NB II: az ETO első szerzeménye élvonalbeli klubtól jön

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.06.22. 15:51
Azt követően, hogy péntek délelőtt bejelentette új vezetőedzője, Mészöly Géza érkezését az ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata, az első új játékos is megérkezett.

Az ETO FC első új igazolása a 2018–2019-es szezonra a 25 éves Jakab Dávid, aki az MTK Budapest csapatától érkezik Győrbe, és a 10-es számú mezt fogja viselni – írja az eto.hu.

Jakab Dávid 2013-tól a Dunaújvárosban játszott, majd 2016-ban került az MTK-hoz. Még abban az évben kölcsönbe Zalaegerszegre igazolt, ahonnan 2017 nyarán tért vissza a fővárosiakhoz. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy már kétszer is megélhette az NB I-es feljutást, egyszer a Dunaújvárosnál 2013-ban, egyszer pedig a legutóbbi szezonban az MTK-nál. A kék-fehéreknél a 2017–2018-as szezonban 17 meccsen szerepelt az NB II-ben, míg korábban az élvonalban, a Dunaújváros és az MTK színeiben összesen 23 mérkőzésen játszott.

„Visszatekerném az időt 5 évvel ezelőttre, amikor párszor már szóba került, hogy idejövök, és ez most végre sikerült. Megtisztelve érzem magam, és közben büszke is vagyok, hogy itt lehetek. Az ETO-nak egyértelműen az első osztályban van a helye, de azt gondolom, nem szabad rágörcsölni, a lényeg a kiegyensúlyozottság! Nagyon örülök, hogy itt vagyok, és már várom az első pályára lépésemet ETO mezben” nyilatkozta új csapata honlapjának a középpályás.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC GYŐRNÉL
Érkezők: Jakab Dávid (MTK)
Távozók:

 

 

Legfrissebb hírek

ZTE: kivásárolták szerződéséből az argentin középpályást

Labdarúgó NB I
7 órája

NB II: a Vasas és a Videoton távozója is Soroksáron folytatja

Labdarúgó NB II
2026.02.26. 10:32

NS-infó: a BL-ben gólt lőtt a Liverpoolnak – Debrecenbe érkezik orvosi vizsgálatra

Labdarúgó NB I
2026.02.26. 08:31

Rutinos szélsőt igazolt az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.02.25. 22:31

A Nyíregyháza új szerzeményei szerezték a legtöbb gólt – a ferencvárosiakat is megelőzve

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 16:47

ZTE: Borgest hamarosan bejelentik, klubrekordért távozhat

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 12:49

Az ETO kölcsönadta fiatal középhátvédjét a somorjai csapatnak

Labdarúgó NB I
2026.02.23. 11:51

Története során először igazolt paraguayi labdarúgót a ZTE

Labdarúgó NB I
2026.02.23. 11:23
Ezek is érdekelhetik