádés találatokat szerezve megérdemelten győzte le a tavaszi formáját továbbra is kereső Szolnoki MÁV-ot, míg a Kisvárda Szigetszentmiklóson sem adta meg magát, Molnár Róbert hajrában szerzett bombagóljával döntetlent harcolt ki.

LABDARÚGÓ NB II
7. FORDULÓ

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–CEGLÉDI VSE 1–0 (0–0)
Nyíregyháza, 2000 néző. Vezette: Lovas László (Galán Róbert, Punyi Gyula)
NYÍREGYHÁZA: Balogh J. – Szokol, Rubus, Gengeliczki, Törtei – Sándor I., Csordás Sz. – Kákonyi (Polényi 89.), Huszák (Pákolicz 70.), Paku – Bajzát. Vezetőedző: Lucsánszky Tamás
CEGLÉD: Miski – Kenderes, Makrai I., Farkas I., Pesti D. – Koós, Koncz Zs., Markó, Juhász D. (Szkunc 62.) – Rebrik (Lipusz 62.) – Medgyesi (Kormos 78.). Vezetőedző: Ványi Zsolt
Gólszerző: Gengeliczki (1–0) a 44. percben
MESTERMÉRLEG
Lucsánszky Tamás:
– Rettentő idegesen játszottunk, és azt gondolom, hogy gyenge napot is fogtunk ki, éppen ezért nagyon is örülni kell ennek a győzelemnek.
Ványi Zsolt: – Végig egyenrangú partnerei voltunk a listavezetőnek, sőt időnként jobban is játszottunk, mint a hazaiak. Olyan gólt kaptunk, amire felkészültünk.

VASAS–SOPRONI VSE-GYSEV 1–0 (1–0)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 1000 néző. Vezette: Veizer Roland (Márton Zsolt, Mohos Milán)
VASAS: Németh G. – Horváth L., Recklet, Schulz, Boda J. (Görgényi, 54.) – Hohmann (Horija, 91.), Cseke, Gál M., Remili – Zamostny, Boka (Berecz Zs., 75.). Vezetőedző: Dirk Berger
SOPRON: Halasi – Fazakas, Baranyai N., Tóth M., Maráczi – Sifter – Gaál B., Nyilasi B. (Szabó Zs., 75.), Fazekas N. (Németh L., 70.), Szabó L. – Erdélyi L. (Balázs, 58.). Vezetőedző: Supka Attila
Gólszerző: Boka (1–0) a 33. percben
MESTERMÉRLEG
Dirk Berger:
– Két azonos képességű csapat mérkőzött, sajnos mi nagyon tompák voltunk ma, és a szünet után sem tudtunk felpörögni. Ki kell elemeznünk, hogy miért játszottunk ilyen lassan, a három ponton kívül másnak nem tudok örülni.
Supka Attila: – Több volt ebben a mérkőzésben, mindent megtettek a fiúk, de sajnos a helyzeteinket már hetek óta nem tudjuk kihasználni. Ugyanakkor nem vagyok biztos abban, hogy a Vasasnak megítélt büntető jogos volt.

BÉKÉSCSABA–BALMAZÚJVÁROS 1–2 (1–1)
Békéscsaba, 900
néző. Vezette: Oláh Gábor (Kormányos II Gábor, ifj. Butkai Zsolt)
BÉKÉSCSABA: Póser – Balog Zs., Radványi , Kiprich, Király P. – Tölgyesi, Pozsár (Pantovics 57.), Soós J. – Lucas (Balogh M. a szünetben), Mosquera, Leucuta (Juhász Gy. 72.). Vezetőedző: Komjáti András
BALMAZÚJVÁROS: Mester – Bokros, Forgács, Papp F., Németh Á. – Nagy R. (Belényesi 81.), Kiss L., Kónya (Müller 66.), Szöllősi – Urbin, Pintér N. (Tóth D. 34.). Vezetőedző: Híres Gábor
Kiállítva: Radványi (második sárga lap után) a 84. percben
Gólszerző: Németh Á. (0–1) a 9., Leucuta (11-esből, 1–1) a 10., Szöllősi (1–2) a 71. percben
MESTERMÉRLEG

Komjáti András: – Ennyire hitehagyottan hazai pályán nem lehet játszani. Amíg a faultokat nem a középpályán követjük el, hanem a kapunk előterében, az utánuk megítélt szabadrúgások mindig veszélyt jelentenek számunkra. A múlt heti idegenbeli sikerünket ezzel a vereséggel lenulláztuk.
Híres Gábor: – Örülök, hogy az előző heti gyenge teljesítmény után javítottunk és sikerült talpra állnunk. Kitűnő csapatjátékkal teljesen megérdemelten nyertünk.

DUNAÚJVÁROS PASE–GYIRMÓT FC 2–0 (0–0)
Dunaújváros, 980 néző. Vezette: Berger József (Szvetnyik Bence, Sebestyén László)
DUNAÚJVÁROS: Milinte – Villám, Beleuc, Burucz, Csehi T. – Papp M., Szalai T., Lázár Zs. – Thiago (Sóron, 88.), Böőr (Urbán G., 67.), Godslove (Perovic, 84.). Vezetőedző: Dobos Barna
GYIRMÓT: Deli – Balog Z., Graszl K., Kardos N., Farkas M. – Erős G., Lázár P. – Magasföldi, Fejes J. (Illés Gy., 58.), Papp K. (Laki B., 63.) – Oross. Vezetőedző: Sisa Tibor
Gólszerző: Böőr (1–0) a 49., Csehi T. (2–0) az 53. percben
MESTERMÉRLEG
Dobos Barna: – Megérdemeltük a három pontot, ugyanis jó és szervezett csapatot sikerült legyőznünk. Jó felfogásban, harcos szellemben játszottunk. Igyekeztünk kiszolgálni a közönségünket, s szurkolóink hálásak voltak a sikerért.
Sisa Tibor: – Nagyon motivált Dunaújváros ellen játszottunk, a mi csapatunkban viszont többen is gyenge teljesítményt nyújtottak. Talán ha a labdatartást pontoznák, mi is kaphattunk volna párat.

KOZÁRMISLENY–SIÓFOK 0–1 (0–1)
Kozármisleny, 400 néző. Vezette: Pintér Csaba (Kóbor Péter, Nagy Tímea)
KOZÁRMISLENY: Sólyom – Vég B. (Farkas Z., 73.), Fellai, Vattai, Kiss M. – Szabó B. (Nagy E., 75.), Kovács T. – Cziráki, Nagy K., Zsdrál (Kovács D., 83.) – Varga B. Vezetőedző: Szabó Zsolt
SIÓFOK: Tajti N. – Futó, Fehér Zs., Papp Sz., Novák – Peszmeg, Vass M. – Nagy D. (Gárdos, 80.), Bogáti (Horváth B., 87.), Papp M. – Dajic (Vólent, 53.). Vezetőedző: Horváth Károly
Gólszerző: Nagy D. (0–1) a 10. percben
MESTERMÉRLEG
Szabó Zsolt: – A tűz és az alázat megvolt ma a játékosokban, a mérkőzésen az történt, amit mi akartunk, az ellenfél azonban két lehetőségéből egyet értékesített, s ez döntött a három pont sorsáról.
Horváth Károly: – A győzelemnek kimondottan örülök, a mutatott játékunknak viszont nem, de úgy gondolom, hogy a csapat egyben volt, és az akarással sem volt gond. Fő, hogy továbbra is a Nyíregyháza sarkában vagyunk.

TATABÁNYA FC–ZALAEGERSZEGI TE FC 1–2 (0–2)
Tatabánya, Grosics Gyula stadion, 350 néző. Vezette: Kovács J. Zoltán (Becséri Gergely, Horváth Zoltán)
TATABÁNYA: Dombai A. – Besztercei, Szűcs L., Szamosszegi, Radnai (Kiss Sz., a szünetben) – Bozsik J. (Ludánszki, 75.), Kovács I. – Bakos (Szabó B., a szünetben), Móri, Gyürki – Weitner. Vezetőedző: P. Nagy László
ZTE: Jahic – Preklet, Kovács G., Bogunovics, Hajdú N. – Nánási, Simonfalvi – Babati, Grbic (Bíró A., 70.), Frizoni (Szeglegeti, 61.) – D. Pavicsevics (Vayer, 66.). Vezetőedző: Lendvai Miklós
Gólszerző: D. Pavicsevics (0–1) a 25., D. Pavicsevics (0–2) a 42., Szabó B. (1–2) a 91. percben
MESTERMÉRLEG
P. Nagy László:
– Kihagytunk egy tizenegyest, rúgtunk három kapufát, rúgattunk az ellenféllel két gólt, és ez lett a vége. Az első félidei védekezésünk ismét katasztrofális volt, a szünetben cseréltünk, masszívabbak lettünk, de ez az eredmény megfordítására nem volt elég.
Lendvai Miklós: – Nem szép és nem színvonalas mérkőzésen mi megpróbáltunk stabilabb és fegyelmezettebb játékot mutatni a múlt hetihez képest. A szerencse is mellénk pártolt, és fontos volt ez a győzelem, amelyet kihasználva mentálisan igyekszünk építkezni.

SZTK–ERIMA–KISVÁRDA 1–1 (0–0)
Szigetszentmiklós, 300
néző. Vezette: Kiss Norbert (Kepe Arnold, Kulman Tamás)
SZTK: Sánta A. – I. Jakovjevic, S. Jakovjevic, Pollák – Barna Zs. – Nagy J., Kvekveskiri, Zsivóczky N. (Kollega a szünetben), Khous – Takács T., Fekete Á. (Balogh M. 67.). Vezetőedző: Zoran Kuntics
KISVÁRDA: Nacsa – Molnár R., Hegedűs T., Kornutjak, Tóth Gy. – Oláh D. – Miskolczi, Nagy B., Üveges – Pálvölgyi (Bouard 67.), Pavlov. Vezetőedző: Révész Attila
Gólszerző: Khous (1–0) az 57., Molnár R. (1–1) a 86. percben
MESTERMÉRLEG

Zoran Kuntics: – Nem volt szép mérkőzés, a csapatok kevés helyzetet alakítottak ki az első félidőben. A szünetben azt mondtam, egygólos mérkőzés lesz, sajnos, nem így történt. A Kisvárdának sikerült egyenlíteni, így igazságos döntetlen született.
Révész Attila: – Nehezen találtuk a ritmust, lassan szoktuk meg a műfüvet. Fölényben játszott az ellenfél az első félidőben, de csak egy helyzetük volt. A szünet után hamar gólt kaptunk, ekkor váltottunk, nyomás alatt tartottuk a Szigetszentmiklóst, sikerült egyenlíteni, így megérdemeltük az egy pontot.

FC AJKA–SZOLNOKI MÁV 2–0 (0–0)
Ajka, 400 néző. Vezette: Botló Béla (Iványi István, Kis I Balázs)
AJKA: Jánosa – Fodor M., Jagodics M., Pákai, Gunther – Horváth A., Lattenstein (Hanzl, 74.), Sipos N. (Köles J., 59.) – Sowunmi – Skriba (Péter P., 85.), Major N. Vezetőedző: ifj. Mihalecz István
SZOLNOK: Pokorni – Vári, Mile, Grúz, Fritz – Kállai (Magos, a szünetben), Balaskó Cs. – Nagy I., Sipeki, Lengyel B. (Máté J., a szünetben) – Bohner (B. Tóth, 74.). Vezetőedző: Kis Károly
Gólszerző: Lattenstein (1–0) a 32., Major N. (2–0) a 40. percben
MESTERMÉRLEG
ifj. Mihalecz István:
– Teljesen megérdemelten nyertünk, mert végig összeszedetten és koncentráltan futballoztunk. A sikert mégis a védelem stabilitása és jó játéka hozta meg. Annak örülök, hogy a két gól mellett számos gólhelyzetet kidolgoztunk és remélem, ha ilyen ütemben fejlődik a csapat, akkor nem lesznek különösebb gondjaink.
Kis Károly: – A hazaiak váratlanul szereztek vezetést, ez megfogott bennünket. A második félidőben javult a játékunk, de ez kevés volt ahhoz, hogy eredményesek legyünk.

A következő forduló műsorát a tabella alatt találja meg.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Nyíregyháza Spartacus 7 7 21– 4 +17 21
2. Siófok 7 6 1 15– 4 +11 19
3. Dunaújváros PASE 7 5 2 14– 9 +5 15
4. Gyirmót FC Győr 7 4 1 2 10– 6 +4 13
5. FC Ajka 7 3 2 2 11–13 –2 11
6. Balmazújváros 7 3 1 3 15–14 +1 10
7. Vasas 7 3 1 3 9–12 –3 10
8. Kisvárda SE 7 2 4 1 13– 8 +5 10
9. Békéscsaba Előre 7 2 2 3 14–13 +1 8
10. Ceglédi VSE 7 2 2 3 10–11 –1 8
11. Zalaegerszegi TE FC 7 2 2 3 8–13 –5 8
12. Soproni VSE 7 2 1 4 8–11 –3 7
13. Szigetszentmiklósi TK 7 2 1 4 3– 8 –5 7
14. Szolnoki MÁV FC 7 1 2 4 9–12 –3 5
15. Duna FC Tatabánya 7 1 1 5 8–21 –13 4
16. Kozármisleny 7 1 6 4–13 –9 1

A KÖVETKEZŐ, 8. FORDULÓ MŰSORA
Október 4., péntek
15.30: Szolnoki MÁV–Dunaújváros PASE
Október 5., szombat
15.00: SZTK-Erima–Tatabánya
15.00: Kisvárda–Kozármisleny
15.00: Siófok–FC Ajka
15.00: Ceglédi VSE–ZTE FC
16.00: Soproni VSE–Nyíregyháza Spartacus
17.00: Gyirmót FC Győr–Békéscsaba
Október 6., vasárnap
15.00:
Balmazújváros–Vasas

A további programot és az eddigi eredményeket IDE kattintva nézheti meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik