NB II: Ausztriában folytatja a korábbi NB I-es középpályás

Vágólapra másolva!
2017.02.02. 20:46
Mint korábban beszámoltunk róla, az őszi szezon után távozott a labdarúgó NB II-ben szereplő Váctól Sipeki István. Azóta az is biztossá vált, hogy a 38 esztendős középpályás tavasszal az osztrák ötödosztályban szereplő SV 7023 Zemendorf-Stöttera-Pöttelsdorf együttesében futballozik és ezzel párhuzamosan edzősködik is.

Sipeki István profi pályafutását Vácon kezdte, aztán megfordult az NB I-ben a Videotonnál, a DVTK-nál, Pakson, illetve a másodosztályú Szolnokban is. 2014-ben úgy döntött, hogy súlyos gerincsérülése miatt befejezi profi pályafutását, de 2015 telén visszatért a pályára, és a Veresegyház NB III-as csapatában fél évet játszott. Onnan került vissza Vácra, ahol másfél évet töltött el, de ebben a szezonban sérülés miatt mindössze öt bajnokin léphetett pályára. Az idény után a vezetők úgy döntöttek, hogy a továbbiakban már nem számítanak rá.

„Ausztriában, az ötödik vonalban szereplő Zemendorfban futballozom a továbbiakban – mondta a fociakobon.cafeblog.hu-n Sipeki István. – Még fél év volt hátra a váci szerződésemből, úgy gondoltam, azt még kitöltöm. Megfordult a fejemben, hogy nyáron Ausztria felé orientálódom, de nem számítottam rá, hogy ez már januárban bekövetkezik. A vezetők hoztak egy döntést, az élet pedig nem áll meg."

Sipeki aktív pályafutásával párhuzamosan edzői karrierjét is elkezdte, a Vác utánpótlásában dolgozik.

"Meg tudom oldani, hogy csak a mérkőzésre, illetve a meccs előtti edzésre járok ki Ausztriába, így az edzősködést tudom folytatni a továbbiakban is Vácon, mert azt nem szerettem volna feladni.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VÁCNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Sipeki István (SV 7023 Zemendorf-Stöttera-Pöttelsdorf – Ausztria)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik